A+ A-

Szüleim 2. rész

Fordítás
Esküszöm, majdnem vetkőzni kezdtem.
Mondom, ott váltam nővé. Fura, de .,érintetlenül", és mégis. A rejtekek rejtekén.
Bemarkoltam két lábam közé...
Ám itt ők voltak a főszereplők. Egyikük sem szól egy szót sem, nyögtek csak. Anyám keze a tököt markolászta, apám keze anyám két lába közt túrt-fúrt, dúlt. Akkor, mintha összebeszéltek volna, egyikük a köntöst, másikuk a hálóinget dobta, tépte le magáról, és ott voltak mindketten meztelenül.
És hadd mondjam Önnek, kedves Barátom, nem jó szó erre, hogy "anyaszült meztelen". Jó, jó, mindkettejüket anya szülte, ahogy engem is... ám hogy két ember így legyen egymással mezítelen, ahhoz több kell, mint pusztán a születés ténye.
Vagy hát...
Nem én vagyok a "filozóf".
Ebben én egyszerűen csak biztos vagyok.
Ott ültek, így, pucéran, de hogy az maga volt a bujaságok bujasága. A legtöbb, ami létezik ezen a világon, gondoltam.
Rosszul gondoltam.
Mert - és ezt mondtam is - eztán jött a java.
Anyám hanyatt vetette magát, de úgy, hogy a feneke alá kerüljön a párna, és azt is észrevettem, hogy a tükör felé sandít. Majd elégedett arccal nyugtázza, hogy - látja magát benne. Apám ezt persze nem tudta. Ő ugyanis anyám izgatott, szépségesen hiú arca helyett inkább a lába közti régiót szemlélte, a már ismert guvadással.
És... megbocsát, Barátom, de Ön kérte így... lüktető tökkel. Anyám persze szintén törődött a "lentebbiekkel", mert úgy rakta szét a két lábát, hogy apám közébük térdelhetett. Mármost ha apám szeme dülledezett, állíthatom, hogy az enyém is. Ott, az alkóv félhomályán. Mindent jól láttam. Anyám megmarkolta apám dárdáját - így neveztem ösztönösen én is a... szerszámot -, majd vonni, vezetni kezdte. A lába közti résbe, az apám számára oly csodás vágatba. A likba.
Ám még nem is. Hanem megnyálazta makkját - fura! Tökmakk? Bakmakk? Mit mondjak ma? -, és firgette-forgatta ekképp. Majd azt suttogta: "Kedvesem... csak finoman... gondosan, óvatosan. Szeress!"
Ilyen összefüggésben sem hallottam még ezt a szót soha! Bár a tök esetében "függésről" szó sem volt most, az is igaz.
"Te...!" Ezt hörögte apám.
"És hadd érjünk együtt a csúcsra. Élvezzünk egyszerre. Légy türelmes. Az imént oly hamar megvoltam, hogy most... kicsit várnod kell. Cserben ne hagyj, drága, édes ember..."
Édes ember! Ezt a két szót is hányszor ízlelgettem aztán. Hát képes leszek-e én valaha is ilyet mondani bárkinek, gondoltam.
Hanem a lényeg ott más volt. Nem az, hogy "édes ember", hanem hogy én, szerencsétlen, tudatlan kislány! Mert mi fogalmam lehetett az egészről. "A csúcsra... Egyszerre élvezni... Hamar meglenni... Kicsit várni..."
"Tartsd magad keményen!" Ezt mondta még alig hallható hangon anyám. Ezt egészen másképp értettem ott, mosolyogva kell bevallanom Önnek.
S apám csak bólogatott. A fejével. Mert a tököt anyám keményen markolta. Megjegyzem, láttam már korábban a tök bolygását is. Egy ilyen "bókolására" markoltam oda magamnak alul; ám hagyjuk.
"Gyere!" Ezt mondta anyám. Ezt félig-meddig értettem csak. Hiszen ott volt apám... ennél jobban ott se lehetett volna.
Hanem aztán rájöttem. Apám lassan eltűnt a likban.
Így mondom: apám. Mert apám nekem ott ez volt: a puszta tök. Maga a tök. Az volt az apám. Ami "apám" nekem addig volt.
Most ez lett. Valami leírhatatlan módon. És nem szegényebbnek éreztem magam ezáltal, hanem gazdagabbnak.
De hagyjuk ezt.
Anyám, hogy így belevágott altestébe ez a keménység, egyáltalán nem adta fájdalomnak semmi jelét. Sőt! Arca még megdicsőültebbnek látszott. Két lábát összekulcsolta apám csípőjén, derekán. Mint aki azt akarja, még mélyebbre nyomuljon belé a tök. De félig hunyt szeme egyre a tükör felé sandított. S ott apám minden mozdulatát, teste megannyi vonaglását jól láthatta. És a látvány nyilvánvalóan csak fokozta gyönyörét.
Ezernyi érzés, gondolat kavargóit bennem - így aztán csak azt felejtettem el megállapítani, hogy mindkét test milyen szép, tényleg gyönyörű! Ma már tudom, persze, hogy ekkora szépség: nagy ritkaság. Jó, hanem hát akkor ott "csak a lényegre" összpontosítottam. Arra, ami számomra a lényeg volt. Ami halálosan megdöbbentett. Amitől a szívem, a gyomrom összeszorult, de szinte a lábujjaimba is görcs állt. Apám benne volt anyámban. Ám ez nem volt a dolgok tetőzése, semmilyen értelemben nem volt az. Mert anyám széttárta két combját, apám ismét visszahúzódott - vagy anyám lökte ki a tököt? -, visszahúzódott, kint volt anyámból, de csak azért, hogy a következő pillanatban még vadabbul, feltételezhetően még mélyebbre vágjon belé.
Tövig, gondolom. Mert anyám is ezt hörögte: "Tövig... tövig... te...!"
Anyám hívogatólag tekert csípőjével, ahogy az újabb behatolás megtörtént. Láthattam arcán, hogy gyönyörét minden újabb "támadás" csak fokozza. Mert ezt a ki-be játékot többször megismételték.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.93 pont (29 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 vakon53 2016. 02. 24. szerda 18:20
Nagyon jó!

10 Pont!
#4 feherfabia 2015. 10. 23. péntek 06:16
Közepes!
#3 papi 2013. 08. 11. vasárnap 19:09
Nagyon jó
#2 Bambuló 2006. 01. 26. csütörtök 00:26
Valóban "ILLÚZIÓ" főleg, hogy úgy van beállítva mint a fennt nevezett fordítása. Ugyanis aligha hihető hogy az illúzió név mögött maga Tandori Dezső állna, aki Wilhelmione Schröder-Devrient: Egy énekesnő emlékiratai című regényét fordította pontosan ezekkel a szavakkal amiket itt olvashatunk.(22-től a 37. oldalig)Megjelent 2003ban a tabu.erotika sorozat 7. kötötetként
Mindazoknak kik minél hamarabb szeretnék olvasni a folytatást azt ajánlanám, hogy vegyék meg, mert tényleg nagyon jó történet, s a déli pu alatti kis könyvesboltban-ahol a taxik szoktak várakozni- megkapható 350 forintért.
#1 Törté-Net 2006. 01. 21. szombat 00:00
Mi a véleményed a történetről?