Tanítvány 2. rész

Azután, hogy Kinga elment, bennem valami végleg elzáródott. Mint egy csap, amit elfordítanak. Se szeretet, se gyengédség, se remény nem maradt bennem. A munka meg az edzések kitöltötték a napjaimat. Beosztottam az életemet. Nappal a kórház, este az edzőterem.
Éjszaka... hát, akkor jött rám az, amit nem tudtam csak úgy elnyomni, a nemiség, a szex iránti vágy. Ilyenkor a múltba kapaszkodtam. Egy-egy illat vagy egy mozdulat felidézése elég volt, hogy a testem emlékezzen, akkor is, ha már senki sem nyúlt hozzám. Magamnak adtam meg azt, amit mástól nem kaptam meg. Rengeteget maszturbáltam. Néha gyötörtem, szinte ütöttem-vertem a nemiszervemet, máskor bűbáj voltam magammal. Előfordult, hogy azért, hogy ezt az érzésemet csillapítsam, edzésen beleálltam egy-egy eltévedt ütésbe. Fájdalmas gyönyör volt, nem boldogság, csak kisülés. És másnap minden kezdődött elölről. Több mint egy év telt így el. Aztán egy nap hívott a főorvos úr, aki az apám osztálytársa volt. Soha nem szólított másképp, mint „Virágkám”. Komolyan, néha megőrültem tőle, de nem szóltam vissza, tekintettel apámra. Ő 58 körül járt, fáradt, de tekintélyes pali volt. A felesége, Krisztina, a tesitanárnőm volt a középsuliban. Ő semmit nem változott – kemény, karcsú, sportos, mindig tudta, mit akar. Reggelente futott, esténként kondizott.
A nappali rendelés végén a főorvos elmondta, hogy az otthonuk alagsorába magánrendelőt alakít ki.

– Virágkám segítened kéne nekem a magánrendelőben is. Te vagy az, akiben megbízok, az apád vére vagy, óriási a szakmai tudásod, felelősségteljesen gondolkozol. Jó leszel adminisztrátornak, te leszel a jobb kezem, amiben Krisztám is besegít majd. Kell neki az új kocsi.
Bólintottam. Nem volt mit vesztenem. Sok munka, jó fizetés, rengeteg elfoglaltság. Éppen erre volt szükségem. És legalább valami új, valami más jön az életembe – gondoltam. Még jobban edzeni kezdtem. Hónapokig nem néztem tükörbe, aztán mikor véletlenül megpillantottam magamat, szinte magam sem ismertem rá a testemre a tükörben. Feszesebb lettem, szikárabb. Olyan lettem, mint egy páncélba zárt katona, csak már nem tudtam, ki ellen harcolok.
A magánrendelő egyre jobban beindult, és nekem tényleg tetszett ez az egész. Szívtam magamba az új ismereteket, elláttam a feladatokat, estére rendesen lemerültem, de legalább éreztem, hogy élek. Boldog voltam... vagy valami ahhoz hasonló.