Otthon 2. rész

A párnának dőlve, félig ülve kortyolok bele ismét a kávémba, közben végig futok az estén a másodperc törtrésze alatt. Fürödtem, pisilt, melléfeküdtem, ez eddig kb 3-5 perc, majd vártam még egy picit, max. 10 perc telt el mire a kezemmel a puncimnál ténykedni kezdtem. Vajon 10 perc elég-e, hogy visszaaludjon, mennyire lassan aludhatott vissza? Mennyit vehetett észre abból amit csináltam, egyáltalán észrevett valamit?
A feje a mellem alatt, félig rám fordulva ölel át, jobbjával simogatja az oldalam a combomig. Szerencsére nem látja, hogy a feje fölött a mellbimbóim, a simogatás hatására egészen megmerevedtek. Ahogy lányom átkarolva simogat, és épp a combom felé tart, veszem észre, hogy – ahogy szinte mindig is alváskor – meztelen vagyok. A fejével nagyjából pontosan a puncim nézheti, a kezével már a combom simítja, megáll és visszafelé kezdi húzni a kezét. Most hirtelen megmagyarázhatatlan okból, de szégyenlős lettem, pedig nem ez az első alkalom, hogy lányom átölelve simogat. Próbáljak meg valami ürüggyel kitörni "fogságából", vagy hagyjam magam sodródni? Az angyal a jobb vállamon azt mondja: "idd meg a kávét, és menj felöltözni, különben is takarítani kell, főzni kell, bevásárolni... ", a kisördög a másik oldalon pedig...
– Sokat fészkelődtem miután visszafeküdtél? – kérdezem meg tőle, félbeszakítva az angyal-ördög párbeszédet..
– Egy kicsit.. – feleli egykedvűen, közben folytatja a simogatást, de fejével elfordul picit mintha rám akarna nézni, de a testtartása nem engedi. – Miután oldalra fordultam már nem annyira.. – fejezi be a választ.
Ezen ismét megakadtam, majd félrenyeltem a kávém, mikor összerakom a képet. Ó te jó ég.
– Anya, mi lenne, ha egész nap csak pihennénk és filmeznénk, vagy elmennénk a strandra? – közben érzem amint a keze megint lefelé indul, viszont a combomhoz érve most módosult az útvonal és a dombom mellett, a puncimhoz egész közel simított el.
Próbálok nem mozdulni, s közben érzem ahogy az ujjai végig haladnak a combom és puncim közötti hajlaton. Már-már elfelejtettem válaszolni, mikor visszafelé húzza a kezét ugyanott.
– Benne vagyok egy kis lustálkodásban. – felelem, majd nyelek egyet, és a kezemmel leteszem az üres kávés csészét. Azon gondolkodva, hogy ez a simítás ez most tudatos volt a részéről? Vagy teljesen véletlen? Mindegy is, egyszerűen nem tudnék még egy ilyen simítást kibírni folytatás nélkül, így bevetem a mindig, minden helyzetből kibúvót adó mondatot: