Tanárnő

– Nem tudtam, hogy te is úgy szenvedsz, ahogyan én. – mondtam halkan Andi mogyoróbarna szemeibe nézve.
– Csak jobban lepleztem. – mosolygott rám.
Csodálatos nő. Magas és 30-35 év körüli volt, de azt is letagadhatná. Puha bőre még megőrizte barack árnyalatát, fekete, vállig érő haját copfba kötötte. Fiatalos, kerek arca mindig kedvességet és derűt sugárzott, szerette a munkáját és a diákokat és ők is őt. Csodás, nőies idomairól ne is beszélve.
Megfogta a kezem.
– Már régóta tudom mit érzel. Láttam rajtad, bárhogy is leplezted. – mosolygott megint.
Egy tanteremben voltunk, tanítás után. Persze ekkor már mindketten tudtuk a másik érzéseit. Ő vette észre először nyilván, hiszen mikor 10-ben már belezúgtam, akaratlanul is látszott rajtam és ezt egy kamaszlány is észreveszi egy srácon, nemhogy egy felnőtt nő. Aztán 11-től ő is kezdett belém szeretni. Először még nem vettem észre az apró jeleket, hogy kedvesebb a szokásosnál is, gyakran megérintett, személyesebb témákról is beszéltünk és a szemében volt valami csillogás. Jól esett, de nem is gondoltam, hogy ő is érezne valamit. Így 11-ben még mindig ott tartottam hogy otthon csak meredtem a Tanárnő képére, ábrándoztam róla és sírtam néha. 12-ben kezdődött, hogy már nem tudtunk nem tudomást venni róla. Egyik nap elhívott kávézni és beszéltünk az elején több dologról is, aztán egy kis néma csend után a szemembe nézett, megfogta a kezem és annyit mondott:
– Tudom.
Rögtön tudtam mire céloz és nem állt szándékomban úgy tenni mintha nem. Csak leszegtem a fejem.
– Én is érzem. – tette hozzá.
Felnéztem rá és válaszoltam:
– Azt hiszem éreztem. De nem mertem remélni.
– Nem lett volna helyes szólni, sokáig én sem tudtam mi is ez. És úgy lehet, hogy csak sebet okozunk egymásnak. Meg hát kiskorú voltál és a diákom.
– Tanárnő, én...
– Andi. Most nem vagyunk az iskolában. – mosolygott.
– Andi, én megértem ezt. Csak fogalmam sincs hogy kezeljem.
– Én sem tudtam. De bárhogy is, azt biztosan tudom, hogy többet nem tudom elfojtani. Hogy szeretlek.
– De hogy lehet? – kérdeztem – Te egy érett, gyönyörű nő egy tapasztalatlan kamaszt, mint én?
– Ez szerelem. Csak megtörténik. És ne becsüld le magad.
– Annyira szeretlek – tört ki belőlem – és úgy kívánlak. Hogy az szétfeszít. – megint leszegtem a fejem, hogy ne lássa a könnycseppet.
– Tudom. És én is. És nem érdekel a korod.