A+ A-

Lachlain és Emmaline

Részlet - Kresley Cole - Vámpíréhség
Amikor egy halk, zümmögő hang kíséretében kinyílt a redőny és feltárult mögötte a holdfényes éjszaka, Emma így szólt:
- Figyelj, Lachlain, kitaláltam valamit.
Tényleg lesz elég ereje, hogy megtorolja a sérelmeit? Hogy megfizettesse vele, amit elkövetett ellene? Emmát magát is meglepte a válasz.
- Azt hiszem, tudom, hogyan tehetnénk még élvezetesebbé az aktust.
- Hallgatlak - vágta rá Lachlain gyorsan.
- Szóval arra gondoltam... - dorombolta Emma, mi közben letérdelt a férfi elé, és finom, halvány kezével gyengéden szétfeszítette a térdét.
Lachlain szája tátva maradt meglepetésében, amikor rájött, hogy Emma mire készül.
- Te most...? - kérdezte. Bizonyára álmodik, gondolta, ám a farka máris állt, mint a cövek.
- Az egész testedet akarom, Lachlain. Doromboló szavak. Es a gyönyörű kis Emmaline duzzadt ajkával esdeklően néz rá. — Mindenedet. Tetőtől talpig.
Oda akart adni neki mindent, amire vágyott. Mindent. Emma reszkető keze a sliccén matatott. Lachlain nagyot nyelt.
Nem kellene egy egész kicsit óvatosabbnak lennie? Isten úgy segítse, alig bírja türtőztetni magát, hogy ne szorítsa az ágyékára a lány fejét. Erezte, hogy a lány könnyen megijedne, tudta, hogy most csinálja először. így kezdeni a telihold éjszakáját... Álmodik.
Emma lassan lehúzta a cipzárját, egy pillanatra hátrahőkölt az arcába szökkenő látványtól, majd erőt vett magán, és egy félénk, ám csábítónak szánt mosollyal jelezte, hogy a dolog kedvére való. Két kézzel fogta Lachlain méretes szerszámát, mintha sosem akarná elengedni.
- Emma!- Lachlain hangja elakadt.
- Tarts ki, ameddig csak tudsz - suttogta Emma, és végigsimított a dorongján. Lachlain kéjesen lehunyta a szemét.
Először a lány forró leheletét érezte meg és beleremegett. Aztán a puha, nedves száját, végül pedig a nyelvét, amely ide-oda cikázott a húsán. Milyen kis gonosz nyelvecskéje van...
Édes istenem, a harapása.
Lachlain hatalmasat ordított, hátravetette magát az ágyon, összekulcsolta két kezét a feje alatt és úgy figyelte Emma munkálkodását a farkán.
- Fogalmam sem... volt róla. Mindig... - lihegte. - Mindig.
Nem tudta, hogy a következő percben elélvez vagy elájul. Emma keze járt rajta, simogatta, ölelte, szorította, megőrjítve a férfit. Emma nyögött és egyre mohóbban falta Lachlaint. Még sosem ivott ilyen sokat, de ha ennyi kell neki, Lachlain ad bőven, hogyne adna. Igaz, egyre fogyott az ereje, de még nem akarta, hogy vége legyen.
- Emma, el fogok... - lihegte, és a világ abban a pillanatban elsötétedett előtte.
Ne nézz vissza, a cipődet majd felveszed a kocsiban! Rohanj, teljes erődből!
Emma így is tett. Kirohant a hatalmas garázsba, villámgyorsan végignézte a kocsikat, hátha valamelyikben benne maradt a slusszkulcs, de hiába. Egyre feszültebb lett. A hang azonban továbbra is suttogott a fejében olyan volt, mint a selyem susogása.
Rohanj!
Azt próbált! Kulcs sehol. Visszafutott a kastélyhoz, hátha maradt az udvaron legalább egy árva kerti traktor, vagy egy targonca, vagy valami.
Hirtelen megtorpant, odafentről különös melegséget érzett. Mint aki transzba esett, felfelé fordította az arcát. A telihold. Ma van az éjszakája.
Érezte a fényt. Azt képzelte, ahogy más emberek a napot.
A hallása kifinomodott, az erdő hívogatóan suttogott felé a távolban. Felfedezőútjain sosem merészkedett el odáig — már puszta látványától is inába szállt újkeletű bátorsága.
Rohanj oda!
Le kellett győznie a késztetést, hogy bevesse magát a végtelennek tetsző rengetegbe. Ott Lachlain egész biztos megtalálná - hiszen vadász, nyomkövető. Első körben is így kapta el. Kizárt, hogy megszökjön.
A teste még viszketett a küzdelemtől. Mintha hiányzott volna már egy jó kis erdei futás - bár még sosem járt ott. Hát megbolondult, hogy ez egyáltalán eszébe jut?
Rohanj!
Nagyot kiáltva lerúgta a cipőjét és engedelmeskedett. Elmenekült a házból és a nemsokára magához térő, őrjöngő lykae-tól. Bevetette magát a fák közé és legnagyobb meglepetésére látott. Már eleve kitűnő éjszakai látása tökéletesedett.
De miért lát? Lachlain vére miatt? Ma sokat ivott. Most legalább tudta, hogy a vérfarkasok ugyanúgy látnak éjszaka, mint nappal.
Mélyet lélegzett, az erdő különleges és gazdag illatának minden egyes összetevőjét meg tudta különböztetni: a nyirkos avart, a mohát, sőt még a harmatot is a sziklán. Hátborzongató. Megingott, ám talpa alatt a talaj olyan furcsán ismerősnek tűnt, mintha már számtalan alkalommal végigfutotta volna ezt az utat.
A szagok, a zihálás, a szíve hangos dobogása, és ahogy a levegő arcába csap... mindez maga volt a mennyország.
Valami egészen új dolgot fedezett fel. A futás mintha ajzószer lett volna, amelyből minden egyes mozdulatával újabb és újabb dózist merített. Valahol a távolban, kilométerekre onnan, Lachlain szívet tépően felordított és az egész sötétségbe burkolódzott környék beleremegett.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.93 pont (29 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#7 A57L 2014. 09. 1. hétfő 06:32
Az írás nagyon szép.
#6 zsuzsika 2014. 03. 15. szombat 10:58
Jó.
#5 papi 2014. 03. 15. szombat 07:53
Tök jó
#4 tiborg 2012. 04. 18. szerda 08:14
Satyr-ikus!!Excelent forditas!!
#3 v-ir-a 2012. 04. 16. hétfő 22:39
nekem is...el kel olvasnom a könyvet smile
#2 Kaszkadör 2012. 04. 16. hétfő 19:09
Nagyon tetszett smile
#1 Törté-Net 2012. 04. 16. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?