Judd és Brenna

Judd arra ébredt, hogy egy meleg, női test simult összegömbölyödve, háttal a mellkasának. Nem vett fel semmit, mielőtt az ágyba zuhant, és Brennán csak egy vékony hálóing volt, ami alvás közben felcsúszott és látni engedte a lány egész lábát. Judd egyik karját Brenna használta párnának, a másik pedig a lány puha combján nyugodott. A lábaik összegabalyodtak, a mentái egyik lába a lány lába között volt.
Teljes, közvetlen érintés. De a disszonanciának nyoma sincs.
Ellenőrizte a pajzsait, és megállapította, hogy biztonságban van. Az energiatartalékairól ugyanezt nem lehetett elmondani.
Teljesen kimerültek. Judd a szemközti falra sötétzöld színben, lézerprojektorral kivetített órára pillantott és már azt is tudta, hogy miért. A sötétség ellenére csak délután volt még, Brenna kikapcsolta a napfény-szimulációt. Nem aludhatott többet tizenhét óránál, a mentális képességeinek pedig legalább huszonnégy órára volt szükségük ahhoz, hogy helyreálljanak. A teste azonban jól volt. Ennek semmi értelme nem volt, de Judd nem panaszkodott.
Éber volt, és nagyon férfias kedvében. A kezével végigsimított Brenna combján. A lány morgott valamit, amitől benne forróság villant fel. Judd várta a disszonanciát, ami majd megbünteti, amiért megtöri a kondicionálást. De a fájdalom elmaradt.
Judd keze ökölbe szorult.
– Judd – motyogott álmosan és panaszosan a lány.
A mentál elernyesztette a kezét.
– Bocsánat. – Végigcsókolta a lány nyakának ívét és újra várta a fájdalmat. Nem jött. – A képességeimhez van kötve!
– Hát persze! Ezért volt annyira erős, ezért kezdett a füle korábban. Mert a Tk-képességei így működtek: nyomást fejtettek ki.
– Micsoda? – Brenna félálomban volt.
– A disszonancia. – A saját képességét használták arra, hogy megbüntessék. Teljesen ésszerű megoldás volt: azzal, hogy a képességét negatívan összekapcsolták az érzelmekkel, gondoskodtak róla, hogy Judd megtagadja azokat, ez pedig kordában tartotta a telekinetikus erejét.
A kezét húzni kezdte felfelé a lány combján, míg az ujjaival meg nem érezte Brenna bugyijának csipkéjét. Nagyon finom anyag volt, de nem annyira puha, mint Brenna bőre. Az ujját a bugyi széle alá csúsztatta és végigsimított a lány szőrén.
– Judd! – A lány hirtelen felébredt. – Mit csinálsz?
– Érintelek.
Brenna felemelte a fejét a férfi karjáról.
– Ó! – suttogta. – Nem fáj?
– Nem. – Judd kitárta az ujjait és markába fogta a lányt, mint korábban egyszer.