A szívek zenéje

Kata aznap reggel izgatottan kelt ki az ágyból. Igen, ez is bekövetkezett. Hallotta agyában a szavak kattogását. Csak három igenre van szüksége. Három igen, és megváltozik az élete. Mióta zenét tanul azóta erre a pillanatra vágyott. Sebestyén Katát csodás hanggal áldotta meg a sors, s most ezt kamatoztatni szerette volna. Nem csoda tehát, hogy mióta felkelt mást sem csinált, mint skálázott, énekelt és gyakorolt. Egyszer csak nyílt az ajtó és belépett legjobb barátnője Rebeka.
– Elkészültél már? Indulnunk kell.
– Persze, csak még a sminkem megigazítom. – hangzott a magabiztos válasz.
– Hagyd már, gyönyörű vagy minden nélkül is. A hangodra kíváncsiak, nyugodj meg. – nevetett Rebeka.
– Persze, de akkor is. Csak egy pillanat.
Rebeka egy elégedett mosolyt erőltetett arcára, büszke volt arra, hogy Kata végre jól érzi magát a bőrében, ráadásul magabiztosabb, mint eddig bármikor. Nagy sokára pedig már Kata is megjelent a nappaliban.
– Indulhatunk? – hangzott a kérdés Kata édesapja szájából.
Kata csak biccentett, összeszedte minden cuccát és már indultak is. A lány ekkor még nem is sejtette, hogy élete legnagyobb kalandjára indul.
Eljött hát a perc. Kata egyre idegesebb lett, nem tehetett róla, mégis csak egy nagy színpad és neves kritikusok. Most mi lesz vele?! Soha nem izgult még fellépés előtt, most mégis remegett minden porcikája.
– Sebestyén Kata, te következel. – mondta az egyik háttérember.
Ki a levegőt és be. És már ott is a rengeteg ember. Kata azt sem tudta hirtelen mi van. Egy bársonyos de valahogy markáns hang zökkentette vissza a való világba. Nem más, mint Őry Gergő, a nagyszerű gitáros szólt hozzá:
– Szia, mutatkozz be, kérlek! Aztán mutasd meg mit tudsz! – bíztatta, majd egy féloldalas mosoly jelent meg az arcán egy kacsintás kíséretében.
Ettől a kacsintástól Kata ismét elveszett, alig tudta kinyögni saját nevét, de azért megbirkózott vele:
– Sebestyén Kata vagyok, húsz éves. Nagy álmom, hogy énekes legyek, apukám szerint előbb tudtam énekelni, mint beszélni. – próbálta oldani leginkább saját feszültségét.
– És mit fogsz nekünk énekelni? – ugyanaz a hang, ugyanaz az ember és ugyan az a mosoly. Itt a vég! Vagy még sem?
– Imádom Caramell számait, így a Dal nem hagy el c. dalt hoztam.