1945 6. rész

1955.

Már vagy 10 éve élünk Margrit tanyáján. A gazdaság az otthonunkká vált.
Sem Margrit, sem a családom nem gondolt arra, hogy valaha is elhagyjuk. A nővéreim, Helga és Sophie körülbelül 5 éve költöztek Celle-be, titkárnőként és tolmácsként dolgoztak egy brit laktanyában. Csak hétvégén jöttek haza vőlegényeik Philipp és Sean kíséretében.
Eleinte komoly problémám volt mindkettőjükkel. Riválisnak láttam és ezért nem szerettem őket. Elviselhetetlen volt az a gondolat, hogy a két srác most megtehette, hogy a nővéreimmel együtt megtapasztalhatják azokat az élvezeteket, amelyekre korábban én tarthattam igényt. Egyszerűen féltékeny voltam.
Az első évben nagyon tiszteletlenül bántam a fiatal brit katonákkal. Egyszerűen nem léteztek számomra, és figyelmen kívül hagytam őket. Sem egy kézfogás, sem egy barátságos német és persze egy angol szó sem hagyta el a számat húgaim legnagyobb bánatára. Nagyon szenvedtek, mert levegőnek néztem a vőlegényeiket.
Egészen addig, amíg anyánk határozottan a lelkemre nem beszélt.
– Herbert, ezt el kell fogadnod. A háború alatt a húgaidnak csak te és én voltunk. És persze Margrit. De az idők megváltoztak. – Rám nézett a nagy, álmodozó szemeivel és én elolvadtam, mint a vaj a napon.
– Emlékszel, mennyit szenvedett Helga és Sophie, amikor néhányszor meglátogattad Anne-t? – anyu kérdő pillantása és megértő mosolya rövid időre visszarepített a múltba.
A csodálatos, rövid, de jövőtlen kapcsolat Anne-val volt az egyetlen gyenge pontom ennyi év alatt.
Ez időnként problémát okozott.
– Igen, mama. Ez 10 éve volt. Anne férje visszatért, és soha többé nem beszéltünk róla.
– Herbert, te szabadon mozoghattál, és a testvéreid eltűrték ezt. Most rajtad a sor, hogy némi megértést mutass feléjük – barátságosan megveregette a vállam és elvigyorodott – mi még mindig itt vagyunk Margrit és én, nem fogsz unatkozni.
A másik kulcsfontosságú tényező abban hogy elfogadtam ezt a két angolt, a nővéreimtől származott.
A maguk bájos módján világossá tették számomra, hogy nincs okom féltékenykedni.
Helga és Sophie még mindig mérhetetlenül szeretnek. Csak egyszerűen nem szexeltünk többé egymással. Négy nő kielégítése hosszú távon – ahogy öregszem – már minden bizonnyal túl sok lenne nekem,
Ezt az érvet nem tudtam teljesen elfogadni. Végül is csak 29 éves voltam, és teljesen megbízhattam az ágyékom erejében.