A+ A-

Angyali szerető

Egy fárasztó nap után szomorúan indultam haza. Aznap volt egy éve, hogy először találkoztam életem nagy szerelmével. Ahogy a ház közelébe értem - mint ahogy azóta minden nap- szememmel végigpásztáztam a parkolót. Tudtam, hogy úgysem fogok látni semmit, de már úgy belém ívódott ez a mozdulat, hogy nem tehettem ellene semmit.
Ekkor hirtelen nagyot dobbant a szívem, mert megpillantottam egy ismerős fekete autót. A rendszámát ugyan még nem láttam, de nyugtattam magam, hogy ez nem lehet az Övé! Olyan messziről nem jön még egyszer ide. Az eszemmel tudtam, hogy Őt oda köti minden, engem ide, ezeket feladni nem tudjuk, bár azért idővel én mobilabb tudtam volna lenni, ha kell, a távkapcsolatról pedig azt gondolta nekem nem elég. Tudta, hogy szeretem, tudtam, hogy szeret, de ennyi. Hónapok óta nem beszéltünk, azért, hogy talán így könnyebb felejteni. Csak remélni mertem, hogy ez neki jobban megy, mint nekem.
Próbáltam kiűzni a fejemből a negatív gondolatokat, közben megkíséreltem a táskám mélyéről előhalászni a kulcsomat. Mikor meglett, felpillantottam. A kapu előtt toporgó, lehajtott fejű férfiben felismertem Őt. De csak egy pillanatig láttam, hisz szememből ömleni kezdett a könny. Amikor odaértem, szó nélkül megálltam előtte. Lassan felemelte a fejét, rám nézett. Döbbenten tapasztaltam, hogy Ő is sírt. Nem szólt semmit, csak adott egy puszit a számra, és szorosan magához ölelt. Úgy kapaszkodtunk egymásba, mint két fuldokló, akiknek ez volt az egyetlen esélyük az életben maradásra. Hisz így is volt. Külön-külön csak vegetáltunk, a másik nélkül semmik voltunk.
Ahogy valamennyire csitult a sírásunk, láttuk, hogy az emberek megbámultak, és nagy ívben elkerültek minket. Kibontakoztam a karjaiból, kézen fogtam, és szótlanul felvittem a lakásba. Tudtam, hogy beszélnünk kell, tudtam, hogy iszonyú nehéz lesz.
Főztem egy kávét, a redőnyt kissé leeresztettem, hogy kellemes, meghitt félhomály borítsa be a szobát. Leültünk a kanapéra, egymástól kissé távolabb, hogy lássam Őt. Tekintetemet rá emeltem, és vártam, hogy beszéljen.
Elmondta, hogy ugyanazt érzi, mint én, ugyanannyira szeret, és nélkülem ugyanúgy szenvedett, mint én nélküle. Azt hitte azonban, hogy az idő majd enyhít a fájdalmán, de nem így történt. Ahogy teltek a napok, hetek, hónapok, úgy erősödtek az érzelmei, és vele együtt nőtt a fájdalom. Képtelen volt enni, aludni, dolgozni. Mikor már végképp nem bírta tovább, eljött. Nem szólt előre, nem tudta itt mi vár rá, én hol vagyok, mit csinálok, hogy érzek. Csak remélt. Költözni még mindig nem tudtunk, de a semminél az is több, ha hétvégeken egymáséi lehetünk. Én a kezdetekkor ezt javasoltam. Sokáig tartott, míg Ő is így gondolta, de megérte várni, hisz ezzel életem legnagyobb álma, vágya vált valóra.
Bár még mindig sírtam, de szememet le nem véve róla óvatosan közelebb húzódtam hozzá. Végül az ölébe kuporodtam, mint aki menedéket keres. Ahogy lassan simogatta a hátam, úgy lettem egyre nyugodtabb. De a nyugalom mellett egy másik érzés is kezdett mocorogni bennem.
Megfordultam az ölében úgy, hogy szembe kerüljünk egymással, és percekig csak néztem ezt a számomra oly csodálatos arcot. Emlékezetembe akartam vésni minden pillanatot. A szívem szakadt meg érte, ahogy láttam, hogy mióta nem találkoztunk, hogy megszaporodtak a ráncai a szeme körül, és az ősz hajszálai. De igazából csak azért fájt, mert hűen tükrözték a szenvedéseit. Engem viszont ezekkel együtt is megbabonázott, és nem is akkor, hanem már nagyon-nagyon régen. Kellett nekem, és ezen ezek a külsőségek semmit nem változtattak. Ahogy a szemébe néztem, végtelen nyugalom lett úrrá rajtam, mert az újra mosolygott.
Két kezem közé fogtam az arcát, apró puszikat adva minden egyes ráncra, mintha ezzel kisimíthatnám őket! Egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal, csak puszilgattam, simogattam az arcát, csókolni való vastag ajkát. Ekkor megfogta két kezem, egyenként megpuszilta az ujjaimat. Mikor elengedett, kezemmel a tarkóját kezdtem cirógatni, és tudtam, hogy látta szemeimben a vágyat. Újra közelebb hajoltam, és birtokba vettem a száját. Először lassan, érzékien, majd egyre vadabbul, a legmélyebb zugot is bejárva játszottak nyelveink. A hajába túrtam, míg Ő újra a hátamat simogatta. Egy lélegzetvételnyi ideig ismét eltávolodtunk, de csak addig, míg megszabadított a blúzomtól. Egyik kezével közelebb húzott, a másikkal a melleimet simogatta, miközben szájunk ismét egymásra talált. Az ölemmel közelebb csúsztam hozzá, éreztem, hogy mennyire kívánt. Közben gombolni kezdtem az ingét, de annyira türelmetlen voltam, hogy kis híján leszaggattam. Kezemmel már éreztem, de meg is kellett nézzem azt, amit már kitapintottam: férfiasan szőrös mellkasát. Egyszerűen imádtam nézni, őrületesen izgatott, képtelen voltam betelni a látvánnyal. Simogattam a mellkasát, hasát, izgattam a mellbimbóit, közben teljesen benedvesedett ölemet mozgatni kezdtem az ágyékán, és egy halk nyögés hagyta el a számat.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.2 pont (15 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 A57L 2015. 05. 24. vasárnap 07:10
Egynek elmegy.
#3 Shavo 2011. 11. 2. szerda 20:29
Tetszik nekem is, jól megírt.
#2 v-ir-a 2011. 10. 28. péntek 23:28
nem rossz, de hiányoltam egy gyors zuhanyt legalább...hisz egész napos munka után voltál...amúgy jó kis történet
#1 Törté-Net 2011. 10. 28. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?