A+ A-

A falu bikája

Tudod, az én öreganyám - neked meg mid is? dédöreganyád? nem, hanem má ükanyád - nem vót egy hétköznapi asszony. Ő mindenhő értett: nemcsak a házi - meg a mezei munkákhó, hanem a betegápoláshó, a gyógyításhó, de még ha bábasszony köllött, akkó is leginkább érte üzentek. Legszívesebben a betegeken segített, úgy is hítták, hogy a Patikárius Mári. Minden bajrú tudott anni orvosságot. Jártak is hozzá nemcsak a falubéliek, hanem mások is. Tudod, kis unokám, akkó még olyan idők vótak hogy kevés vót a doktor meg a patikus, a mi falunkba például egyikbű se jutott. Beteg meg mindig akadt. Ilyenkó aztán kihő fordútak vóna máshó, mint a Patikárius Márihó? Meg is gyógyított sokakat.
- Dehát honnan szerezte a tudományát? - kérdeztem én.
- Hunnan, hunnan? Hát az anyjátú. Messzi fődön híres javasasszony vót az, csakhogy őtet én nem ismertem, mer akkó má nem élt.
Történt aztán, hogy az ő ura, az én öregapám - neked ugye má ükapád - egy szép napon elhajította a kanalat. Szegínyt a pálinka vitte a sírba, mer aztat aztán ingencsak szerette. (No meg a menyecskéket.) Így aztán én gyakran megfordútam öreganyámná, mer más segítsége nem igen vót, má pedig a mezei munkákat egyedű nem tudta vóna elvégezni. Vót egy kis fődje - az ura a többit addigra elitta - , oszt kapáni, aratni, kukoricát törni mindig engem hívott. Én akkó olyanforma legíny vótam mint te most, de jó bírtam a munkát, erős vótam, mint a bika.
- Azért hívták magát a falu bikájának? - vetettem közbe a kérdést.
- Az egészen másé vót - vágta rá nagyapám, miközben pödörintett egyet a bajuszán.
- Akkor miért?
- Na, nem vagy má gyerek, hát elmondom, csak haza ne gyűjjön addig öreganyád a piacrú:
Hát az úgy vót, hogy amint mondtam, sűrűn megfordútam öreganyámná - mámint a te ükanyádná - oszt azt is gyakran láttam, hogy járnak hozzá az emberek különféle bajaikkal, ő meg segít rajtuk, ahogy tud. Némelykó hallgatóztam is a másik szobábú, mer furdalta az ódalamat a kíváncsiság, főleg ha egy - egy takarosabb menyecske jelent meg, hogy ugyan mi lehet a baja. Vót ott mindenféle panasz: ki az urára panaszkodott, ki meg az anyósára, vagy a menyire - az én öreganyám meg aztán ellátta a panaszosokat valamiféle fűvel, meg egy - két jótanáccsal. Szívfájdalomra is akadt gyógyszer a patikájába. De a legtöbben beteget vittek hozzá: vagy egy torokfájós gyereket, vagy egy kólikás öregasszonyt, s biztosak lehettek benne, hogy öreganyám kigyógyítja őket a nyavalyájukbú.
Egy nap aztán azt kérdi tőlem az én öreganyám:
- Ugye, Péter, vót má neked dógod lánnyal vagy asszonnyal?
- Hát kend is tudja - válaszoltam - hogy csapom a szelet a Bicskeiék Juliskájának...
- Tudom, hogyne tudnám. Csak azt nem tudom, hogy szeretkeztetek - e mán, de úgy igazábú.
- Hát, csókolózni csókolóztunk, meg ölelkeztünk is nem egyszer, de ha arra gondol, hogy begyugtam - e neki, hát aztat még nem csinátam. Próbátam, de ő nem engedte.
- Mit szóná hozzá - tette föl a kérdést az én jó öreganyám - , ha kerítenék neked egy menyecskét, akinek rendesen begyughatod?
- Hááát...
- Semmi hát! Hetfün elgyün ide egy fiatalasszony, akinek az a baja, hogy nem lehet gyereke. Én úgy gondolom, hogy az urába van a hiba. Már meg is beszétem az anyjával, hogy meg kőne próbáni a dógot egy másik kakassal, mer amit eddig adtam orvosságot - a menyecskének is, meg az urának is - az nem segített. Meglátod, gusztusos egy fehércseléd, megérdemelné, hogy legyen neki gyereke. Legalább egy. Az urának nem muszáj megtudnia, hogy miféle orvosság segített a bajon. Kár lenne, ha örökös nékű maranna a család.
Így történt aztán, hogy életem első gyerekit másnak csinátam. Nyilván az emberbe vót a hiba, mer éntülem rögtön úgy maratt az asszonyka.
- Dehát mesélje el részletesebben, hogyan játszódott le az első találkozás.
- Hogyan? Hát nem nagyon lehet vele dicsekedni. Én, ugye, alaposan be vótam ijedve, hogy most mi lesz. Nem is láttam rendesen, mer öreganyám teljesen elsötétítette a szobát, ahun összeeresztett bennünket. Inkább csak tapogatóztam. De azt jól lehetett érezni, hogy formás a menyecske, meg hogy akarja a dógot, de mire oda jutottunk, hogy begyugom neki, az én fütykösöm bizony elsűt. Akkó elkezdtem csókógatni meg markolászni, amitű visszagyütt a kedvem, oszt ekkó gyorsan helyre ütöttük a csorbát. Öreganyám persze úgy intézte, hogy biztosan eredményes legyen a dolog, s ezért még kétszé összehozott bennünket.
- És meglett a gyerek?
- Meg, méghozzá fiú! Karácsonykó egy szép kövér disznóval meg egy korsó pálinkával állított be a "boldog apa",. Öreganyám ettű kezdve többször is igénybe vette az én szolgálataimat, ha hasonló panasszal jelentkeztek nála. Én meg boldogan tettem eleget a főkérésnek. Öreganyám mindig megeskette a pácienseket, hogy a sírig hallgatnak a dologrú - s az üzlet virágzásnak indút. Ki kövér libával, ki malaccal, ki liszttel, vagy búzával, ki meg pénzzel fizetett - öreganyám külön sose kért semmit.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.79 pont (47 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#10 Ulysses 2015. 03. 22. vasárnap 21:34
Nagyon tetszett! Igazán szórakoztató írás!
#9 Andreas6 2015. 03. 22. vasárnap 19:22
Nagyon jó!
#8 zsuzsika 2014. 10. 20. hétfő 16:42
Elmegy
#7 A57L 2013. 09. 5. csütörtök 04:45
Elmegy.
#6 genius33 2012. 10. 8. hétfő 12:52
Egész jó smile
#5 tiborg 2010. 06. 5. szombat 02:56
Pexi baratom, Bunkoknak, ha nincsenek a sztoriban tragar szavak es iras hibak(szofuzes,ragozas stb...)a tortenes elvezhetetlen(reiszolhatatlan)
#4 Pexi 2010. 06. 4. péntek 09:14
Írjál jobbat, ha tudsz!
#3 Ati 2010. 06. 3. csütörtök 23:58
Hát szegény nagyapád tovább élt volna a te gyenge meséd is tovább tartott volna.
#2 tiborg 2010. 06. 2. szerda 09:19
Zamatos!!!
#1 Törté-Net 2010. 06. 2. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?