A+ A-

Márvány szívem

Attól a pillanattól fogva tudtam, hogy figyel, mikor átléptem Kostas kúria küszöbét. Pillantása oly bizsergetőn siklott végig bőrömön, akár egy szerető simogatása, testem minden egyes sejtj életre kelt.
Athan Kostas, azt suttogták, a bál visszavonult háziurána unokája volt. Fekete, csuklyás köpenyt, egy álarcot és szmokingo viselt, mint minden más úriember, mégis, egyértelműen nem tartozot közéjük. Magas termet, világos bőr, sötét, homlokából hátrafésült hullámos haj. Athan az árnyékban állt Poszeidón festménye mellett kezében egy pohár pezsgővel, amiből egy kortyot se ivott. Erős olasz orra, magas, éles arccsontja is épp elég szembeötlő volt, de szeme, sápadt, ezüstösen ragyogó pillantása miatt akadt el lélegzetem, pislogás nélkül figyelt. Egy pillanatra pánikba estem azon tűnődtem, hogy valahogy sikerült-e megtudnia, kölcsönruhába jelentem meg, egy lopott naplót cipelek, és azt tervezem, hog átkutatom a házát egy értékes műtárgy után, amint lehetősége adódik rá.
Az öreg Mr. Kostas vagyonos volt, aki szerette a gyönyör dolgokat, de évente egyszer nyitotta csak ki az otthonát nyilvánosság előtt. Jelentős magángyűjteményének darabjai kiállította a gyűjtők elitcsoportjának, történészeknek és jótékonykodóknak, akik cserébe méretes csekket írtak az egyete művészeti szakának. A Kostas-féle álarcosbál tökéletes alkalma kínált, hogy bejussak a házba, és élni is fogok vele.
Elfogadtam egy pohár pezsgőt, és vártam a lehetőséget. A Atalanta felé fordultam, és láttam, hogy Athan már nincs ott. Lopv körbe pillantottam a teremben, és elégedetten állapítottam meg, hog nincs a közelben. Letettem a félig üres poharat egy tálcára, vette egy nagy lélegzetet, és elindultam a felfedezőutamra.
Bár a kúria meglehetősen nagy volt, csak két helyre rejthettek eg nyolclábnyi tömör márványt - a padlásra, vagy a pincébe. Miutá megbizonyosodtam róla, hogy senki nem figyel, felosontam főlépcsőn, és a ház vége felé vettem az irányt, ahol a padlásra vezet lépcső rejtőzött.
Amint felértem a padlásra, elővettem egy apró lámpát táskámból. A szoba végighúzódott az egész ház felett, és tele vol poros, fehér ponyvával letakart dolgokkal. Bekukkantottam az egyi alá, és egy XVI. Lajos korabeli kanapét találtam. Egy másik ponyv alatt egy Biedermeier lapult. Az egész éjszakát eltöltöttem volna Mr. Kostas által elrejtett kincsek csodálásával, de miután minden elég nagy halmot átnéztem, ahová elrejthetnek egy szobrot, arra következtetésre jutottam, hogy a fődíjam nincs itt.
Megfordultam és a lépcső felé vettem az irányt, d megdermedtem, mikor meghallottam a lépcsőfok távoli nyikorgását.
Lekapcsoltam a lámpát. A táskám a padlóra esett. Visszatartottam lélegzetem, vártam, hogy rám találjanak.
Mikor hosszú percekkel később sem hallottam semmi neszt kifújtam a levegőt. A ház régi volt. Nyikorog, győztem meg magam.
A lépcsőhöz mentem, de gyorsan rájöttem, hogy elfelejtettem táskám. Visszaindultam arra a helyre, ahová ejtettem.
De nem volt ott.
Egy hang szólalt meg az árnyékből, meglepve engem.
- Elvesztettél valamit?
Felnéztem, és Athan lépett az elemlámpa apró fénykörébe.
Elmosolyodott, és felém nyújtotta a táskát.
Éreztem, hogy elsápadok. Valami magyarázatot kéne mondanom?
Elnézést kérnem? Miféle hihető okkal hozakodhatna elő egy vendég amiért átkutatta engedély nélkül a vendéglátója padlását?
- Kösz - mondtam, és elvettem a táskát. Könnyebb volt.
Visszanéztem Athanre. A bálteremben tapasztalt éberségre mos ráerősített a sötétség, a közelsége és a tény, hogy teljesen magun voltunk.
- Feltételezem, ezt szeretnéd - mondta, és előhúzta a naplót zakójából. - Milyen rég volt már, hogy utoljára láttam ezt a ki könyvet.
Éreztem a szappanja illatát, a bort, amit ivott. Láttam, hog furcsán ragyogó, szürke szemét éjfekete pillák keretezik. Az álar alatt ajka szórakozottan felfelé görbült.
- Már láttad ezt a naplót azelőtt?
- Ó, igen - felelte Athan, és ujjbegyével végigsimított a borítób nyomott betűkön. - Bár eltűnődöm, vajon hogyan kerülhetett birtokodba. - Hangjában egy számomra ismeretlen akcentus vegyült olyan hivatalos hangot ütött meg, ami egy másik századhoz tartozott.
- Egy egyetem könyvtárában bukkantam rá. Az archívumban. Alig bírtam elszakítani róla a pillantásom.
Bólintott. - Hát persze. Emily egyetemi előadó volt.
- Igen. - A napló egy angol professzorhoz tartozott, aki a ötvenes években tanított az egyetemen. Elejétől a végéig elolvasta a naplót, bár a bejegyzésekben nem volt nyoma annak a tárgynak amit kerestem. Csak a megfakult fekete-fehér fénykép miatt vette magamhoz, amit a lapok közé dugtak - egy márványszobrot és mellette álló férfit ábrázolta. A feliratra csak annyi volt írva, hog „Kostas, 1952”, de ez vezetett el végül a kúriához.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 5.76 pont (38 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#7 sunyilo 2016. 07. 1. péntek 23:53
A történe jó lenn, ha lefutatta voln a helyesírá-ellenőrző rajt. Így nagyo rossz olvasn, szint élvezhetetle
#6 vakon53 2016. 07. 1. péntek 15:12
Netörődjél a fikázókkal írjáltovább.
#5 veteran 2016. 07. 1. péntek 08:09
Egy nagy nulla.
#4 feherfabia 2016. 07. 1. péntek 06:07
gyenge!
#3 Andreas6 2016. 07. 1. péntek 05:51
Képtelen voltam végigolvasni, annyi benne a hiba, méghozzá többségben olyanok, amiket a helyesírás ellenőrző program is jelez. Még arra is lusta voltál, hogy ezeket javítsd (például hogy helyett hog, stb.) Ez a nemtörődömség az olvasó semmibe vétele. 1 pont.
#2 A57L 2016. 07. 1. péntek 05:16
Ez sem egy nagy szám.
#1 Törté-Net 2016. 07. 1. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?