Végtelen

Szavazás átlaga: 5.51 pont (35 szavazat)
Megjelenés: 2006. szeptember 15.
Hossz: 6 022 karakter
Elolvasva: 8 093 alkalommal
A kislány sír. Guggolva, összekuporodva, tiszta szívből.

Nehéz figyelnem bármire is. A zokogó gyerek képe mégis éles. Égő, fájó, remegő ingovány van itt belül. Tulajdonképpen minden ok nélkül, ha a jelent nézem. Ha összességében, akkor a múlt beköszönt hozzám, rám zúdítva összes nyűgét, amit feledni akartam és ezért elnyomtam. Lesöpörném, mint annyiszor, ezúttal nem megy. Annyi embert hallgattam már meg, csak én nem tudok kinyílni senkinek. Ez úgyis kimondhatatlan, amit érzek. Kudarcos kommunikációk sorát nyeltem le, csupán kísérletként, hogy úgymond a társadalom része maradjak. Untatnak a hétköznapéhséges párbeszédek. Mondatok, kérdések, amikre régen koreografált válaszok hangzanak el. Ezek a mások – mindenki, aki nem én – mindezt láthatóan élvezik. Egyedül vagyok a tömegben, reménytelenül elveszve. Értetlenül nézek ki magamból a világba, akár a csecsemő a babakocsiból lesve, csak a csecsemő még kíváncsi, míg én undorodom. Mi értelme ennek az egésznek? Közeledik a vége.

Alvó férfitest mellettem, békésen pihen. Félek. A Magány ölel ébren, szépen eltolom és az alvót keltem magamhoz, nem számít akarja, vagy sem.

"Szörnyű, felfoghatatlan arcból, fekete szemgödör figyel – szemtelen"

Ölelem a hímet, mordul picit, rám csúszik a karja. Dugni akarok, nem szeretkezni. Célratörően markolom meg a farkát, lazán húzogatom rajta a bőrt. Ébrednek mindketten, a férfi, és ami a lényeg benne most. Mellétérdelek, rutinból gyorsított akcióként köröz a nyelvem az ágaskodó tagon. Becsúsztatom a számba, megszívom picit, a tulaj nyög, húzna magához, ez most az én játékom, az én menekülésem, nem hagyom magam kerülőutakra téríteni.

"Közeledik, nincs szaga, nincs semmije, amit szóval meg lehetne fogalmazni"

Csak addig izgatom, amíg nekem megfelel. Érdekes érzés, vágyam van, de nem szexuális jellegű. Ezen az úton tudok szabadulni, ha kis időre is, bár fogalmam sincs mi az ok.
Jobb lábamat átcsúsztatom a csípőjén, térdelek fölötte kicsit. Már észnél van, nagyon is.
– Igen... – szuszogja többször, mikor ráereszkedek, mikor magamba igazítom, mikor befogadom, elfoglalom. Megtámaszkodok a mellkasán, már nem sietős a dolog, értem történik, bennem. Lassan mozgok, fel és le, és előre-hátra. Lágy, ringató, békés háború, test a test ellen. Végig simít a melleimen, letolom a kezét a csípőmre, ne tegyen semmit, csak legyen! Köd borít el, sűrűbb és rózsásabb, mint ami erre az egészre késztetett. Tudat alatt meg is lepődöm rajta. Gyönyörhajszának hívom, mikor az orgazmus közelsége irányít helyettem. Gyorsan jön, pedig nem is vártam, nem számítottam rá, nem ezért kezdtem bele. Ő mozdul ellen nekem, fenekemet szorítja, a csípőmet rángatja ösztönösen, a részemet, ahová száműztem a kezét. Mindez nem számít. A csiklóm hozzádörzsölődik az ágyékához, ritmustól táncoló melleimet összeszorítom karjaimmal a ziháló férfin mellén támaszkodva, mikor minden örömöm és fájdalmam felszabadulva belehasít az éjbe. Egy lüktető sikoly.

"Imbolyog a Megfoghatatlan lehelete. Még vár. "

Lecsúszok róla, töltődik a tüdőm. Néhány másodpercre újraszülettem, ízleli a testem a létet, aztán feloldódok a valóban. Most ő jön, tudom. Hagyom magam ezúttal, csupán arra vigyázok, maradjon a lényeg az, ami férfi és nő között a különbség. Az egység alapja.
Feltérdel, hanyatt fektet, a combomat a derekához húzza, rákulcsolom hát a lábam, így hatol belém. Nagyon finom, mert vad, mert ott érzem – pontosan ott – ahol kell. Második élvezethez vezet, ami ha lenne józan gondolatom, ismét meglepne – nem akartam. Ez most belülről jön, az a bizonyos G-pontos, mély robbanás. Boldogan görcsöl a testem és ő szelíden ringat, míg tart a zárójeles végtelen.
Páratlan lény vagyok. A páros számú orgazmusok után éledek, a páratlanok után ernyedek. Megszelídít a sok jó, adni szeretnék. Megfordulok és letérdelek elé háttal. Tudom, mennyire szereti ezt a pózt. Lökésenként paskolja meg a fenekem, suttog, becéz, de csak az érdekel, neki jó legyen.

"Kátrányt nyáladzik, apró részlete is világokat takar be, nincs hozzá szem, nincs értelem. Itt van. "

Intenzív hörgés és mozgás sejteti, közel jár. Aztán lelassul, óvatosan bedugja egy ujját a fenekembe, finoman nyom belül, inkább felfelé, közben ringat tovább. Ez a kéj most elsöpör minden eddigit, minden mást, a tudatom megszűnik, nincs hangom hozzá, fuldoklom csupán. Csodálatos? Nem. Több. Egy karjával támaszkodva a feldúlt matracon, a másikkal engem tartva éli át ő is valamelyik formáját annak, amit én háromféleképpen vele.

Még simogat szellőmód. Nem érdemlem meg a háláját, a szép szavakat. Nagy szükségem volt rá, hogy vele, általa még egyszer megpihenjek az
ö
alf
nt
alf
ud
alf
at
alf
lanban
.
A zsigereket oldó nyugalom hamar távolodik. A hasamban érzem először, a szívemig kúszik, szorítja a torkom. Köpöm az érzésidegen szavakat, fájjanak annyira, hogy menjen miatta. Szóval, hanggal ölni olyan könnyű nekem máskor, most olyan nehezen érti meg. Most nehezebb, mint valaha volt egyszer. Az utolsó csodákat köszönés helyett, undorító mocsokba forgatom, míg végre elmenekül.

Nem a szemem, az képtelen rá, a tudatom olvasztja belém a Megfoghatatlant. Apró szikránként villan fel, hogy ki voltam, és értem meg miért. Mennyire kellett volna ez a tudás azelőtt! Még egy utolsót verekszem az emlékeimmel, egy utolsót nevetek a félelmeimen, a vágyaimon, az életemen, az összes társam nevében. Aztán kihunynak a fények.

A kislány sír. Guggolva, összekuporodva, tiszta szívből. Az ember által felmérhető világ összeomlana, ha a fájdalma energiát öltene. Valami közeledik, valami borzasztó, amiről azt mondják a nagyok, hogy rossz! Ma először adott jelt magáról a gyerek picinyke élete során. Éppen csak annyit sejtetett, hogy tudjon a létezéséről, hogy figyelmeztesse rá, hogy a félelem magját elássa mélyre, ahonnan majd újra és újra kihajthat, megerősödhet, apránként gyilkolva a mindenkori jelen szépségeit egészen a végső célig, az örök titokig.
Úgy szeretném üvölteni: Ne sírj kicsi, nincs miért! Élj, szeress és örülj, a többi csak átverés.

Néma a szó.
Bot-ok részére nme engedélyezett a szavazás!
Szavazás átlaga: 5.51 pont (35 szavazat)
Rakd a kedvenceid közé!
Oszd meg másokkal is! Facebook Twitter

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
didide
2023. március 10. 11:16
#14
Érdekesnek találom
1
a
angel234
2023. január 26. 02:49
#13
Próbálkozásnak közepes lett.
1
Ulysses
2023. január 25. 16:31
#12
Huh, hátborzongató. Nem kedvelem a verseket. Ez pedig inkább költészet. Az érzések szédítő mélységét villantja fel. Nem igazán erre az oldalra való, legfeljebb a keretet adó párzás leírása miatt. Én sokkal többet, mélyebbet, pontosabban elemibb dolgokat sejtek mögötte. Ezt talán a szerző sem tudná megmagyarázni, nem véletlenül kiáltotta ki ebben a formában. Számomra veszteség, hogy soha egyetlen sor hozzászólást sem írt. Gondolom, az összes nyilvánosságnak szánt mondanivalóját belesűrítette a történeteibe.  Sajnos nagyon régóta nem írt itt újat.
1
v
vasas62
2023. január 25. 14:35
#11
Bla- bla._
1
én55
2022. május 13. 10:18
#10
Ez mi ? Nagyon nem jött be.
1
z
zoltan611230
2019. augusztus 12. 03:05
#9
Nem jó.
1
a
A57L
2019. január 1. 03:52
#8
A jótól nagyon messze van.
1
t
t.555
2017. november 3. 00:21
#7
Jó, 8 pont!
1
zsuzsika
2016. február 28. 09:53
#5
Csatlakozom listikéhez.
1
l
listike
2015. május 1. 09:19
#4
Tiszta zagyvaság.
1
p
papi
2013. november 24. 16:01
#3
Nem rossz
1
genius33
2013. június 20. 04:53
#2
Hát egynek elmegy ez is.
1
T
Törté-Net
2006. szeptember 15. 00:00
#1
Mi a véleményed a történetről?
1