Webkamera-teszt

Reni ősrégi családi barát, egyébként gyógypedagógus. Mint ilyen, természetesen nem keres túl jól. Éppen ezért lepett meg, hogy egy délután felhívott: vett egy kamerarendszert, segítsek neki beállítani. Munka után felugrottam hozzá. Tényleg profi volt a cucc: kamera, lámpa, térmikrofon. Kicsomagoltam, összeállítottam, feltelepítettem a szükséges szoftvereket. Gondoltam, valamiféle podcastot akar indítani. Manapság divatossá vált, ő meg szakember. Megkérdeztem, hova állítsam be, mi legyen a háttér.
Széles mosolyával, amivel egy öreg szerzetest is az őrületbe lehet kergetni, közölte, hogy a hálószobába. Nyeltem egyet, és nem nagyon tudtam, mit mondjak, csak tettem, amit kért. Soha nem jártam a hálószobájában. Kellemes helyiség volt, nagy ággyal, tipikus női rendetlenséggel: egy sál a fotel karfáján, nyitott könyv az éjjeliszekrényen, a függöny félig behúzva, hogy a délutáni fény sávokban essen a lepedőre. Bevittem a felszerelést, és kérdően néztem rá. Ő nem szólt semmit, csak az ágy felé intett.
Beállítottam a kamerát úgy, hogy az ágy középső harmada kerüljön a képbe, a lámpát oldalról, hogy ne vessen éles árnyékot az arcra, a mikrofont pedig elég közel, hogy a lélegzet is hallatszódjon, de ne legyen tolakodó. Aztán visszamentem a nappaliba. Bekapcsoltam a rendszert, a notebook képernyőjén megjelent a hálószoba, és kérdően néztem rá.
Ekkor szólalt meg.
– Nézd, rossz a fizetésem. Kell valami plusz. Utánanéztem, több lehetőségem is lenne. Lehetnék örömlány, de semmi kedvem ahhoz, hogy vadidegen férfiak a testemhez érjenek. Viszont az még belefér, hogy nézzenek. Amióta szétmentünk Robival, úgyis csak a saját kezem adott játékszert. Ugye nem vetsz meg érte?
Azt válaszoltam, hogy persze hogy nem. Aztán hozzátettem, nem zavarja-e, hogy akár ismerősök is fogják látni. Például nem merek esküt tenni arra, hogy én nem fogok rákeresni.
– Ez egy ilyen szakma – válaszolta, és a mosolya egy pillanatra elbizonytalanodott, aztán visszatért. – Ezután megkérdezte, nem gondolom-e, hogy csinálnunk kellene egy próbát. Hogy jó-e a kép, meg a hang.
– Persze, rendben van – mondtam.
Megfogtam a notebookját, és bementünk a hálószobába. A fotelból a ruháit a szék támlájára tettem, leültem, és bekapcsoltam a rendszert. A kép tökéletes volt: az ágy textúrája, a párnahuzat redői, a függöny fénye mind élesen látszott. A hang is jól szólt, amikor halkan a nevemet mondta, a mikrofon tisztán hozta a lélegzetvételét is.