A művész úr

Nem tudom, mióta ücsörgök ezen a partin, de annyi szent, hogy baromi unalmas, azonban hatalmas pofátlanság lenne lelépni. Egyébként is, nekem itt munkám van. Meg kell győznöm ezt a felfuvalkodott állatot, hogy a mi kiadónknál kerüljön nyomdába a kézirata. Az eget rengetően nagy egója mellett, remek művészi vénákkal lett megáldva. Összesen hét hangszeren játszik profi módon és a hangja is elképesztő. Ezen felül gyönyörűen tud rajzolni és festeni, s mint már kiderült, tehetséges író. A legutóbb kiadott könyve, csakhogy nem nyolc millió dollárt profitált, s ebből bőven jutott a kiadónak is.
A feladatom mindössze annyi, hogy rávegyem, nálunk jobban jár, nagyobb cég vagyunk, több országba tudjuk eljuttatni a könyvét. Egyszerűnek tűnik, mégsem tudom, hogyan kezdjek hozzá. Már alapjában is nehéz volt bejutni ide. Végigálltam a sort, hátha marad még jegy, azonban rengeteget küldtek ki neves embereknek, akiket Niall itt akart tudni, így csak ötvenhárom darab belépő maradt a kasszásnál, ami hat emberrel előttem fogyott el. Sírni tudtam volna, ugyanis, ha most elbukok, a főnököm kinyír, viszont mikor közöltem melyik kiadót képviselem itt, s hisztiztem addig, míg meg nem kérdezték Niall-t, hogy beengedhetnek-e, készségesen nyitottak előttem ajtót. Igen, kissé ciki volt a helyzet, de a munkám függ tőle.
Közel kellene férkőznöm Niall-höz. Lehúzom a pezsgőspoharam tartalmát, s talpra állok. Egyenesen a szőke srác irányába tartok, aki azóta, hogy felálltam le sem veszi rólam a szemem. Mikor odaérek, levesz a mellette álló pincér tálcájáról két poharat, majd az egyiket felém nyújtja. Bájologva fogadom el, s csevejbe kezdünk. A humora valóban briliáns, ám pontosan ért ahhoz, hogyan fényezze magát. A társasága kellemes, ennek ellenére soknak tűnik a vele töltött idő. Két óra hosszán át beszélgetünk már, az emberek lassacskán kezdenek fogyni.
– Felkínálhatok egy fuvart? – Közel vagyok már a célhoz, bolond lennék visszautasítani az ajánlatát. A csípős hidegben várakozunk a limuzinra, közben egyikünk sem szól a másikhoz. Talán megtört a varázs. Mindketten a távolba bámulunk, egészen addig, míg a jármű be nem gurul elénk.