A+ A-

Kettétört álmok - február 20.

Feb.20.: Undorító, ólmosszürke a reggel. A nővér bejön, rám sosem mosolyog nővérke - mosollyal, mint a többiekre, azt hiszi, nem látom. Pedig látom. Kicseréli az infúziót. Szép kis reggeli... Régen mindig együtt reggeliztünk. Ha jól sikerült az üzlet, akkor pezsgőt és pirítóst. Ha nem volt business, akkor én müzlit, ő pedig bármit, amiben rengeteg kalória volt. Hát, ezt sem hozhatom vissza. Az első időkben, mikor a nővér bekötötte a tápoldatot, próbáltam azt képzelni, hogy müzli, de persze nem ment, úgyhogy inkább megszoktam. Egy kis darab valóság .A fiatal ápolónő elengedi ernyedt kezem, végzett az infúzióval. Legszívesebben megütném, de azzal elárulnám, hogy nem vagyok beteg. De vajon tényleg nem vagyok az? Tudok még mozogni? Minden jel arra mutat, hogy nem. Megigazítja a párnámat, felültet, aztán közömbösen kimegy. Kényelmetlen, fáj a derekam, de nem mozdulok, megszoktam ezt a tunyaságot. Nem zavar már a fájdalom, legalább nyugtom van, ez kárpótol. Bámulom az ólomszürke ég azon kicsi darabját, ami nekem jutott a nagyvilágból, és gyűlölöm... Régen szerettem az ilyen nyálkás, esős napokat.
Behúztam az összes függönyt, levetkőztem, és magam köré csavartam egy amolyan igazi nagymama -pokrócot, úgy vártam, hogy jöjjön.. Aztán hozzábújtam, élveztem, milyen erős, izmos és férfias, hallgattam a lélegzetét, és tudtam, hogy bár vannak szeretői, mint ahogy nekem is, mégis, ő csak az enyém. Órákig feküdtünk így, összebújva a félhomályban, és gondolkodtunk. Arról, hogy ezt miért nem szabad? Mert a világ nem fogadja el, ha egy tizenhat éves, kertvárosi lány szerelmes az ismert bűnöző huszonhat éves, börtönviselt fiába. Nem, ehhez a társadalom túl képmutató. Gyűlölik az ilyen love-storykat, és végül általában gyűlöletük célba talál, és tönkreteszik ezeket a párokat.
Nyílik az ajtó. Ó, hagyjatok már békén, nem értitek, hogy nem akarok élni? Szőke, középkorú nő, feketében. szinte árasztja a gyűlöletet. Leül az ágyamra, bámul. Nem beszél, keze az ölében, remeg. Ismerem. De ki lehet? Ki lehet? Nehéz emlékezni apró dolgokra. Most mond valamit. Rekedt a hangja, de nem értem a szavakat. Elkapja a kezem, és megrázza. Azt ugyan rázhatod! Gyülölöm ezeket, mert olyannyira megszállottak, mint én. Tudják, hogy nem vagyok beteg, csak nincs rá bizonyítékuk. Bejön az előbbi ápolónő, és kiviszi. Aztán visszajön, letakart tálcával a kezében. Katéter. Milyen undorítóan megalázó.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6 pont (6 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 feherfabia 2015. 12. 23. szerda 07:36
Nem tudom!Szerintem nincs vége!
#3 A57L 2013. 12. 28. szombat 05:00
Nem rossz.
#2 v-ir-a 2009. 06. 21. vasárnap 00:02
kár hogy abbahagytad
nagyon jó lett volna
#1 Törté-Net 2004. 04. 13. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?