A+ A-

Október 18. Az osztályterem

Oké, ez a történet még csak egy ELŐSZÓ-szerű történet.
Én írtam, de nem teljes, csak egy töredék abból, amit sose fogok befejezni. Azért kellett ez az előszó, és épp az Erotika témába, mert a folytatásához (az is töredék, és ami viszont TÉNYLEG erotikus) fontos tudni néhány dolgot, és tulajdonképp ahhoz képest ez a szelídnél is szelídebb, semmis változat. Csak kapcsolódik hozzá.
Szóval nem sok köze van ennek a történetnek hozzám, hiába íródott E/1-ben. Nem használhattam fel saját tapasztalatokat, mert 18-nál fiatalabb vagyok, és semmi hasonlót soha életemben nem műveltem. Talán arra gondoltok, minek írok akkor ilyeneket, ilyen "erotikus" (no jó, itt még csak szerelmi) történeteket... pedig nem is indulnak erotikusnak (legalábbis először nekem nem annak tűnnek). Lehet, meg vagyok rontva. Nekem már nem furcsa, de a kortársaimnak az lehet.
Az egyik név valós személyen alapul, a többi nem. A részletet eredetileg is így írtam meg, csak pár dolgot alakítottam át. A telefonszám nem valódi. Remélem, azért tetszeni fog...
Annyit érdemes tudnotok, hogy a főszereplő egy 22 éves nő, 'Szőllősi Petra', aki angol- és rajztanár (ez a második állása az iskolában, ahol tanít), és beleszeret egy végzős tanítványába...
- Érted? - kérdeztem sokadszorra tőle. - Érted? - és megböktem a tollal a papírt.
- Mhm - morogta. Én meg felegyenesedtem.
- Hát ez nem volt valami meggyőző! - sóhajtottam gondterhelten.
De a fiú sokkal gondterheltebbnek látszott, főleg ebben a megvilágításban, minthogy feleljen - nem válaszolt. Csendbe burkolóztunk. Karjára hajtott fejjel támaszkodott a padra és nézte a dolgozatlapot. Pár másodpercre rá lehunyta a szemét...
Valami más gondja is van, mint az angol? Meg illik kérdeznem? Ilyen szomorúnak az arcát még sose láttam, ilyen elesettnek. Most pihen? Fáradt?
A szél besüvített az ablakon, becsuktam.
Aggódtam a fiú miatt. "Megkérdezem" - gondoltam kicsit félve, majd újra leültem lassan a székre, mellé. Ő ugyanúgy behunyt szemmel hajolt a padra. Nem mozdult. Egy rendes tanárnő már rég ordította volna: "Kelj fel, és figyelj arra, amit mondok!" De én nem.
"Talán jól esik neki a csönd?" - tépelődtem. Ki tudja, mik játszódnak le egy 18 éves srác lelkében. Nekem még mindig nem nyílt meg ez a fiú. Én 18 évesen javában koptattam a padokat és eszembe nem jutott fiúkkal társalogni - a könyvekbe bújtam legszívesebben. Hirtelen úgy éreztem; hiába vagyok tanár ebben az iskolában több mint öt hónapja - május óta -, semmit se tudok a tanítványaimról! Miért nem?
Ez elkeserített. Megigazítottam sárga selyempólóm. Tulajdonképp majdnem elsírtam magamat, utolsó pillanatban fojtottam vissza a könnyek csíráit.
"Mi baja lehet?" - és ezt nem mertem hangosan megkérdezni. Olyan nyugodtnak látszott az arca. Biztos van valami baja, és nem csak pihenteti a szemét?
Elsápadtam, ugyanis azon kaptam magamat, hogy a kezem a hátára akarom helyezni. Szerencsére időben elkaptam onnét és az asztalra ejtettem. Normális vagyok?! Mit csinálok, mit művelek? Nem kerülhetek ilyen közel hozzá. Bármennyire is szeretnék. Még nincs késő. Tudom fékezni magam. Igen, tudom.
Szinte élet-halál harcot vívtam magammal ezzel a tizenhét éves fiúval kapcsolatban. De ő semmit se vett észre. Viaskodtam a lelkemmel. Nagy levegő... és nyugodj meg. Kérdezd meg tőle, az nem lesz feltűnő.
Visszatartom a lélegzeteimet, és csak őt nézem, mit csinál. "Egyszerű tanítvány" - győzködöm magamat sápadtan. - "Balázs, egy negyedik ás, angol fakultációs fiú, semmi több... és most valami baja van. Érdekel is engem mi baja?! Nem. Nem érdekelhet. Csak egy fiú a sok közül ebben a nyolcosztályos gimnáziumban. "
De nem hazudhattam magamnak. Nagyon is érdekelt. Mindennél jobban.
Ez a kettősség... szinte éreztem, ahogy a gyomrom egyik félteke a másikkal harcol, a szívem egyik pitvara a másik kamrájával lép birokra. Nem akarom érezni ezt a furcsa kettősséget. Nagyon nem. Miért kell éreznem? Mi lesz a lelkiismeretemmel? Úgy éreztem, szétrobbanok belül. Muszáj valamit tennem. Megkérdezem.
- Mi a baj? - szóltam kicsit rekedtes, de határozott hangon. - Van valami baj?
A fiú kinyitotta a szemét. A szeme... fátyolos volt, furcsa, ilyennek még sose láttam. Nem nézett rám, mocorgott egy kicsit. Arca vörös és komoly, azt néztem. A nap a padra sütött kintről. Kezére.
Tenyerére, amivel hirtelen kinyúl. Az én kezem felé. Megérinti az akkor már reszkető ujjaimat. Az övéi is remegnek. Forrók az ujjbegyei. Talán a nap melegítette fel őket.
A vérnyomásom a magasba szökik. Minden megrendül. Az egész világ! Elkapom a kezem, és rémülten zihálok.
- Mit...? - szólalok meg idegen hangon.
Az érzés is... olyan idegen. "Ezt nem szabad. Ezt nem szabad." - tátogom magamban.
Zihálok akkor is, mikor Bazsi (észlelve azt, hogy én már az ablakhoz húzódtam) ökölbe szorítja padon hagyott kezét és behúzza maga alá. Szája megvonaglik, szemét újra lehunyja... és arcát karjaiba temeti.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.88 pont (17 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#3 Voyager 2007. 06. 8. péntek 02:59
Szerintem nem rossz.
Én kiváncsi vagyok a folytatásra!
#2 Noormáális? 2007. 06. 6. szerda 18:52
akár könyv is lehetne bár ezen az oldalon nem ez a cél...bocs
#1 Törté-Net 2007. 06. 6. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?