A+ A-

Kurvából nem lesz szalonna

Barátságosan sütött a napocska s én, hogy az időt elüssem, erre-arra kószáltam a városban s bámultam a szemem elé kerülő nőket, főleg a fiatalabbját, azok közül is a csinosabbakat. Alul kezdtem az értékelést, a bokáknál, a fejig leginkább már el sem jutottam. Épp egy átlagon felüli példány osztályozásával voltam elfoglalva, amikor a szembejövő hölgy felkiáltott:
- Szia, Vugibugi! (Ez vagyok én.) - s még mielőtt a fejéig értem volna, már a nyakamban éreztem az ölelését. Ijedelmem csak a pillanat tört részéig tartott, mert az orromat megcsapó kölni viselője egy vörösbarna hajú szépség volt, Gizike, egykori iskolatársam. Tudtam, hogy Budapesten él, de egyetemi éveim alatt egyetlen egyszer sem sikerült vele összetalálkoznom, pedig nem bántam volna. Állandóan csak ő járt az eszemben, de ahhoz már nem volt bátorságom, hogy a szüleitől elkérjem a pesti lakása címét. Ugyanakkor, bevallom, egy kicsit féltem is a vele való találkozástól. Mit szól majd, talán nem is akar velem szóba állni, mert hát soha sem voltunk mi olyan közeli kapcsolatban egymással. Most meg itt van, csimpaszkodik a nyakamba!
- Hogy kerülsz ide?
- Hát csak feljöttem valami hivatalos ügyet elintézni, de azt mondták, hogy jőjjek később, és most sétafikálok. Te talán errefelé laksz?
- Nem, de ma szabad napom van s bejöttem a városba, hogy vegyek magamnak valami ruhafélét. Gyere velem, majd segítesz kiválasztani.
Közvetlensége teljesen ledöbbentett s szó nélkül vele tartottam. Sorra jártuk a butikokat s az én dolgom csak az volt, hogy véleményt mondjak a felpróbált ruhákról. Én már a legelsőt megvettem volna, de azért szívesen megbíráltam a többit is, Gizike tökéletes alakja mindegyikben jól érvényesült. Úgy egy óra elteltével, fájó szívvel, de el kellett búcsúznom:
- Ne haragudj, de én máris elkéstem. Itt kell, hogy hagyjalak. Örülök, hogy találkoztunk. (Mi az, hogy örülök. A szívem egész idő alatt a torkomban vert a boldog izgalomtól.)
- Kár, mnodta, de tudod mit? Ha végeztél, gyere el hozzám, majd kibeszélgetjük magunkat. Itt a címem, s még egyszer köszi, hogy elkisértél - s azzal megint a nyakamba ugrott.
Az első gondolatom az volt, hogy nem megyek el hozzá. De aztán megszólalt bennem a kisördög: Talán csak nem félsz? - s taxiba ültem.
Félelmem nem volt egészen alaptalan: Gizikéről odahaza az az általános vélemény, hogy kurva. Szerintem nem az. Az emberek túl könnyen mondanak itéletet egy nőről, aki az átlagosnál szebb, pláne ha még netalán volt egy kis botlása is. Már pedig Gizikének az is volt. Huszonhárom éves, akárcsak én, s a fia már iskolás, de senki sem tudja, hogy ki az apja. Tizenöt évesen szülte s azután eltűnt a városból - amit én nagyon jól meg tudok érteni. A gyereket a nagymama neveli, mivel Gizike csak hétvégeken jár haza, mert a fővárosban kapott állást. Egy kórházban dolgozik.
- Már azt hittem, hogy nem is fogsz jönni - voltak az első szavai amikor becsöngettem hozzá. A csokromat egy puszival köszönte meg. Részegítő puszi volt, egy picit megszédültem tőle. A szobakonyhás lakás nagyon barátságosan volt berendezve, a levegőjén is érződött, hogy egy szexis nő lakja.
- Éhes vagy, szomjas vagy? Mivel kínálhatlak?
- Semmivel. Most ettem meg a szendvicset, amit hazulról hoztam.
- Akkor hozok valami innivalót. Van finom vörösborom, az jó lesz?
A borocskát kortyolgatva elbeszélgettünk. Elmondta, mennyire örül, hogy velem találkozott, mert annyira szeretne valakivel elbeszélgetni a diákévekről s az otthoni eseményekről. Amikor hazamegy, szinte ki sem mozdul a házból, mert még mindig úgy érzi, hogy az emberek nem tudnak neki megbocsájtani.
- Rólad sem tudok semmit. Megnősültél?
- Á, dehogy! Most fejeztem be az egyetemet s ősztől talán majd állásba léphetek. Képzeld, tanítani fogok a saját iskolánkban!
- Szóval nem nősültél meg. De azért remélem, nem vagy már szűz.
- Hát ... (Uram Isten, ez látszik rajtam?!)
Erre ő elkezdett harsányan kacagni.
- Huszonhárom éves, és még mindig "érintetlen"! Tudod, hogy én hány éves koromban vesztettem el a szüzességemet? Tizenhárom. És tudod, hogy ki vette el? A Kolumbusz!
- A földrajztanárunk?
- Ő. Tudod milyen jóképű ... Minden lány szerelmes volt belé. Én is. Egy alkalommal, hetedikes voltam ekkor, egyedül maradtam vele a szertárban s egy óvatlan pillanatban szájon csókoltam. Ugyanis fogadtam a lányokkal. Ők azt állították, hogy nem merem megcsókolni. Hát mertem. Csakhogy nem hitték el, mert senki sem látta. Akkor azt mondtam a lányoknak: fogadjunk, hogy még le is fekszem vele!
Legközelebb már úgy intéztem, hogy legyen, ha nem is szemtanú, legalább fültanú. Az osztályból három lány is kívülről a szertár bezárt ajtajára tapasztotta a fülét, miközben mi a Kolumbusszal működtünk. Én kezdtem. S miközben a számat a szájára tapasztottam, kezemmel a lába között matattam. Egy-kettő felizgult.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.06 pont (47 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#9 Andreas6 2017. 07. 11. kedd 10:30
Tiborg: 40-es évektől már visszavonulni? Miért haragszol rá ennyire?
#8 papi 2014. 02. 24. hétfő 05:01
Nagyon jó
#7 A57L 2013. 09. 5. csütörtök 04:48
Elég jó.
#6 genius33 2013. 04. 20. szombat 13:40
Nagyon tuti smile
#5 tiborg 2011. 11. 14. hétfő 06:40
Mikor eleri a 40-es eveit belep apacanak??
#4 Pexi 2009. 05. 15. péntek 20:10
A mondást ismerem, de ebben a sztoriban éppen az ellenkezőjáről van szó, vagyis hogy kutyából nem lesz szalonna.
#3 Mikey 2008. 11. 22. szombat 01:00
Tévedés, a mondás úgy tartja: "kurvából lesz a legjobb feleség"! :)
#2 egy ember 2008. 11. 21. péntek 05:42
Jó sztori, bár kicsit lehangoló.
#1 Törté-Net 2008. 11. 21. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?