Nővéri csábítás

Péntek délután három. Hogyan is gondolhatta, hogy ilyenkor még itt találja az orvost?
A várószoba kihalt, és ő már vagy tízszer végig böngészte a falra aggatott színes képeket:
A bőrgyulladás következményei: kezelés előtt és után... Hát az után sem volt valami bizalomgerjesztő! Van itt még egyáltalán valaki?
A körzeti orvos küldte le ide, a reumatológiára. A válla rándult meg a legutóbbi tornaórán. Azóta, ha nem is nagyon, de inkább kellemetlen, tompa fájdalmat érez minden mozdulatnál. Eredetileg úgy tervezte, hogy csak a hatodik órát lógja el, és a délutáni foglalkozásokat. A válla nem fájt úgy, hogy ne bírta volna ki. De ez jó ürügy volt a lógásra és úgy számított, hogy kettőre akár már otthon is lehet.
Szeptember volt, aranyló napsütés.
A suli még csak két hete tartott, de neki máris sok volt. Úgy gondolta, hogy csinál magának egy szabad délutánt! Elmegy a haverjaival a tóhoz. Vagy azzal az elsős lánnyal, aki annyira megbámulta őt a tanévnyitón... Abból még akármi is lehet! Ezt itt letudja, és meg lesz az orvosi igazolás, és irány a Szabadság!
De a váró tömve volt, a nevét már felírták, bármikor szólíthatják. A sor azonban sokkal lassabban haladt, mint várta. Az igazolás pedig kelleni fog! A délutáni lógást a nélkül nem úszhatja meg! Ráadásul végleg elássa a magát a tanárnál, mindjárt az év elején!
– Idegbecsípődés lehet, amit kímélni kell – vizsgálgatta a doki.
– El fog múlni? – nézett vissza ijedten a fiú.
– Hány éves is maga? – mosolygott vissza az orvos – Hetvenhat?
– Nem... Tizenhat.
– Ajaj! Ebben a korban még bőven van ideje, hogy elmúljon! De nem árt, ha megnézi egy szakorvos is. Menjen egy emelettel lejjebb fiatalember!
Ez két órája volt.
Azóta álldogál itt, az üres folyosón. Az ajtóra ragasztott cetli szerint az orvosnak még itt kellene lennie... Nem merte lenyomni a kilincset. Előbb halkan, aztán hangosabban bekopogott. Nem jött válasz.
A hangra csak takarítónő figyelt fel a hosszú folyosó végéről:
– Ne tessék odalépni, még vizes! – aztán nedves csíkot hagyva maga után ő is elcsoszogott.
De előbb még visszaszólt a válla fölött:
– A doktor úr csak kiment valahová, tessék csak várni, mindjárt jön! És ne zörögjön, mert azt nem szeretik!
A padló már régen felszáradt, de nem jött senki sem. Egyedül volt.
– Minek is jöttem ide? Mindenképp kell valami papír, hogy itt voltam. – nyúlt megint a kilincs felé – Valaki csak van itt!