A+ A-

Szerencsés késés

A találkozásunk csak a véletlenen múlott. Én éppen elindultam hazafelé, mikor ugyanarra a folyosóra tévedtünk. Tanácstalanul lődörgött egyik teremről a másikra, s látszott rajta, hogy roppant ideges. Gyorsan szedte a lábait, emiatt cipőjének koppanásai a visszhanggal együtt vágtázó lovakra emlékeztető dobogást hallatott az üresen kongó, néma folyosón, amit már azelőtt hallottam, hogy leértem a lépcsőn.
- Elnézést, uram! - szólított meg, mikor meglátott, és sebes léptekkel odatipegett hozzám.
Ahogy elém ért, az első dolog, ami megfogott, az magassága volt. Cipője nélkül is jó pár centivel magasabb volt nálam, de így rám vert legalább fél fejet. A másik, ami megragadta figyelmem, az a nőiessége. Sok nőhöz volt már szerencsém hosszú távú kapcsolat, alkalmi légyott és barátság formájában, ám még egyiküket sem tartottam ennyire természetesen nőiesnek.
Arca kerek volt, de hosszú, egyenes szálú fekete haja keretében elsőre szögletesnek tűnt. Nagy nefelejcskék szeme olyan igézően hathatott a férfi nemre, mint kobrára a kígyóbűvölő furulyája. Kissé széles orrcimpái sebesen kapkodták a levegőt nagy, egyenes orrán. Telt, halvány ajkai csókolásra termettek, ehhez nem férhetett kétség.
Akkor fekete szaténinget viselt, mely dekoltázsa ugyan nem volt feltűnő, de kiemelte tulajdonosa szemrevaló idomait. Az inghez fekete alapon szürke csíkos szoknyát vett fel, mely combközépig ért, részben eltakarva - viszont a fantázia megbirizgáláshoz még így éppen eleget láttatva - formás, hosszú lábait.
Látszott, hogy nem hanyagolja el a testét; kerekded formáit, mely mell és fenék tájt kiváltképp, de épp a megfelelő mértékben derék tájt is jellemezték, biztos, hogy rendszeres testmozgással érte el, és nem különböző update - ekkel, meg anyám kínjával. A képet vörös magas sarkú cipő, valamint ugyanilyen színű kerek fülbevalók tettek teljessé.
- Nem tudja, hol a 2b? - kérdezte kellemes, dallamos hangon, melyet kissé rekedté tett az idegesség, és szaggatottá a pihegés.
- De, igen, az első emeleten, balra a második ajtó - feleltem, mire arcán hálás megkönnyebbülés futott át. - A szülői értekezletre jött? - kérdeztem, kissé bánva, hogy tönkrezúzom megkönnyebbülését.
- Igen - felelte hirtelen jött riadalommal; megneszelhette, hogy semmi jót nem fogok mondani neki.
- Sajnálom, de fél órája véget ért.
Arcáról eltűnt a megkönnyebbülés, helyét kétségbeesés vette át. Ujjait tördelve jobbra - balra tekingetett, s látszott rajta, hogy azt sem tudja, most mitévő legyen.
- Istenem, ez nem igaz. Nem tudtam elszabadulni a munkából... - mondta elkeseredetten, mintha bármiféle magyarázattal tartozna nekem. - Rohantam, hogy ideérjek... a francba! - Azt hittem, sírva fakad, de erősebb nő volt ő annál, semmint, hogy egy idegen előtt eressze ki könnyeit. Helyette inkább egyre jobban feltüzelte magát, s már - már egy pusztításra vágyó amazon képében kezdett tündökölni, mikor hirtelen mentőötlettel álltam elő.
- Bauer tanár úr osztályába jár a gyereke?
- Igen - felelte élesen, engem célozva meg dühével. Nem volt benne semmi személyes, egyszerűen én voltam csak jelen.
- Akkor jó, a tanár úr a szülői után fogadóórát tart a felsőbb évesek szüleinek. Én is éppen onnan jövök. Szerintem ha bekopog hozzá, szívesen elmondja azt, amit a szülőin is.
- Igazán? - ragyogott fel az arca, s az a látvány derűt vitt az én amúgy sem rossz napomba is. - Köszönöm!
- Fenn van a tanáriban, ugyanaz az emelet, csak jobb felé. Negyedik ajtó.
- Hálásan köszönöm - vetett felém egy kedves mosolyt, majd ellépett mellettem.
Utána fordultam, míg el nem érte a lépcsőfordulót, akkor gyorsan megperdültem - lehet látta is, nem tudom - , és magam mögött hagytam az iskolát.
Ezután jó darabig nem találkoztunk. Október közepe felé járt már az idő, az ősz rendületlenül kopaszította a fákat, és egyre hűvösebbek lettek a nappalok. Egy csípős reggelen futottunk újra össze. Nem az iskolában, hanem az utcánkban. Mint kiderült, ugyanabban a háztömbben laktunk, csak én a 4 - es lépcsőházban, ő meg az utca túlsóvégén a 8 - asban.
Ez a találkozás is csak a véletlenen múlott. Későn ért haza, így a kocsiját a mi lépcsőházunk előtt kellett leparkolni, és az autó másnap reggel nem akart elindulni. Ott ült a szürke, oldalt megnyomott Volvo S40 - esben, és dühösen ütlegelte a kormányt, miközben mellette ülő hétéves forma fia kedélyesen vihogott rajta, ezzel csak tovább növelve frusztráltságát. Lenéztem Tomira, az unokaöcsémre, és fejemmel intettem, hogy menjünk oda. Tomi harmadikas, korához képest érett fiú volt, ennek ellenére állandóan kedélyesnek tűnt, és mindig mindenféle muriban benne volt.
- Segíthetek, hölgyem? - kérdeztem a kocsi ajtójához lépve. - Emlékszik rám? - kérdeztem, mikor úgy nézett rám, mint egy csemetéjét védő oroszlánmama. - A tanév elején én igazítottam el szülői értekezlet ügyben.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.84 pont (77 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#10 zsuzsika 2015. 10. 30. péntek 08:28
Nagyon jó! 10 pont.
#9 feherfabia 2014. 02. 16. vasárnap 05:25
Nagyon jó!Folytasd légyszi!
#8 papi 2013. 10. 1. kedd 11:32
Nagyon szép történet, de én folytatnám a helyedben.
#7 listike 2013. 04. 29. hétfő 07:04
Szép történet. Gratulálok. 10pont, sajnos csak ennyit lehet adni.
#6 IziRider 2010. 03. 7. vasárnap 19:56
Köszi mindenkinek. Nem hittem volna, hogy ilyen magas pontszámot ér el :)
#5 Ubesz 2010. 03. 7. vasárnap 11:50
Egyértelmű hogy 10. Emeli az oldal színvonalát.
#4 v-ir-a 2010. 03. 5. péntek 21:03
nekem is nagyon tetszett....csak így tovább
#3 asura 2010. 03. 5. péntek 14:28
Nagyon szép, nagyon jó! Remélem, van még a tarsolyodban egy pár írásod még.
#2 pisti47 2010. 03. 5. péntek 05:31
Hát így is lehet írni. Vagy kellene. 10-es.
#1 Törté-Net 2010. 03. 5. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?