A+ A-

Tűzből is lehet eső

Egy rituális házasság, hogy az Istenek kedvére tegyenek – egy herceg és egy bárd – szenvedélyük talán visszahozza az esőt.
A dalnokok években, hónapokban, napokban számlálták a múló időt, papírra írva. Az egyszerű lélek, Jewls népe, akiket családjának nevezett a tavasz első napját számolva mérték az idő múlását – már, ha mérték egyáltalán. Akárhogy is, harmincöt éves volt. A bárdok általában százötven telet értek meg, elég gyakran megérték a kétszáz tavaszt, szóval nem volt éppen öreg. A királynő erkélyén állt, csupán egy hosszú selyemköntöst viselt. Tűzvörös haja, amit nem font be, a földig ért. Bőre sápadt, akár a felkelő nap rózsaszínje, mikor megcsókolja a vonakodó felhőket. Szemei az alkony lilája.
A bárdok nem hazudhattak. De ő kétszer is hazudott életében, és egyik alkalommal sem halt meg. Elég idős hozzá, hogy tudja a világ igazságait. A jó emberek néha hazudtak. Anyja hercegnő volt, aki dalnok lett és egy olyan férfit szeretett, aki senkit sem. Apja olyan ember volt, aki pusztítást hagyott bizonyítékul amerre járt. A mestere, az, aki felnevelte iszákos szerencsejátékos volt, aki egyetlen egy dologban volt csak jó, de jó szülő volt. A szeretet gyógyított meg mindent.
Megértette, miért gyűlöli olyan sok ember a vörös hajat. Ha az ember északra ment, túl a Shahaylen Tavon, csak ment, ott háború volt.
Emberek lángvörös hajjal, akár az övé, dühöngtek, más emberek vérével kenték be magukat, olyan nyelvet beszéltek, melyet délen senki sem, és minden általuk nemzett gyermeknek vörös haja volt. Ha az apának vagy anyának vörös haja volt, a babának is az lett, és a déliek közül senki sem érintene senkit, akinek vörös a haja. Nem szerette északot.
Csupán két vörös bárd volt. Egyikük a Bárd Céh alapítója volt, egy démon, aki az emberek legsötétebb képzeletét kísértette. A másik egy harmincöt éves szűz, aki talán végre felnőtt férfivé érik.
Megfordult, mikor kinyílt hálókamrájának ajtaja, és a férfihoz fordult, aki majd a férje lesz. Ma csak ők ketten lesznek.
Ionwe királynő a legjobb barátja. Nem választana számára olyan férfit, aki nem illik hozzá. Ez a kötelessége. Ma véget ér a szárazság. Az Istenek megáldják az országot és az embereket. Jewls gyomra görcsbe rándult.
A férfi, aki belépett az ajtón magas volt, és még mindig vizes a fűrdőtől. Rövid, fekete haja volt, mely égnek meredt. Mellkasa sima, rózsaszín mellbimbókkal, de erőteljes, szépen megmunkált izmokkal, amitől Jewlsnak egy hatalmas, erős csataló jutott az eszébe. Keskeny derék, melyet még mindig takart egy vékony selyemkendő. Lábának felépítésétől szexuális éhség áradt szét Jewlsban, és azon tűnődött, miért is várt olyan sokáig.
Még mindig az erkélyen állt, összefogta selyemköntösét, keze ökölbe szorult a torkánál. – Üdvözöllek, tisztelt férjem.
– Helló, szépségem – felelte a férfi.
Jewls még sosem látta azelőtt, csak álltak ott egymással szemben, felmérve a másikat. A megszokás irányította, a hagyomány, a saját hagyománya, mert megfeledkezett mindenről, amit ennek a házassági ünneplésnek a lezajlásáról olvasott. Felhúzta a köntös ujját, felfedve a bárd jelet, a jelet és tetoválást, mely csuklójától egészen a könyöke belső feléig nyúlt. Kecsesen meghajolt, bár majdnem megbotlott, mert megfeledkezett róla, hogy ki van engedve a haja. – Jewls vagyok, a Szerencsés, a Tűz házából, a Szégyen Vétkese.
Mikor felnézett férje átszelte a királynő szobáját, a szertartásos helyiséget, mely lehetővé tette azoknak, akiknek ez volt a kötelessége,
hogy végignézzék a házasság beteljesülését. A sötét hajú férfi megérintette a jelet. – Réginek tűnik. Fájt?
Az érintéstől elakadt Jewls lélegzete. – Ööö – mondta, arany- és sápadt rubinszínű szempillái megrebbentek kissé. – Tizenhárom voltam. Már régen történt, és igen, fájt.
– Sosem beszéltem azelőtt bárddal. – Hangja édes, dallamos, bár képzetlen, enyhe akcentus mélyítette, amit Jewls nem ismert fel.
– Én igen. Nagyrészt arrogáns pöcsök. Hogy hívnak, tisztelt férjem?
A férfi hátralépett egyet, udvariasan meghajolt, de nyoma sem volt benne a bárdok mozdulatának. – Rand herceg vagyok Valionból, vagyis voltam. Most Rand vagyok, Jewls a Szerencsés férje.
– Szeretnél inkább herceg lenni, Rand?
– Nem – felelte, és ajkához emelte Jewls tenyerét. – Talán voltak aggályaim, de attól a pillanattól fogva, hogy beléptem, csak téged kívántalak.
Jewls felvonta a szemöldökét. Megérintette a sötét, puha hajat. – Gyönyörű szemed van, olyan sötét és mély, akár az erdő. Elmondták, hogy százkilencvenhárom alkalommal szóltam a holtak nevében? Ha hazudsz nekem, tudni fogom.
Rand a farkához húzta Jewls kezét, mely kemény és vastag volt a selyemkendő alatt. – Hazudtam?
– Nem, de később ismét megkérdezlek. – Jewls arca lángolt, majdnem olyan fényesen, mint a haja, ajka, finoman ívelt, nőies, avagy bárdokhoz méltó ajka elsötétedett.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 5.84 pont (19 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 veteran 2018. 08. 7. kedd 14:41
Már nem is írok véleményt.
#3 cscsu50 2018. 07. 31. kedd 22:44
egyetértek
#2 A57L 2018. 07. 31. kedd 04:14
Újabb homo,újabb gyenge írás.
#1 Törté-Net 2018. 07. 31. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?