A+ A-

Anita

Ha megkérdeznének, mi az a három dolog, ami a legjobban megragadott benne, azt mondanám: a nőiessége, a nevetése és az életvidámsága. Anitával a munkahelyemen találkoztam; a sors úgy hozta, hogy mindketten ugyanazon a napon kezdtünk a vállalatnál, egy multinacionális termelőcégnél, ő mint anyagbeszerző, én pedig mint minőségbiztosítási mérnök. Minthogy mindketten újonnan érkeztünk, íróasztalaink alig pár méterre álltak egymástól, és korban is közel álltunk egymáshoz – ő 25, én 27 –, természetesen elég sokat beszélgettünk. Mint hamar kiderült, több közös érdeklődési körön is osztoztunk: mindketten sci-fi és fantasy rajongóknak tartottuk magukat, jöhetett Asimov, Star Wars vagy Gyűrűk Ura és hasonló társaik minden mennyiségben, könyvek, filmek, számítógépes játékok, miegymás. Idővel ebédszünetben együtt jártunk ki a helyi szupermarketbe ebédet venni magunknak, mivel mindketten vegetáriánus és lehetőleg egészséges étrendet követtünk, a munkahelyi ebédlőnek nevezett valójában-csak-egyszerű-büfé viszont nem bővelkedett ilyen ételekben.
Nálam úgy fél fejjel alacsonyabb, nagyjából százhetven centi magas, sötétszőke hajú, kék szemű, szép arcú, arányos testalkatú lány volt. Nem nádszál-vékony, de semmiképp sem telt, hanem amolyan „pont tökéletes”. Nem topmodell, de mindenképpen helyes, és véleményem szerint nagyon nőies. Haját nem festette, viszont tucatnyi különféle módon viselte, szinte hetente változtatva: szabadon vállára engedve (a természet lánya), lófarokban (a vagány csaj), kétoldalt egy-egy tincset befonva és a többit oldalt és hátul leengedve (a tünde lány), félig szeme elé engedve (a végzet asszonya), haját feltűzve és hátul csattal összefogva (a díva), kontyban (a klasszikus szépség), kétoldali copfban (az iskolás lány), egyenesen szálúan, hullámosítva, … mindegyik jól állt neki. Arcát nem sminkelte, amitől egyfajta – mostanában kihalófélben lévő – természetességet árasztott. Fülbevalót nem viselt, csak egy vékony nyakláncot; hüvelykujjain egy-egy ezüstgyűrűt; bal bokáján sokszor egy vékony bokaláncot. Legtöbbször csak ízléses mértékben dekoltált blúzt és bokáig érő bő szoknyát, vagy egyrészes hosszú ruhát viselt, ami még hozzáadott a belőle sugárzó nőiességhez. Nyáron sokszor kibújt a szandáljából az íróasztalánál ülve, vagy éppen járkált az irodában mezítláb (senki nem emelt kifogást ellene, sőt, idővel egyfajta divatot indított el néhány hölgy kollégája körében), ami a hosszú szoknyával párosítva számomra sokszor fantasy történetek, játékok hősnőjévé tette hasonlatossá. Pozitív gondolkodású, a dolgok jó oldalát látó, vidám természettel áldotta meg a sors. Sokszor nevetett, csilingelve, felszabadultan, ragyogó arccal, ilyenkor úgy éreztem, mintha csak kisütne a nap az irodában, valahogy szebb lett tőle az élet.
Nagyon bejött nekem, de tudtam, van valakije, így nem próbáltam ráhajtani, inkább csak élveztem, hogy a munkahelyemen a közelében lehetek, hogy beszélgethetek vele közös témáinkról, munkahelyi pletykákról, vagy bármi másról. Azért persze sokszor elgondolkoztam, hogy ha nem lenne párja, bejönnék-e neki mint pasi, összejönne-e egy randi és talán egy komolyabb kapcsolat. Bár véleményem szerint viszonylag jó alkatot és markáns arcélt örököltem, nem voltam kimondottan férfi modell, sem az a edzőteremben-kigyúrt-fehérjeturmixon-élő típus, bár rendszeresen fallabdáztam és úsztam, és súlyfelesleggel szerencsére sohasem küzdöttem. Korábbi barátnőm azt mondta, hogy „kedves barna szemeim és őszinte mosolyom” van. Erről jut eszembe, akkor már pár hónapja nem volt sem tartós, sem alkalmi kapcsolatom, és életemet kezdtem egyre inkább üresnek érezni egyedül.
Ugorjunk úgy tíz hónapot előre az időben, november közepére. Cégünknél hivatalosan ekkor fejeződött be az addigi legfontosabb új termékünk gyártási bevezetése, méghozzá teljes sikerrel; máris jókora előrendelési listát tudhattunk magunkénak. A vezetőség ezt megünneplendő minden irodai dolgozót – úgy negyvenen lehettünk – meghívott egy pár hét múlva tartandó, péntek délutáni, fővárosi éttermi ünneplésre-partira (nem hiába, a multi cégeknek van pénzük). Majdnem mindenki igent mondott az ajánlatra, már csak azért is mert így nem kellett azon a pénteki napon dolgozni: délelőtt utazás, délután parti. Plusz ugyebár az ingyen ebéd-vacsora-pia is erős érvnek bizonyult... Szállást is foglaltak éjszakára egy nagyobb hotelben mindazoknak, akik tovább akartak maradni, vagy csak nem akarták a péntek esti csúcsforgalomban pocsékolni az idejüket. Anitával megbeszéltük, hogy egy autóval megyünk (minek fárasszuk mindketten magunkat a vezetéssel és fogyasszuk két autóval az üzemanyagot amikor egyel is lehet), és élünk a felajánlott hotel-lehetőséggel, így tovább maradhatunk a partiban és mindketten pezsgőzhetünk-koktélozhatunk is. Máris felvillanyozott az így kilátásba került beszélgetés; beszélgetéseink mindig örömet jelentettek számomra, és – reméltem – számára is.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.37 pont (52 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#13 Someone44 2016. 03. 20. vasárnap 21:35
Tetszett!
#12 zsuzsika 2016. 01. 28. csütörtök 10:12
Ritka jó.Több ilyen kellene.
#11 papi 2016. 01. 19. kedd 20:50
Nagyon tetszik
#10 cscsu50 2016. 01. 19. kedd 20:48
Nagyon jó!
#9 feherfabia 2016. 01. 19. kedd 05:52
Nagyon jó! Folytasd!
#8 tomi19 2016. 01. 18. hétfő 18:57
tetszett 10 pont
#7 listike 2016. 01. 18. hétfő 10:00
Nagyon tetszett, ha lehet folytatsd.
#6 RAVETRAIN 2016. 01. 18. hétfő 09:35
Über! Részemről 10p
#5 veteran 2016. 01. 18. hétfő 09:14
REMEK írás.
#4 Rinaldo 2016. 01. 18. hétfő 07:27
Remélem teherbe esik.Szuper jó.
#3 Andreas6 2016. 01. 18. hétfő 06:55
Szerintem nagyon jó.
#2 A57L 2016. 01. 18. hétfő 05:46
Érdekes,de nem rossz történet.
#1 Törté-Net 2016. 01. 18. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?