A+ A-

Szerdáink

Sok férfi volt az életemben, sokféleképpen. Volt, amelyikkel csak pár órát töltöttem együtt, volt, amelyikkel az egész életünk rövid lett volna. Volt, amelyik többet akart tőlem, volt, amelyik kevesebbet, de volt olyan is, aki pont annyit adott, amennyit kapott. Igyekeztem mindegyikkel tisztességes lenni, tisztázni, mit várhatnak el, és én mit várok el. Ha nem volt szó érzelemről, azt is elmondtam, de nem féltem bevallani a szerelmet, ha arra került a sor.
Ő azonban más volt, mint az összes férfi, akivel dolgom volt. Hat éves korunk óta ismertük egymást. Az első nap találkoztunk az iskolában. Kis megilletődött elsősként egy padba -a legelsőbe- ültünk egymás mellett. Emlékszem, egész nap csipkedett, húzta a hajamat, böködött a ceruzájával. Délutánra már nem bírtam tovább, elsírtam magam, ő pedig utánam szaladt, elvette a táskámat és hazakísért. Onnantól kezdve nyolc éven keresztül együtt mentünk és jöttünk az iskolából. Sokat csúfoltak minket, de mi csak legyintettük a hülyékre. Nem voltunk szerelmesek, csak nagyon jó barátok. Aztán egy középiskolába is jártunk, igaz, már nem egy osztályba, de továbbra is állandóan együtt voltunk. Végigasszisztáltuk egymás összes szerelmét, az első csókokat és az első szeretkezéseket is, de soha, egyszer sem értünk egymáshoz. Aztán amikor elkerültünk otthonról egyetemre, ő is abba a városba jött, ahova én, igaz már másik karra. Ugyan már nem találkoztunk minden nap, de telefonon keresztül állandóan tartottuk a kapcsolatot. Volt egy nap -a szerdai, ami a miénk volt: kettőnké.
Semmi nem lehetett fontosabb, mint az aznapi együttlét. Csak egyszer mondta le: amikor a nagymamája kórházba került. Ilyenkor beültünk egy füstös kiskocsmába, kávéztunk vagy söröztünk. Az épp aktuális partnereim vagy megértették ezt a barátságot, vagy mehettek isten hírével. Aki el tudta fogadni, azt érdemesnek találtam a közelebbi ismeretségre, de persze ő volt az első, aki tudomást szerzett róla.
Már végzősök voltunk, amikor az egyik szerdai találkánkon azzal állt elő, hogy új barátnője van. Nem tulajdonítottam jelentőséget a dolognak, mivel sok kapcsolata volt, néha egyszerre több is, de soha nem tartotta érdemesnek azokat a lányokat arra, hogy hosszasan meséljen róluk. Mindig azon viccelt, hogy én szerelmes típus vagyok, ő pedig szenvtelen, csajozós. Tény, még sosem mondta, hogy szerelmes lenne valakibe. Most sem veséztük ki a témát, hamar másra váltottunk. Csak a következő héten került szóba újra a dolog, érdeklődtem, megvan-e még a lány. Gondoltam, elmeséli, hogy igen, megvan, túlestek az első szexen, de nem volt valami nagy szám. Ehelyett csak egy fejbólintás volt a válasz, látszott, hogy nem nagyon akar róla beszélni. Na, nekem sem kellett több, faggatni kezdtem.
- Zora, te ismersz, tudod, hogy nekem eddig senki nem jelentett sokat, -kezdte- de ez a lány, ő más. Szép, mondjuk, az egy dolog, okos, mondjuk az is, mert ilyennel már sokkal találkoztam, de van benne valami.
- Mi? Kapanyél? -kérdeztem poénkodva, bár nagyon rosszkor. Látszott is rajta, hogy rosszul esett neki.
- Jó, ha elvicceled, nem mondom el! -sütötte le a szemét. Bocsánatot kértem, mire ő folytatta.
- Tudod, először érzek felelősséget valaki iránt. Már nem akarom csak megdugni, szeretkezni akarok vele. Tudod, én még sosem szeretkeztem senkivel sem. Nem akarom megcsalni sem, észre sem veszek más lányokat. Azt hiszem, szerelmes vagyok!
Nem nagyon tudtam szóhoz jutni a vallomás után, de elment a kedvem mindenféle beszélgetéstől. Igazság szerint nem értettem, miért érzem rosszul magam, örülnöm kellett volna neki, ha a barátom boldog. Alig szóltunk egymáshoz, amíg elkísért a kollégiumig. A kapuban aztán szokás szerint adott két puszit.
- Figyelj, remélem nem haragszol, de szeretném, ha megismernétek egymást. Már nagyon sokat meséltem neki rólad. Jó lesz, ha jövő szerdán ő is jön?
Meglepetésemben csak bólogatni tudtam. Eddig a szerda csak a miénk volt! Soha nem volt ott más, most meg megosztaná ezt egy IDEGENNEL? Furcsa görcs volt a gyomromban, amikor beléptem a kollégiumba.
Következő héten végig a szerdai találkozó járt az eszemben. Amikor felhívott, ugyan nem került szóba a barátnő, vagy a hármas randink, de felettem végig ott volt az esemény, mindenhová elkísért, akár órán ültem, akár szeretkeztem. Szerdán aztán szokatlanul nagy gonddal készültem: alaposabban sminkeltem, órákig válogattam a ruháim között, ötször lőttem be a hajamat, de a végeredménnyel végül is elégedett voltam. A megbeszélt időpontban azonban csak ő volt ott, az üdvözlő puszi után elmesélte, hogy a barátnője csak félórára ér rá, majd beugrik később. Kicsit fellélegeztem, és úgy belemerültünk a beszélgetésbe, hogy el is feledkeztünk a várva várt harmadikról. Egyszer csak egy miniszoknyás láb állt meg az asztal mellett. Olyan hosszú combok indultak ki a szoknya alól, hogy óráknak tűnt, mire felért a tekintetem rajtuk keresztül a karcsú derékig, és a formás mellekig, melyeket egy sötétkék pamut garbó takart.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.35 pont (17 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 vakon54 2017. 09. 9. szombat 10:00
Zorann nagyon de nagyon szép írás 10 pont.
#4 listike 2015. 04. 7. kedd 11:41
Nagyon szép történet.
#3 papi 2014. 02. 17. hétfő 05:42
Egész jó
#2 genius33 2013. 02. 14. csütörtök 07:36
Fincsike nyes
#1 Törté-Net 2004. 04. 7. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?