A+ A-

Erőszak - Krien

Tudtam, hogy egyszer még megszívat az a bolond öregasszony a másodikról. Képes volt a képzelgései miatt rám hívni a rendőröket, pedig valójában semmi oka nem volt rá. Nem tudhatta, hogy a FutuRantól szöktem meg, hiszen olyan rossz volt a látása, hogy egy kutyát is alig tudott megkülönböztetni egy nagyobb macskától, nem hogy felismerjen egy szar kép alapján. A szomszéd csaj sem ismert fel, és senki a házban. Sosem hittem, hogy annyira nemtörődöm a társadalom, de szerencsémre tévedtem. A rendőrök közül viszont, akik kijöttek, az egyik felismert és ha nem egy első emeleti lakásban húztam volna meg magam, nem is tudom, hogyan menekültem volna előlük olyan gyorsan. Hiába tették rugalmasabbá a csontjaimat azok az őrült kutatók, így sem tehettem meg akármit. De azt az ugrást az ablakból még éppenhogy. Az addigra jól ismert utcákon gyorsan megtaláltam a legjobb menekülő útvonalat. Hallottam, ahogy sokasodnak a szirénázó rendőrautók a környéken és biztos voltam benne, hogy rajtuk kívül a FutuRan begyűjtői is úton vannak már. Na, velük semmiképp nem szerettem volna találkozni. Minél messzebb, minél távolabb akartam jutni attól a helytől, ahol a keresésemre indultak. Felhívtam volna Altont, ha nem épp a kezemben merül le a rohadék mobilom. Így akkor csak magamra számíthattam. Igyekeztem feltűnésmentesen közlekedni, minél nagyobb tömegben elvegyülni. Egyik buszról a másikra szálltam, aztán mire elértem az első külvárosi kerületet, már tudtam, hol húzhatom meg magam ideiglenesen. A Sayovan parkban volt egy régi étterem, amit évekkel azelőtt bezártak és senkinek sem kellett az épülete. Az emberek azonban kíváncsiak és szeretik az ilyen elhagyott helyeket, ezért én is jártam már ott éjszaka illegális partikon. Nappalra azonban mindig kiürült a hely.
Amíg be nem értem a park fái közé, figyelmem egy pillanatra sem lankadt. A kellemes árnyékban azonban úgy éreztem, sikerült. Biztosra vettem, hogy aznap sem a rendőrség, sem a FutuRan nem kap el, hiszen kellően messze jártam már és szinte semmi nem vezethette őket a nyomomra. Tudtam, hogy Alton mindig figyeli a híreket, és nem csak miattam. Szinte már tagja lett annak a szerencsére túlbuzgó portálnak is, ahol a legtöbb kicsit is komolyabb rendőri akcióról perceken belül tudósítanak, hiába a rendőrség minden igyekezete az elhallgattatásukra. Így előbb vagy utóbb tudomást kellett szerezzen róla, hogy engem keresnek, vagy legalábbis arról, ami erre enged következtetni. Tudtam, hogy így lesz, hiszen nem ez volt az első ilyen eset. Hívni próbál majd és mivel nem tud elérni, végignéz egy pár helyet, ahol megtalálhat.
Ahogy a lepusztult épület közelébe értem, körbenéztem, hogy jár-e arrafelé valaki. Bár az épület ablakait berácsozták, időről-időre, mindig ugyanott kibontotta valaki. Sietős léptekkel indultam hát a megszokott bejárat felé. És bár odakint egy lelket sem láttam, ahogy beugrottam az ablakon, odabent nem várt kép fogadott. Végigpillantottam a srácokon, ahogy a lefogott lányon is. Alig lehettek tizennyolc-húsz évesek és már erőszakon járt az eszük. Nem bírtam ki, hogy ne szóljak be nekik.
- Áh, szóval egyedül nem is bírtok vele... - állapítottam meg. - Szánalmas.
- Mi közöd van hozzá?! - szólalt meg a legmagasabb közülük - És elhúzhatsz, mert mi voltunk itt előbb! Vagy... - állt meg egy pillanatra - akár be is szállhatsz.
Váratlanul ért a kedves meghívás, nem is bírtam ki nevetés nélkül. Még, hogy én ilyen szájhős épp csak felnőtt tinikkel erőszakoljak meg egy lányt...
- Gondolod, hogy osztozkodnék ilyen kis senkikkel egy nőn? Ne nevettess!
- Akkor húzz el innen! - vágta rá rögtön a srác.
Nagyon nagy arca volt, de tudtam, hogy nemsokára helyreteszem. Gúnyos mosollyal indultam feléjük. A magas srác elengedte a fekete hajú lányt. Néhány pillanatra a formás mellek, a felcsúszott szoknya kötötték le a figyelmem, de az elbizakodott ütések hamar kizökkentettek a vágyakozásból. Azt hitte a gyerek, hogy esélye van ellenem. Mintha a FutuRannál nem azon dolgoztak volna rajtam megállás nélkül, hogy tökéletes harcost faragjanak belőlem - a testemből. Vagy inkább tökéletesen irányíthatót. De ez utóbbi szerencsére még nem sikerült nekik és, ha rajtam múlik, nem is fog. Abban a lepusztult épületben azonban, nem akartam azokat a majdnem gyerekeket elintézni. Jobban nem, mint amennyire megérdemelték.
Miután a nagypofájú nem bírt velem, a másik kettő is beszállt, ám ütéseik gyengék voltak, hiányzott belőlük az igazi elszántság. Hamar véget vetettem a felesleges küzdelmüknek. A nagyobb darab a földön terült el, a szőkés, tanácstalan képűt meg egy kicsit erősebben sikerült orrba vágnom, mint akartam. Ő rajta rögtön láttam, hogy csak azért szállt be a buliba, hogy ne cikizzék ki később. Talán túlságosan is ismerős volt a helyzete. A nagypofájúnak még kellett egy kis ösztönzés ahhoz, hogy feladja. Elkaptam a torkát és a falhoz szorítottam. Próbáltam vigyázni, nehogy túl erősen szorongassam, nem akartam megfojtani.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 5.89 pont (37 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#10 A57L 2015. 03. 19. csütörtök 05:34
Gyenge írás.
#9 Chang Heroux 2015. 01. 24. szombat 00:52
Szerintem innen ismerős
http://www.torte-net.hu/tortenet/7497-Eroszak-Lynn
#8 papi 2015. 01. 22. csütörtök 20:50
Nem rossz, szeretném látni a folytatást.
#7 zsuzsika 2015. 01. 22. csütörtök 12:41
Nem szeretem az erőszakos történeteket.És tényleg ismerős.
#6 veteran 2015. 01. 22. csütörtök 11:42
Erőszak ismét, 0p.
#5 gyuri0926 2015. 01. 22. csütörtök 09:32
Egy fos
#4 Andreas6 2015. 01. 22. csütörtök 08:32
Az oldal átlagos színvonala fölött van...
#3 ittujfiu 2015. 01. 22. csütörtök 08:28
Ismerős valahonnan.
#2 Rinaldo 2015. 01. 22. csütörtök 07:08
Elmegy.
#1 Törté-Net 2015. 01. 22. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?