Márvány szívem

Attól a pillanattól fogva tudtam, hogy figyel, mikor átléptem Kostas kúria küszöbét. Pillantása oly bizsergetőn siklott végig bőrömön, akár egy szerető simogatása, testem minden egyes sejtj életre kelt.
Athan Kostas, azt suttogták, a bál visszavonult háziurána unokája volt. Fekete, csuklyás köpenyt, egy álarcot és szmokingo viselt, mint minden más úriember, mégis, egyértelműen nem tartozot közéjük. Magas termet, világos bőr, sötét, homlokából hátrafésült hullámos haj. Athan az árnyékban állt Poszeidón festménye mellett kezében egy pohár , amiből egy kortyot se ivott. Erős olasz orra, magas, éles arccsontja is épp elég szembeötlő volt, de szeme, sápadt, ezüstösen ragyogó pillantása miatt akadt el lélegzetem, pislogás nélkül figyelt. Egy pillanatra pánikba estem azon tűnődtem, hogy valahogy sikerült-e megtudnia, kölcsönruhába jelentem meg, egy lopott naplót cipelek, és azt tervezem, hog átkutatom a házát egy értékes műtárgy után, amint lehetősége adódik rá.
Az öreg Mr. Kostas vagyonos volt, aki szerette a gyönyör dolgokat, de évente egyszer nyitotta csak ki az otthonát nyilvánosság előtt. Jelentős magángyűjteményének darabjai kiállította a gyűjtők elitcsoportjának, történészeknek és jótékonykodóknak, akik cserébe méretes csekket írtak az egyete művészeti szakának. A Kostas-féle álarcosbál tökéletes alkalma , hogy bejussak a házba, és élni is fogok vele.
Elfogadtam egy pohár , és vártam a lehetőséget. A Atalanta felé fordultam, és láttam, hogy Athan már nincs ott. Lopv körbe pillantottam a teremben, és elégedetten állapítottam meg, hog nincs a közelben. Letettem a félig üres poharat egy tálcára, vette egy nagy lélegzetet, és elindultam a felfedezőutamra.
Bár a kúria meglehetősen nagy volt, csak két helyre rejthettek eg nyolclábnyi tömör márványt – a padlásra, vagy a pincébe. Miutá megbizonyosodtam róla, hogy senki nem figyel, felosontam főlépcsőn, és a ház vége felé vettem az irányt, ahol a padlásra vezet lépcső rejtőzött.
Amint felértem a padlásra, elővettem egy apró lámpát táskámból. A szoba végighúzódott az egész ház felett, és tele vol poros, fehér ponyvával letakart dolgokkal. Bekukkantottam az egyi alá, és egy XVI. Lajos korabeli kanapét találtam. Egy másik ponyv alatt egy Biedermeier lapult. Az egész éjszakát eltöltöttem volna Mr. Kostas által elrejtett kincsek csodálásával, de miután minden elég nagy halmot átnéztem, ahová elrejthetnek egy szobrot, arra következtetésre jutottam, hogy a fődíjam nincs itt.