Kérjük, az oldalra történő belépés előtt figyelmesen olvasd el az alábbiakat!
Az oldal erotikus tartalma miatt csak 18 éven felülieknek ajánlott! Az oldal tartalmai az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha korlátoznád a korhatáros tartalmak elérését a gépen, használj szűrőprogramot.
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban. (További információk)
Szégyen nemszégyen de kicsordúltak a könnyeim- e írás olvasásaközben.
1
p
papi
2013. július 18. 12:21
#5
Nagyon nehéz, de az idő majd segít.
1
l
listike
2013. március 31. 15:45
#4
Áttudom érezni a fájdalmadat. Nekem 30 év sem volt elég ahhoz, hogy feldolgozzam kedvesem és születendő gyermekünk elvesztését. Azóta magányosan élek, ugyanis azt fogadtuk egymásnak: Holtomiglan-holtodiglan. Ezt a fogadalmat egyszer teszi az ember igazhittel.
huha...nagyon sajnálom az írót, azt kívánom neki, hogy idővel találja meg a békét a lelkében....és találjon hasonló társat magának....
1
Sasha
2005. február 18. 09:05
#2
Dehogynem! A szerelem ereje igenis mindenható, mitazt meg is tapasztaltátok. Amikor ki mersz és tudsz nyílni egy másik lényre.És NE engedd, hogy elrontsa benned az emléket az, hogy ő már nincs veled! Gondolj arra, hogy olyasvalamit tudtatok egymásnak megadni, amit sok ember egész életében csak vár, de talán soha nem "kap" meg, talán, mert nem tud kinyílni az életre, az élményre, a másikra. A szerelem a teljesség legintenzivebb megtapasztalása, ezért vágyik rá mindenki annyira és ezért fáj annyira ha vége van. De nektek ezért kellett találkoznotok. Tudom, most bármit mondanék, igazán nem enyhíti a gyász fájdalmát. El kell fogadni, hogy az életünkben egyetlen dolog biztos onnantól kezdve, hogy megszülettünk, és ez a halál, hogy egyszer vége lesz. Ez a dolgok rendje. A közte eltelt idő lényegisége, tartalma rajtunk múlik és ezt széppé és tartalmassá tettétek egymás számára. Mindennek oka van, még akkor is, ha ezt most nehezen, vagy egyáltalán nem látjuk. Minden ami történik velünk, megmutat nekünk valamit magunkból, tanulhatunk valamit, de ez ne az legyen, hogy 37 évesen elzárkózol az ÉLETTŐl! Mindig annak rosszabb, aki marad. De talán az most a legtöbb, amit tehetsz, hogy éld meg a fájdalmad teljes intenzitásával, mint annak idején a szerelmed, hogy utána a fájdalmat hátrahagyva új erővel lépj ki az életbe, és azt éld meg teljességében, mert a világnak szüksége van RÁD!
