A+ A-

Szerelem mindörökké!

Jeanne vagyok. 17 éves, budapesti lány. Nemrégen ismerkedtem meg egy sráccal, még a suliban, ahova cserediákként jött. Először nem igazán érdekelt a srác, mert eléggé rossz volt a magatartása (folyton csínyeket követett el). Velem különösen bánt, már az első naptól piszkált, de átnéztem rajta, és mondtam neki, hogyha játszani akar, menjen vissza az oviba. Gondoltam, majd abbahagyja, de továbbra is csinálta a fesztivált, úgyhogy ha velem szórakozott, szépen visszavágtam neki. Így elkezdődött közöttünk a csipkelődés. Akkor még fogalmam se volt róla, hogy ebből egy mély szerelem is lehet.
Egy szép napon, mikor hazafele mentem, az egyik sarokról kiugrott egy öreg vénember, késsel a kezében, és követelte tőlem az értékes dolgaimat. Ekkor a semmiből megjelent a srác (addig fogalmam se volt, mi a neve), leütötte a manust, és azon kaptam magam, hogy fogja a kezem, és rohan velem, mielőtt az az őrült felébred. Két sarokkal lejjebb már megálltunk. Megköszöntem neki, hogy segített, erre ő, hogy csak azért mentett meg, mert éppen arra járt, és ha meghaltam volna, nem lett volna neki egy ennyire jópofa, szórakoztató ellenfele. Ettől mérges lettem, de úgy hogy belevörösödött a fejem.
Abban a pillanatban, hogy felnéztem a földről, megláttam a szemeit: gyönyörű zöld szemek, ráadásul nekem a zöldszeműek a gyengéim. Úgy éreztem, mintha villám csapott volna belém, annyira megigézett, mint kígyó az áldozatát. Csak álltam és néztem. Ő visszanézett, és elmosolyodott. Olyan aranyosan mosolygott, hogy alig bírtam magammal. Aztán észbekaptam, és megszólalt bennem 1 kis hang: "Hiszen ő folyton piszkál téged! Nem szabad szerelmesnek lenni belé! Hagyd abba ezt a nyálas nézést!" Erre megráztam a fejem, mire egy másik, szelídebb hang így befolyásolt: "Legalább azért kérdezd meg a megmentőd nevét, ha itt tartunk már."
Erőt vettem magamon, és megkérdeztem a nevét. Erre ő még jobban elmosolyodott, és azt mondta:
- Majd elmondom egyszer. - és erre olyat tett, amitől teljesen ledöbbentem. Az arcomra adott hosszan 1 puszit. Aztán mondta, hogy neki haza kell mennie, segít a húgának a matekháziban. Az utóbbi hang megszólalt a fejembe: "Hát nem lovagias?" Mire az első hang: "Egyáltalán nem! Csak szórakozik veled, mint macska az egérrel, mielőtt megeszi. Köszönj el szépen, de örökre! Ne is álmodj róla."
Már nagyon ideges voltam, úgyhogy elköszöntem a fiútól, és elrohantam haza. Amikor a sarkon befordultam, visszanéztem, és a srác még mindig ott állt, úgyanúgy, mint amikor elköszönt, és mosolygott.
Hazaérve elvetettem magam az ágyon, közben megfogtam a kis tükrömet, és belenéztem. Vérvörös volt az arcom, úgy ért engem a megrázkódtatás.
Elkezdődött a nyár. Kiosztották a bizonyítványt, bennem meg még mindig az a puszi kavargott. Megbeszéltem az egyik barátnőmmel a dolgot (nem akartam nagy dobra verni), aki jártas az ilyen pasi ügyekben. Ő azt mondta, hogy a srác biztos kedvel, és én meg miért nem vallom be az érzéseimet. A válaszom nyílt volt: nem akartam, hogy legyen kapcsolat. Valahogy mégis azt éreztem, szeretnék valamit tőle. Aya ( ez volt a barátnőm neve) felsóhajtott, és azt mondta, majd kifaggatja a srácot, amíg én nyaralok a Velencei-tónál (persze úgy, hogy a srác észre sem veszi, hogy vallatták). Most rajtam volt a sóhajtás ideje. Mondtam neki, hogy rendben, és magamban a két felem vitatkozott, a srác szeressen is meg ne is. Így elbúcsúzva tőle, elutaztam egy hétre a Velencei-tóhoz. A kocsiban megszólalni sem tudtam. A hétvégét vártam, hogy vasárnap, hazaérkezve, megtudjam, mi lett a válasza a srácnak.
A hét olyan lassan telt el, ahogyan egy csiga teszi meg az utat két utcasarok között. Amikor vasárnap hazaértem, egyből rohantam át Ayához. Amikor beléptem a szobájába, ő egyből megmondta a választ...
Amint beértem Ayahoz, már mondta is: a fiú szeret, de szívből. Rögtön azt hittem, csak viccel. De nem így volt. Azt mondta, a fiú teljesen belém esett, csak nem mer felém lépni, mer azt hiszi, nem szeretem. Mire rajtam uralmat vett az egyik felem (a szerelmes[naná hogy az]), és kiböktem:
- De szeretem, tiszta szívből- és ez így is volt. Már nem tiltakozott bennem semmi, teljesen úrrá lett rajtam a szerelem, mint egy elolthatatlan, örökké égő tűz, amely mindig is ragyogni fog, és eléget mindent, ami az útjába áll. Szó szerint repdestem az örömtől. Aya meg megfogta a baseball ütőjét (sportoló ugyanis), hogy ha kell, leüt. Mondtam, hogy semmi szükség rá, mindjárt lenyugszok. De a szívem úgy vert, mint még soha. Megkérdeztem, nem tudja-e, hogy hol van most. Azt mondta, valószínűleg még egy hetet várnom kell, amíg látom, mert most ő utazott el, ő is az utolsó pillanatban tudta kifaggatni. Erre a kis szívem (amely az előbb még hússzor nagyobb volt) kihagyott 2 ütést. Nem bírok addig várni, ha nem látom ezentúl, én belehalok. Aya megnyugtatott, és elmondta a srác lakcímét, és hogy mikor fog hazaérni (vasárnap hány óra körül).
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.29 pont (51 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#10 A57L 2018. 01. 3. szerda 05:17
Kell egy kis romantika is.
#9 Pavlov 2017. 11. 10. péntek 22:39
Túl romantikus.
#8 sunyilo 2017. 11. 10. péntek 20:06
Kicsit nyálas történet, de jó.
#7 cscsu50 2017. 11. 9. csütörtök 23:21
átlagos
#6 sztbali 2017. 11. 9. csütörtök 22:27
Jóval átlag feletti.
#5 deajk2008 2017. 11. 9. csütörtök 11:17
Egynek elmegy, de lehetett volna hosszabb... 8p
#4 veteran 2017. 11. 9. csütörtök 10:40
Nekem tetszett.
Nem lehet mindenki profi író,akkor mit olvasnánk ezen az oldalon.
#3 listike 2017. 11. 9. csütörtök 07:31
Aranyos kis történet. Legkozelebb természetesebben fogalmazz.
#2 Andreas6 2017. 11. 9. csütörtök 05:26
Látszik, hogy igyekeztél, de időnként ez az igyekezet visszafelé sült el: bonyolult, mesterkélt kifejezésmód lett belőle, hiányzik a természetesség. Legközelebb biztos jobb lesz.
#1 Törté-Net 2017. 11. 9. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?