A+ A-

Teaház

A tegnapi nap felkavaró eseményei után óriási késztetést éreztem, hogy ezt napot ne Budapesten, hanem egy vidéki városban töltsem.
A város egyik eldugott utcájában lapul meg a teaház, én rövid, céltalan kóborlás után találtam rá. Hétköznap délelőtt nem sokan látogatják, szinte egyedül voltam és behúzódtam a keleties hangulatú teázó egyik hátsó szobájába, és elővettem a notebookot. Az elmúlt éjszaka még élénken dolgozott a fejemben, egész úton idefelé őrült fantáziáim voltam, a legkülönbözőbb szituációkba képzeltem bele magam, a legpikánsabb helyzetekbe, és nagyon kellett koncentrálnom, hogy a vezetésre is jusson a figyelmemből. De megérkeztem, és végre belevethettem magam abba, amit előre elterveztem, a történetírásba. Kikértem a teámat, egy kis tejszínnel és közben próbáltam az első mondatokat megfogalmazni, hogy mi is történt tegnap. Már az elején éreztem, hogy nehezen fog menni, hogy nem tudok tárgyilagos maradni, nedvesedni kezd a bugyim, és egyre hevesebb a szívverésem.
Még szerencse, hogy egyedül voltam, a pincérlányok sem zavartak, teljes volt a nyugalom, és csak reménykedtem, hogy nincs bekamerázva a hely. Egyre inkább beleéltem magam, felidéztem minden pillanatot, minden olyan érzést, amiben korábban nem volt részem. Mindent részletesen le akartam írni: a vágyat, a forróságot, a nedveket, a tenyér erőteljes markolását a fenekemen, miközben egy vaskos hímvessző döfköd mélyen, hátulról. Teljesen belefeledkeztem a történetbe, jöttek a szavak, a mondatok, és nekem mindent le kellett írnom.
Ekkor vettem észre, hogy a szomszédos asztalnál ül valaki. Egy fiatal fiú. Ő is teát kért, és kényelmesen elhelyezkedett a párnákon, látszólag otthon érezte magát. Én meg egyre kényelmetlenebbül, pár pillanat alatt teljesen ideges lettem: Észre fogja venni, hogy mit csinálok, hogy milyen izgatott vagyok, de talán nem látszik rajtam, talán nincs is mit észrevenni. A szemem sarkából időnként odapillantottam, és az, hogy nézett, már elsőre feltűnt, de ez még akár véletlen is lehetett volna. Csakhogy egy perc elteltével még mindig nézett, sőt már mosolygott is rám. Kedves arca van - gondoltam, és éreztem, hogy a mosolya az idegességemre is jó hatással van. 24-25 éves lehetett, éppen csak annyival fiatalabb nálam, hogy ne tartsam gyereknek, de az is láttam rajta, hogy ő még egy ideig nem fogja elkötelezni magát. Ha jobban meggondolom, ideális felzaklatott lelkiállapotom kiegyensúlyozásához, de ettől a gondolattól még közel sem múlt el a zavarom. Visszamosolyogtam, és találkozott a tekintetünk. Muszáj köszönni ilyen helyzetben.
- Szia - köszöntem, és igyekeztem uralkodni a hangomon.
- Szia, Tamás vagyok - köszönt vissza teljesen természetesen - ugye nem ide való vagy?
Elszégyelltem magam, amiért én nem mutatkoztam be.
- Én Petra. Ennyire látszik?
- Nem, de nem láttalak még itt.
- Csak ma vagyok ebben a városban, este hazautazom.
- Nem zavartalak meg? Látom, írsz valamit.
- Dolgozom - hazudtam neki - de nem nagyon tudok koncentrálni, így tulajdonképpen nem zavarsz.
- Mit dolgozol? Észrevettem, hogy feszült vagy, miközben gépelsz.
- Ezt hogy érted? - kérdeztem zavaromban. Nem elég, hogy rossz volt a hazugság, de ezek szerint még azt sem tudtam jól leplezni, hogy mennyire fel vagyok izgulva.
- Mit dolgozol? - kérdezte ismét, nem érdekelte, hogy közben én is feltettem neki egy kérdést.
Mit is? Van értelme tovább félrebeszélni? Mi rossz történhet, ha nem hazudozok a munkáról tovább? Ekkor tizedmásodpercekre belémhasított az a gondolat, hogy ott és akkor odaadom magam neki, és ezzel befellegzett az önkontrolomnak. Ettől kezdve már biztosan tudtam, azt akarom, hogy velem legyen, és ahogy az arcába néztem, láttam, hogy ő is ezt akarja. De amennyire tudtam, még megpróbáltam visszafogni magam.
- Gyere, nézd meg!
- Nem titkos?
- Előtted nem.
Átült a mellettem lévő párnára, maga felé fordította a gépet, és olvasni kezdett. Az első mondatok után rám emelte a tekintetét.
- Te író vagy?
- Nem, dehogy. Csak szeretem megőrizni a kellemes emlékeket.
- Ez veled történt?
- Igen, tegnap este. De olvasd tovább!
Szót fogadott, én meg néha az arcát, néha a monitort figyeltem, vele együtt olvastam vissza a még letisztázatlan szöveget. Láttam, hogy tetszik neki. Megigazgatta a lábait, és kicsit feszengett a párnáján, amitől a combjaink egymáshoz értek. Mélyebben és hangosabban vette a levegőt, de rendületlenül olvasott tovább. Lassan haladt, többször is végigolvasta magában a mondatokat. Túljutott a felén, amikor újra felém fordult. A szemembe nézett, és akkor teljesen bizonyossá vált számomra, hogy megtörténik, amire vágyok. Álltam a pillantását, és hirtelen elmúlt minden feszültségem. Egy félreérthetetlen, cinkos mosolyt küldtem felé, és tudtam, mindenre kész vagyok, ez a fiú bármit megtehet velem. Furcsa volt, hogy újra megszólalt.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.55 pont (20 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#7 zsuzsika 2014. 12. 26. péntek 09:10
Közepes.
#6 A57L 2014. 10. 19. vasárnap 15:27
Egynek elmegy.
#5 listike 2014. 02. 11. kedd 19:22
Nagyon jó.
#4 WRJS 2007. 03. 22. csütörtök 23:29
Jó a megfogalmazás, tetszetős! Viszont ha igaz, akkor tuti sok fiú fog ezentúl kávéházas notis csajokra vadászni:DD
#3 Pavlov 2007. 03. 22. csütörtök 16:09
Előzmény hol található? Én nem lelem...
#2 Pavlov 2007. 03. 22. csütörtök 16:07
Nagyon bejött ez a sztori! Jó a helyszín, humoros meg minden...
#1 Törté-Net 2007. 03. 21. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?