A+ A-

Love story - Igaz szerelmi történet

Történetem több, mint tíz évvel ezelőtt kezdődött. Negyedik egyetemista évemet tapostam, s igen mozgalmas ifjú életet éltem. Igyekeztem vigyázni egészségemre, de egy-egy kisebb megfázás engem is elért. Így történt, hogy nem kúráltam ki magam, s szövődményként a tüdőgyulladás mellett egy kezdődő mellhártyagyulladást is begyűjtöttem, aminek következményeként a kórházban kötöttem ki. Négyen voltunk egy szobában, két hozzám hasonló korú, s egy idősebb, ötvenes asszony.
A kórházban töltött hetem, bármilyen furcsán hangzik is, kellemes pihenés volt. Az orvosok, az ápolók nagyon kedves, figyelmes emberek voltak, fájdalmaim hamar enyhültek, s a kényszerfekvés alatt igen sok energiával töltődtem fel. A velem szemben fekvő lány két évvel volt nálam fiatalabb, ő is a tüdejével feküdt benn, de neki lényegesen komolyabb problémái voltak, daganata volt. Ő a közeli főiskolára járt, tanítani készült, de a rák, ami testét gyötörte, komoly akadálynak látszott.
Nos, ennek a lánynak volt egy bátyja, nevezzük Zoltánnak, aki mindennap bejött meglátogatni kishúgát. Zoli a húgánál öt, vagyis nálam három évvel volt idősebb. Őrjítően jól nézett ki. Sármos arc, mindig igényesen borotvált, körszakállas fazon, barnaszemű, kidolgozott testű, sportos-elegáns, 195 centis srác. Az első pillanatban megtetszett, de nem fűztem hozzá semmilyen reményt. Aztán látogatásai alkalmával velem is beszélgetett, mivel húgával együtt múlattuk az időt. Engem nem nagyon jöttek látogatni, a szüleim nagyon messze voltak, az évfolyamtársaim meg, ha jöttek is, nem maradtak soká. Így hát Zoli lett az én ügyeletes látogatóm is. Kiderült, hogy egy misére szoktunk járni, ráadásul van még egy öccsük is, aki velem egy karra jár az egyetemen. Milyen kicsi a világ!
Múltak a napok, én megkaptam a zárójelentésem, s előre sajnáltam, hogy a látogatások véget érnek. Akkor még nem volt annyira hétköznapi dolog a mobiltelefon, meg az Internet, így nem tudtam, mikor látom legközelebb. Reméltem, hogy azért egyáltalán lesz legközelebb.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.13 pont (16 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 vakon53 2016. 02. 20. szombat 09:17
Szégyen nemszégyen de kicsordúltak a könnyeim- e írás olvasásaközben.
#5 papi 2013. 07. 18. csütörtök 12:21
Nagyon nehéz, de az idő majd segít.
#4 listike 2013. 03. 31. vasárnap 15:45
Áttudom érezni a fájdalmadat. Nekem 30 év sem volt elég ahhoz, hogy feldolgozzam kedvesem és születendő gyermekünk elvesztését. Azóta magányosan élek, ugyanis azt fogadtuk egymásnak: Holtomiglan-holtodiglan. Ezt a fogadalmat egyszer teszi az ember igazhittel.
#3 v-ir-a 2012. 12. 26. szerda 00:53
huha...nagyon sajnálom az írót, azt kívánom neki, hogy idővel találja meg a békét a lelkében....és találjon hasonló társat magának....
#2 Sasha 2005. 02. 18. péntek 09:05
Dehogynem! A szerelem ereje igenis mindenható, mitazt meg is tapasztaltátok. Amikor ki mersz és tudsz nyílni egy másik lényre.És NE engedd, hogy elrontsa benned az emléket az, hogy ő már nincs veled! Gondolj arra, hogy olyasvalamit tudtatok egymásnak megadni, amit sok ember egész életében csak vár, de talán soha nem "kap" meg, talán, mert nem tud kinyílni az életre, az élményre, a másikra. A szerelem a teljesség legintenzivebb megtapasztalása, ezért vágyik rá mindenki annyira és ezért fáj annyira ha vége van. De nektek ezért kellett találkoznotok. Tudom, most bármit mondanék, igazán nem enyhíti a gyász fájdalmát. El kell fogadni, hogy az életünkben egyetlen dolog biztos onnantól kezdve, hogy megszülettünk, és ez a halál, hogy egyszer vége lesz. Ez a dolgok rendje. A közte eltelt idő lényegisége, tartalma rajtunk múlik és ezt széppé és tartalmassá tettétek egymás számára. Mindennek oka van, még akkor is, ha ezt most nehezen, vagy egyáltalán nem látjuk. Minden ami történik velünk, megmutat nekünk valamit magunkból, tanulhatunk valamit, de ez ne az legyen, hogy 37 évesen elzárkózol az ÉLETTŐl! Mindig annak rosszabb, aki marad. De talán az most a legtöbb, amit tehetsz, hogy éld meg a fájdalmad teljes intenzitásával, mint annak idején a szerelmed, hogy utána a fájdalmat hátrahagyva új erővel lépj ki az életbe, és azt éld meg teljességében, mert a világnak szüksége van RÁD!
#1 Törté-Net 2005. 02. 18. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?