Szégyentelenek

Fürdés után lassan megtörölgették, fel kellett emelnie a karját, lábát meg széttenni, hogy a lányok hozzáférjenek a legrejtettebb zugokhoz is, majd leültették a sámlira, s előhúzták az ollót. Vizes csomóba tapadva hullottak ki az olló alól a szőke, lágy fürtök. A fiú nyaka így még soványabbnak látszott. A Paolótól csórt villanyborotvával végigszántották a fejéjét, lecsupaszított koponyája sápadt volt, szinte kéklett. Egy csöppet megvágták a tarkóját, csillogó vércsepp serkent a bőr alól. A valósnál vörösebben festet fehér bőrén.

Nevettek, minden káröröm nélkül. Kacarászva a Black Hole Sunt harsogták, és összecsapták a tenyereiket. Matteo csak lehorgasztotta a fejét, hosszú nyaka megnyúlt, csigolyája kidudorodott. Ki tudja, mit fog szólni este az anyja.

Később, már a csűrben, Martina ajkai közé szorította Matteo nemi szervét. Másmilyen volt, mint Mirkóé. Kicsi, puha, mint egy csont nélküli ujj. Nyelve hegyével megnyalogatta, ahogy Mirko tanította, ekkor egy kicsivel nagyobb és keményebb lett. Most egy valódi ujj volt. Matteo lehunyta a szemét, kölyökmancsa a takaró szegélyét markolászta. Combjai megremegtek, szemöldöke felszökött. Eltátotta a száját. Aztán egyszerre csak felkiáltott, apró, erős sikoly volt. Martina felemelte a fejét, és az arcába nézett, közben kivette szájából a hímvesszőt. Egyik ujját a nyelve hegyéhez illesztette, és nagyon komolyan eltűnődött.

– Miért nem fröccsentettél?

– Nem tudom fröccsenteni, mi az?

Martina válasz helyett megvonta a vállát, a magnóhoz ment, hogy kazettát cseréljen. Azon is Soundgarden-számok voltak, többek közt az a szép, nagyon szomorú dal, amelyik arról szól, hogy a szerelem olyan, mint az öngyilkosság.