A+ A-

Liftszerelem

Gondolatban megpróbáltam felmenni a csigalépcsőn, többször is megbotlottam, alig volt hely a lábamnak. Az oszlopok faragása és a vaskorlát díszei a múlt századot idézik, ahogy minden más is a szobában. Nem valószínű, hogy ezen a keskeny lépcsőn grófkisasszonyok közlekedtek, puccos, merev szoknyájuk el sem fért volna. Talán csak a cselédek mászkáltak rajta és hozták-vitték a galérián sorakozó könyveket. A teremben viszonylag sötét van, a könyvespolcok, az ajtók, a fal borítása mindenütt barna, a falikárpit bordó. Hiába vannak hatalmas ablakok, a fény valahogy mégsem akar bejönni. Az ajtók faragásai olyanok, mintha aranyozott futónövények kúsztak volna föl rájuk. Hatalmas üvegcsillár lóg be mélyen a szoba közepére, gyertya alakú izzók helyettesítik a régen használt faggyúgyertyákat. A székek, az asztalok, az olvasólámpa zöldes fénye még jobban kihangsúlyozzák a terem komor hangulatát. Ami nem illik a képbe, azok a könyvek. Már nem maga a könyv a baj, hiszen egy könyvtárban vagyunk, hanem tarkaságuk. A régi bőrkötéses könyvek helyét átveszi a papírborítású sárga, kék, zöld kavalkád.
Este háromnegyed nyolc van, a hangosbemondón egy recsegő hangú hölgy figyelmeztet, lassan abba kéne hagyni a művelődést. Néhányan engedelmeskednek a hangnak és már pakolnak is. Végre abba lehet hagyni a tanulást - gondolhatják sokan, miután egész délutánjukat itt töltötték. Nem kell sok idő és már csak ketten maradunk a teremben: a szőke hajú lány és én. Haja dús, szinte érezni az illatát, középen van elválasztva. Ahogy elfordítja fejét, haja pont vállát súrolja. Arca kerekded, szeme kék, hosszú szempilláival gyorsan csapkod. Fülei szépen simulnak fejéhez, a kettő közé tűri be haját, ami rendszeres időközönként kibomlik, majd mindig ugyan azzal a mozdulattal vissza is kerül nyomban. Kerek mellein piros kis topot visel, egész karja csupaszon marad, fehér bőre csak úgy világít. Köldöke bizonyára kilátszik, bár nem látom az asztal miatt. Illene hozzá, ha viselne testékszert, mondjuk egy karikát a köldökében. Fészkelődöm, hogy megnézzem, de hiába nyújtogatom a nyakam, nem látom. Ennyit látok belőle és nem többet.
Elmélyülten olvas egy könyvet, hosszú, arányos kezeit összefonja, mintha bekeretezné alulról két alma mellét.
Olvas, legalább is úgy csinál, de látom, szemei nem cikáznak oda-vissza a sorok között. Lassan nyolc óra. Menni kell és itt kell hagyni ezt a szépséget - gondolom kissé szomorúan. Elkezdek fészkelődni, jelezvén, hogy én már indulni készülök. Elkezdem tologatni az asztalon a jegyzeteimet, de mind hiába, ő csak nyugodtan ül. Ekkor veszem észre, hogy a top milyen átlátszó, két helyes kis kör rajzolódik ki mögüle. Érzem, hogy a vér az arcomba szökik kissé, még jobban elkezdek fészkelődni és erre már ő is kissé arrébb csúsztatja fenekét az ülésen.
Elképzelem a két formás ülepet, ahogy két ugyan olyan mélyedést hagy a szék szivacsán. Tekintetem a melleire téved ismét, a körök megelevenednek, gyönyörű halmokká válnak. Érzem, ahogy tenyerem hozzájuk ér, ahogy érintésem nyomán besüppednek, ahogy kitérnek gyengéd nyomásom útjából. Elképzelem, ahogy a mellbimbók megkeményednek ujjaim között. Nálam is hasonlók történnek. Hiába próbálok nem gondolni rá, az arcom erdőtűzként lángol; kinézek az ablakon, mintha mi sem történt volna.
Szemem sarkából látom, ahogy kezei kioldják a zárat teste körül és az asztalon nyugodnak már. Kezdem úgy érezni, hogy beszédbe kéne vele elegyedni, ugyanakkor nem szeretném, hogy a szavak megtörjék a varázst. Fogom a füzetet és letépek belőle egy lapot. Szépen lassan tépem, mindketten figyelmesen hallgatjuk a papír sercegését, ahogy elválik az egyik fele a másiktól. Ennyit írok a lapra: Menni kéne! És átcsúsztatom az ő térfelére. Elolvassa, fölnéz. Néhány percig csodálkozva méregetjük egymást. Közben arra gondolok, neki még nincsenek testékszerei, ahhoz túl ártatlan. Ösztönösen, egymást követve állunk föl, pakoljuk össze könyveinket és jegyzeteinket és indulunk el a kijárat felé. Egymást követik a termek, a komor színeket felváltja a fehér, hangulatunk is megváltozik. Most már nem csak csendben méregetjük egymást, és némán küszködünk az érzéseinkkel, hanem beszélünk. Beszélünk, de nem is tudjuk, hogy miről. Nem a tartalom a fontos, hanem a kommunikáció. Játszunk, játszunk egymással, játszunk a szavakkal. De ez nem csak a szavak játéka, a kezeké, a gesztusoké, az arcé, a szemé.
A lift felé tartunk. Éppen most nyílik az ajtaja és száll ki belőle egy idős asszony. A lift üres. Ahogy szállunk be, kezem egy pillanatra hozzáér az övéhez. Mintha villám csapna belém. A következő pillanatban már egymás kezét fogjuk. Megnyomom a földszintet, az ajtó erre becsukódik. A szívem kalapál, már nem gondolkodom...4-3-2, ekkor megnyomom a stop gombot.
Kicsit durván a lift falához lököm, de ő nem ellenkezik. Kezemmel hajába túrok, megszagolom, érzem rajta a sampon illatát. Jobb lába két lábam között, egymásnak simulunk, érzem melleit mellkasomon, mely sűrűn emelkedik és süllyed...(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.56 pont (9 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 listike 2014. 03. 9. vasárnap 08:38
Kicsit elkapkodott.
#3 MûvészÚr 2004. 03. 10. szerda 09:18
Kicsit kesze-kusza. Hol top van a csajon, hol pulcsi. Különben megfelelő.
#2 Törté-Net 2004. 03. 10. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?
#1 Törté-Net 2004. 01. 19. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?