A túra 1. rész

– Micsoda? Százötven kilométer? Ez most komoly? – Kérdezte Tamara felháborodottan, mikor letette a telefonját, és megnézte a Testnevelés Tanszék feladatleírását.
– Komoly, nagyon is – bólintottam, egy kicsit talán túl lelkesen is. – Az van kiírva, hogy a Kéktúra Pesttől számított szakaszán kell teljesíteni legalább 150 kilométert, igazolhatóan, nyomvonallal meg bélyegzésekkel.
– Na, és ez meddig fog tartani szerinted? Mert ennyit nem sétál az ember egy szombat délután!
– Ha napi 20-25 kilométert megyünk, akkor olyan 6-7 nap alatt le lehet nyomni – számoltam gyorsan. – De ha elbambulunk valahol egy kilátónál, vagy leszakad az eső, akkor inkább számoljunk nyolc nappal.
– Oké. És Pestről hova jutunk addig?
– Attól függ, hol kezdjük. Ha mondjuk, Piliscsabától indulunk, akkor eljuthatunk akár Sárvár környékéig. De én inkább a Pilis – Börzsönyirányt javaslom, az szebb, és BKV-val is könnyebb elérni a kezdőpontot.
– Jó, legyen Piliscsaba. Szóval akkor sátrat meg hálózsákot viszünk, azt hiszem, ez evidens.
– Igen, és ne felejtsd: polifoam is kell alánk. És fejlámpa. Én hozom a kis gázfőzőt, meg két gázpalackot. A konzerveket el is oszthatjuk.
– Rendben. Akkor én hozok vízszűrőt meg tartalék zoknikat, te meg a térképet és az iránytűt. De amúgy mobilon is van GPS, nem?
– Van, de a tanár külön kiemelte, hogy ne csak arra hagyatkozzunk. Kell papírtérkép is. Lesznek olyan részek, ahol nem lesz téerő. Amúgy nálam lesz powerbank is.
– Kaja? Te gondolkodtál már rajta?
– Zabszelet, instant zabkása, liofilizált cuccok. Konzervbab meg tonhal. És veszek szőlőcukrot is. És viszek filteres teát!
– Én hozom a kislábasomat. És a bicskámat. Meg az esőkabátot, biztos, ami biztos.
– Hát akkor úgy néz ki, túrázni megyünk. 150 km. Gyalog. Lépésről lépésre.
– És ez nem csak túra, Réka! – Nézett rám Tamara kicsit komolyabban. – Ez vizsga is!
Csak bólintottam. Tudtam, hogy igaza van. De valami a gyomrom mélyén azt súgta, hogy ez kurva nehéz lesz.
~

– Na. Ez volt a holtpont?
Kérdeztem, miközben lehuppantam egy kidőlt fatörzsre az ösvény mellett. Éreztem, hogy lüktet a vádlim, de az a jóleső, megérdemelt lüktetés volt. Tamara elnyúlt a fűben, kezét a tarkója alá tette.

– Szerintem igen. Vagy ez még csak a bemelegítés volt? Mindenesetre már nem akarok minden második lépésnél visszafordulni.