Viking hétvége

Csütörtökön este a feleségem – Anna – hirtelen elém perdült.

– Anyáék wellnessezni mennek a hétvégén, mi pedig kimegyünk a kis házba. – Közölte ellentmondást nem tűrő hangon.
Csak megadóan bólintottam, pedig tudtam, hogy nekem az egy idegen, taszító tér. Az apósom – gyerekkori álmai megtestesítésére – egy viking házat épített, és annak megfelelően is rendezte be, és úgy is élte az életét, ami nekem a modern világban életidegen volt. Másnap, munka után azonnal indultunk.
A viking ház a hegyoldalban lapult, mint egy ősi, harcoktól megviselt pajzs. A gerendái sötétre patinázott tölgyfák, a tetőn moha, a plafonon vaddisznószőrök voltak – Anna apjának hitvány, modern kor elleni lázadása. Amikor beléptünk, a lélegzetem mindig elakadt, kirázott a hideg. A nyitott tűzhely kialudt lángja olyan volt, mint egy csatatér. A hamu a földön, a fekete kövek között néhol egy-egy vörös, valamilyen egyéb kő. Pont olyan, mint a házasságunk, gondoltam. A falakon állatszarvak és koponyák, Anna dédapjának medvevadászati trófeái. Köztük pedig egy egyedülálló tárgy, egy rozsdás, viking kard, amit a lánykérésemkor fogtam a kezemben először és utoljára. Undorodtam tőle. Akkor még nem sejtettem, hogy a házasságunkat ezzel a kardal tudom talán megvédeni.
A konyha kövezetén kívül az egész ház hajópadlóval burkolt, amely úgy nyikorog, mintha szellemek járnák, mintha minden lépésünk fel akarná kelteni a múltat. A ház végében van a vizesblokk, Anna szüleinek a barbár viking stílusában. Egy tölgyfából faragott jakuzzi, amit az oldalához épített kályhával, tényleg fából rakott tűzzel fűtenek. Körülötte fekete farkasokkal hímzett függöny lobog. Mellette a szauna ajtaja egy igazi pajzsot mintáz, rajta Annáék régi családi címere, két egymást harapó farkas. Milyen jelképes most ez is, – villant át az agyamon. Anna gyerekkori hálószobája lett a miénk. Itt aludt tini koráig. Az ágy egy hajó formájú, dupla, viking ágy. Annak idején, a jobb oldalán aludt, a baloldalon a szerelmeit rejtegette – mondta mindig gúnyosan, de nevetve. A tükör fölött egy régi fényképen Anna 18 évesen, egy lovon, fegyverekkel, egy viking játékon. Akkor még azt hitte, hogy legyőzhetetlen.
Amikor beléptünk, Anna letett egy kis csupor mézet az asztalra. Családi hagyomány náluk, hogy mézzel édesítik az igazságot. Leült az ágyára és maga mellé húzott. A mézből tudtam, hogy nehéz beszélgetés előtt állok.