A+ A-

Mosaic Stories: First time

-Szóval miért szakítottál Mátéval? - huppantam le az első osztályú kabin egyik üres helyére. Egyik barátnőmmel utaztunk Pestre, és már nem maradt hely az IC másodosztályán. Nem volt kedvünk egy órát várni a következőre (igaz, időnk sem), így kifizettük a csillagászati összeget ezért a helyjegyért. Legalább büntetlenül elnyújtózkodhattunk és nem kellett elviselni a némelykor rettenetesen irritáló utastársak hülyeségeit.
- Nem én szakítottam vele. Mindketten észrevettük, hogy már nem a régi a kapcsolat, eltávolodtunk egymástól.- magyarázkodott útitársnőm, miközben felrakta táskáit a tárolóra és kényelmesen elhelyezkedett a mellettem lévő ülésen. - Nagyon sok idő kellett volna, hogy 'visszahozzuk' és inkább úgy döntöttünk, hogy akkor egymás nélkül.
- Értem. - nem tudtam, mit mondhatnék erre. Igaz, hogy nagyon sok dolgot megosztott velem, de nem oldhatom meg az ő problémáit helyette... a párkapcsolatába meg főleg nem szólhatok bele. Nem mintha bármi értelmes tanácsot tudtam volna adni ez esetben...
Hirtelen borzongás futott át a testemen, méghozzá a térdemtől kiindulva. Már megint azzal a csitris mozdulattal szórakozott, amit unalmas kémiaórákon műveltünk: az összezárt ujjakat a térd felé közelíteni, rászorítani és lassan, érzéssel szétengedni, minek következtében az a térdre csúszik és az alany végigborzong tőle. Egyes esetekben összerezzenés, halk sóhaj, néha sikoly tapasztalható, ami a tanár figyelmét is felkeltheti.. hiába, nem voltak olyan izgik azok a kémiaórák... :)
Ránéztem, és megint azt a csintalan mosolyt láttam tiszta, őszinte szemeiben, mint már olyan sokszor. Mindig mindenkinek a szemébe nézek, de az övébe nem mertem túl sokáig, mert mintha húzott volna magához, mintha benne láttam volna valami huncutot, a tipikus 'tudom, hogy nem kéne, de nem érdekel'-kifejezést, sőt többet ennél... az a mosoly volt, ami mindig megjelent az arcán, ha meglátott. Mindig is kívántam, viszont sosem mertem lépni. De most elvesztem kacér pillantása hívogató mélységében és jól kifejlesztett önkontrollom mintha csődöt mondott volna: szégyenérzet nélkül, nyíltan mértem végig szandálba bújtatott, kecses lábától izmos combjain, rövid farmersortján, egyszerű, melleit kiemelő topján és hófehér nyakán keresztül kissé kifestett, szőke hajzuhataggal keretezett arcáig, a bujaságtól parázsló szemekig. És még mindig mosolygott, mikor önkéntelen mozdulattal lábához ért kezem, és begyakorlott módon én is a térdéhez értem.
Halkan felsóhajtott, mint mindig.
- Sosem láttam rajtad ezelőtt semmi reakciót, de most megremegtél. -mondta kajánul vigyorogva, és megint összezárta ujjait, hogy megismételje a mozdulatot rajtam.
Mindig végigszaladt rajtam a hideg, de sosem mutattam. Mint mondtam, nem akartam leleplezni magam. Barátja volt, a fiúkat szerette... ahogy én is. Sosem tudnék egy lánnyal járni, de őt megkívántam. Nagyon. De sosem hagytam, hogy bárkiben a világosság legkisebb szikrája is megjelenjen, mert féltem a beláthatatlan következményektől. Attól meg még jobban, hogy tönkremegy a barátságunk. Azt pedig semmiképp sem akartam.
- Miért csinálod ezt? -kérdeztem csuklóját elkapva. Biztos észrevette rajtam a zavart, sőt az egyre nehezebben palástolt vágyat... amit eddig nem mertem kimutatni, de tudni akartam, mi ez az egész. Rengeteg figyelemre és akaraterőre volt szükségem, hogy még a legapróbb jelet se fedezhesse fel rajtam (és nem csak ő, de régi gimis osztálytársaink sem), de mintha ő is akart volna valamit, mintha ő is érzett volna valamit... Az évek alatt éreztem, mikor rám kacsintott, mikor mosolygott, mikor átölelt vagy viccből a fenekemre csapott...
Mindig bizalmas viszonyban voltunk és nekem mondta el először, hogyan vesztette el a szüzességét és nekem vallotta be, hogy smárolt egy otthoni barátnőjével (vagyis nem járt az osztályba az illető). Nagyon elpirult mindkét esetben. Mai napig emlékszem, ahogy szemlesütve, meg-megakadva elmesélte, hogy B, akivel először lefeküdt, pontosan mit is csinált vele. "Először a.. a szájával (nézett fel rám vérvörös arccal, de biztató mosolyom megnyugtatta; ilyeneket előttem nem kellett soha senkinek szégyellni), aztán az ujjával és aztán..." Egy személyautó hátsó ülésén adta oda magát egy senkinek, aki otthagyta utána. Akár teherbe is eshetett volna, mert nem védekezett az a balf*sz... Bár nem ismertem személyesen a pacákot, gyűlöltem érte. Egyik legjobb barátnőm kedvét rontotta vagy fél évig és még mindig kihasználtnak érezte magát, minthogy az is volt.
A nevemet mondta, mire észbe kaptam. Még mindig szorítottam a csuklóját, végre elengedtem, mikor nagyot rántott a vonat és elindultunk. Rám dőlt a nem várt rándulástól (bár utólag nem vagyok benne biztos, hogy teljesen véletlen volt), aztán megint elhúzódott és a szemembe kapaszkodott az övével. A térdemre tette a kezét és nem állt meg kb. egy ujjhossznál, hanem húzódott feljebb, feljebb... a combom felé.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.95 pont (21 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 deajk2008 2017. 07. 22. szombat 17:16
10p lett... folytathatnád
#5 A57L 2017. 07. 12. szerda 02:07
Furcsa történet.
#4 sunyilo 2017. 06. 30. péntek 19:17
Érdekes...
#3 vakon54 2017. 06. 28. szerda 12:05
Nemrossz.
#2 genius33 2017. 06. 28. szerda 07:36
Nekem tetszett smile Élveztetes.
#1 Törté-Net 2017. 06. 28. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?