A+ A-

Régi szép idők

A Margit szigeten sétáltam egy nap földbegyökerezett a lábam, amikor megláttam Őt. Már régen, nagyon régen nem láttam és mégrégebben találkoztunk. Volt benne valami, amitől mindig úgy éreztem sosem fogom elengedni igazán. Amikor visszatért a lélekjelenlétem, akkor gyorsan hátat fordítottam és elmenekültem a sötétségbe. Nem láthatott meg, mert már szürkület volt és én is csak egy pillanatra láttam az arcát. Mégis hazáig remegett a gyomrom és sírva fakadtam amint beléptem az ajtón. Fura volt oda hazamenni. Nem is tűnik olyan régnek, amikor még együtt töltöttük ott az időnket. Mindig sajnálni fogom, hogy nem éltünk együtt. Talán akkor nem Ő lenne az a férfi, akiről azt gondolom életem párja, bárhogyan is alakult a kettőnk dolga. Talán a koszos zoknik, a le nem hajtott wc deszka és a széthagyott kávés bögrék megtették volna a hatásukat és elillan az a lila köd, de nem.
A minap beszélgettem a barátnőmmel arról, mennyire nem jelent már nekem semmit, mégis ott ültem, folytak a könnyeim végig az arcomon, mert valaki mással láttam őt. épp úgy fogta a kezét, mint az enyémet régen, épp úgy mosolygott. Elfelejtett...
Keservesen hosszú éjszakát töltöttem el egyedül az ágyamban, csak öleltem az ottmaradt pólót és az ajándék elefántot. Reggel az anyám ébresztett, mindig így tett, mert a gyereke maradok még így 30 felé is és egyedül éltem, hát vigyázott rám. Felveszem a telefont és kiesett a kagyló a kezemből. Ő volt az. Látott tegnap mégis. Amit én néhány pillanatnak gondoltam, hosszú percek voltak és feltűnőbben néztem őket, mint az oroszlán a prédát. Sajnálkoztam és szabadkoztam, arra fogtam, hogy meglepődtem. Elnézést kértem mégegyszer és gyorsan leraktam a kagylót. Aznap nem mentem dolgozni. Otthon ostoroztam magam, amiért ennyire átlátszóan szeretem.
Teltek a napok és szüntelen csak őt éreztem a lelkemben. Éjjel sírtam, nappal dolgoztam és szenvedtem. Végül a barátnőim elcipeltek magukkal egy buliba, ahol faltól falig modellek sétáltak. Mint kiderült a Reklámkocsma nem nekem való rendezvény. Az én mélységem még nagyobbnak tűnt a magas karcsú lányok mellett és az a pár plusz kiló sem látszott kevesebbnek. Próbáltam a lehető legláthatatlanabbá válni és leültem egy sötét boxba a sarokban. Nem is figyeltem van e ott valaki amikor egy mély érzéki hang szólalt meg: Nahát...mostanában sűrűn összefutunk! Persze Ő volt az. Rettenetesen éreztem magam és nagyon menekülni szerettem volna, de nem volt rá mód, ígyhát beszélgetni kezdtünk. Túljutottunk a rokonokon, az időjáráson és még Yeti macskám állapotán is, amikor egy őrült nő az ölembe boritotta a vörösbort a poharából. Fehér nadrág vége. Kétségbe esve kerestem a barátnőimet, hogy vigyenek haza azonnal, de esélytelennek tűnt a fáradozás, mert sehol nem láttam a sötétben senkit.
Felajánlotta, hogy hazavisz. Nem tehettem mást, elfogadtam. Amint beültünk az autóba azonnal rámtörtek a régi emlékek. Még mindig őrizte azt az ibolyaszínű kis egeret, amit egy közös kiránduláson vettünk, ott lógott a kesztyűtartóból a farkincáján. A sírás fojtogatott, amikor észrevettem a kis himbálózó játékot. Az ajtó csapódott és ugyanaz az édes illat csapta meg az orrom, amelyet már oly jól ismertem rég. Az az édes férfias mégis kicsit fanyar felejthetetlen illat. Mintha pillanatok teltek volna el mindössze, már a ház előtt álltunk az autóval. Egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz, volt valami, ami miatt nem tehettük. Egyszerűen nem ment. Kényszeredetten kiszálltam az és egy halk köszönömöt suttogtam, majd mint akibe visszatért a lelke hirtelen, megfordultam és megkérdeztem mit szólna egy teához. Mosolyogva inkább kávét kért. Idétlenül fecsegve értünk fel az emeletre, mintha hosszabb idő alatt haladt volna a lift 2 szintet, mint az autó hosszú kilométereket.
Még ennyi badarságot sosem hordtam össze a kávé kellemetlen hatásairól és a tea gyönyöreiről. Feltéptem a liftajtót, mert úgy éreztem nem kapok levegőt, gyorsan a kulcsot zárba illesztve bent is voltunk és már a kávéfőzésbe kezdtem. A forró és illatos fekete ital sejtelmesen gőzölgött a tálcán. Beléptem a szobába, ő ott ült a kanapé előtt a földön. Ahol mindig is azelőtt. A szívem sokkal gyorsabban vert és én nem tudtam mit mondani. Csak letettem a tálcát az asztalra és mosolyogva kortyoltam a kávémba. Véletlenül összeért a combom és az ő térde az asztal mellett, mintha forró parázzsal égették volna meg, de elhúzni nem bírtam. Egyszer csak azt kérdezte "Na mit szólsz a húgomhoz?" Nem értettem a kérdést, nem láttam a húgát már évek óta, akkor kicsi kis kerek lány volt vékonyka hajjal és vastag szemüveggel. Persze nem késlekedett a válasz és megtudtam, hogy vele sétált kézen fogva a szigeten, látogatóba jött hozzá és igazi kis gyöngyszem lett a visszahúzódó lányból.
Mélyen a szemembe nézett és azt mondta "Épp olyan gyönyörű szemei lettek, mint a tiéd." Lassan megsimogatta az arcomat és félre nem érthető módon csillant meg a szeme a fájdalomtól. "Hiányoztál" ez volt az egyetlen mondat, amit nem akartam hallani. Fájt.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.31 pont (13 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 zsuzsika 2014. 11. 29. szombat 07:30
Romantikus.
#3 listike 2014. 10. 25. szombat 06:45
Nagyon szép volt.
#2 Ildica 2004. 06. 16. szerda 08:48
Uhhhhh....ha igaz...gratulálok,hogy ennyi szépséggel tudtad leirni.Ha nem,ahhoz gratulálok,hogy ennyi szépség van a lelkedben. :)
#1 Törté-Net 2004. 06. 15. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?