A+ A-

Ég veled!

A tetőn ültem. Az enyhe téli idő hívogatóan hatott, én pedig nem tudtam benn maradni a négy fal között. Csak ki kellett mozdulnom valahova, ahol senki sem zavar. Így hát csak ültem ott, a kabátomba burkolózva, és bámultam az ölemben heverő levelet.
Szöget ütött a fejembe, amit Sorina mondott. Most, ahogy végiggondoltam, mióta visszajöttem hazulról az ünnepekről, semmit nem hallottam a szomszéd lakásból. Semmi zajt. Még egy nyikkanást sem. Ez persze akkor nem zavart. Legalább csendben készülhettem a vizsgáimra. Ilyenkor úgyis minden apró nesz megzavar a tanulásban. De, visszagondolva, tényleg különös az egész. Hiszen Szomszédlány kistesói, már csak életkori sajátosságaikból fakadóan is, egész nap úgy rohangáltak fel-alá, mint akiket felhúztak. De az ünnepek óta...
Csak azt nem értettem, mikor mehettek el. Ha már egy kevés szöszmötöléstől a plafonon vagyok, hogy ne vettem volna észre azt a ricsajt, amivel egy költöztetés jár? Hacsak...
Már jó előre szánt szándékkal úgy intéztem a vizsgáimat, hogy egy héttel karácsony előtt már otthon lehessek. Valószínűleg ők meg épp akkor költöztettek ki. Így Szomszédlány nem tudott elbúcsúzni. Bár, persze, marhaság. Egy költözést nem egyik napról, a másikra határoz el és kivitelez az ember. Már jó előre tudnia kellett. Vagyis nem nem tudott, sokkal inkább nem akart búcsút mondani. Legalábbis először ezt hittem. Aztán megtaláltam a levelet.
Rossz szokásom, de nem szoktam túl sűrűn kinyitni a postaládát. A küldeményeim kilencvenkilenc százaléka úgyis kilóg a kis tákolmányból, nem kell előhalászni a kulcsot, hogy kiszedhessem belőle. Ami meg marad, azt elég havonta egyszer. És most, amikor rászántam magam és kinyitottam a levélszekrény ajtaját, rögtön ki is esett belőle egy kis méretű boríték, benne egy összehajtogatott papírral.
Csak bámultam a kézírását, mint egy idióta, aki most lát életében először ilyesmit. És, ehhez mérten, eleinte fel sem fogtam, ami rajta állt. Csak egy dolgot: Elment. Tényleg elment. Azt nem írta, pontosan hova. Valószínűleg nem akarta, hogy utána menjek. Csak annyit írt, hogy az apja munkát kapott valahol távol. Egy olyan állásajánlatot, amit nem lehetett visszautasítani. A családja pedig támogatta, szóval szedték a cókmókjukat és usgyi.
Először mérges voltam. Hogy lehetett ennyire érzéketlen, hogy elrángassa a lányát is, akarata ellenére, egy teljesen új helyre, úgy, hogy ide is csak két éve költöztek? Aztán lassan megnyugodtam, és rájöttem, a dolgok sosem ennyire egysíkúak. És ahogy újra olvastam a levelet, újra és újra, egyre inkább rájöttem, hogy Szomszédlány sem ellenezte a dolgot. Sőt.
A levél nagy része magyarázkodás volt. Vagy... sokkal inkább bocsánat kérés. Rájött, hogy beleesett a kamasz lányok tipikus hibájába. Azt hitte, ő már felnőtt. Elvégre, már betöltötte a tizennyolcat, de már előtte is... tizenhat felett az élet már nyitva áll az ember előtt. És ez az egyik legnagyobb hazugság. A felnőttség ugyanis nem az évek számától függ. Csakhogy ahhoz is kell egy érettség, hogy az ember ezt felfogja. Ebben a korban pedig az ember lánya mindenkinek hisz, csak annak nem, aki rá akarja ébreszteni valamire, amit neki nehezére esik, és tulajdonképpen nem is akar elfogadni.
A kamasz kor persze erről szól. Hibákat hibákra halmozunk, átgázolunk mindenen és mindenkin, nem törődve tetteink következményeivel. Az igazi érettséget, a valódi felnőtté válást, vagy legalábbis annak egy igen sarkallatos lépcsőjét pedig az jelenti, amikor minderre rájövünk, és, az egész próbájaként, megpróbáljuk kezelni valahogy. Van, aki a háta mögött hagyja a múltat. Elfogadja, hogy ennek így kellett lennie, hogy azzá váljon, aki lett, és tovább lép, hogy ezen túl már jobb ember lehessen. Mások megbánják, milliószor bocsánatot kérnek és igyekeznek jóvá tenni. Megint mások meg megpróbálják elfelejteni.
Szomszédlány azt az utat választotta, hogy teljesen lezárja ezt az életét és újat kezd ott, ahol senki sem ismeri. Persze ez nem cssk az ő döntésén múlt, de pont jól jött neki.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.86 pont (43 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#10 papi 2016. 05. 19. csütörtök 07:36
Egész jó
#9 A57L 2016. 03. 30. szerda 04:53
Egy kis élet.
#8 listike 2014. 12. 24. szerda 08:51
Jó.
#7 loki2101 2014. 11. 18. kedd 18:56
nagyon igényes, szépen megfogalmazott és valósághű. 10 pont
#6 tiborg 2014. 11. 9. vasárnap 23:42
Elgondolkodtato.....tetszett.
#5 veteran 2014. 11. 5. szerda 08:39
Közepes.
#4 Rinaldo 2014. 11. 5. szerda 07:53
Elmegy.
#3 zsuzsika 2014. 11. 5. szerda 06:52
Nem tetszett.
#2 magus022 2014. 11. 5. szerda 01:42
az életben nem adtam még 10 pontot egy történetre sem. ez viszont már orgazmust okozott a lelkemben. frissítő volt végre ilyet olvasni az oldal megszokott tini-családi történetei közt, nem mintha azokban találnék kivetni valót. hála az írónak
#1 Törté-Net 2014. 11. 5. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?