A+ A-

Paul

Eddigi élettapasztalatom alapján biztosan állíthatom, nem született még nála jobb szerető. A közel félszáz pasi közül, akivel voltam, egy sem közelíti meg. Valószínűleg a totális kötetlenségek, a „mindent szabad” szabályrendszer, a DNS aminosavainak pontosságával összeillő kémia és a szerencsés csillagzatállás, vagy kitudja, és kit érdekel, miért, de ő a best of best ever. 2006 nyarán találkoztunk először, már az is kalandos volt: egy teltházas buliban hétfőn!!! (Londonban minden nap party) vezettük le a munkatársakkal a hétvégi munkabeosztásnak köszönhetően felgyülemlett stresszt. Akkori kedvencünkből a fahéjas Goldschlagerből már jónéhány legördült, és nyilvánvaló volt, hogy a táncparkett ördögei vagyunk... Egyik körbefordulásos tánclépésnél megláttam, hogy egy kopasz félvér (későbbi definíció alapján karamell színű) srác táncol mögöttem. Viccből megsimogattam az ujjbegyeimmel a fejét, és a reakcióját meg sem várva ráztam tovább. Újabb körbefogás, újabb fejbúb-simi.
Erre ő megfogja a csuklóm, azt mondja, még egy ilyen, és nem áll jót magáért. - Kihívás. Természetesen hamar eljött a pillanat, amikor újból az előző koreográfiát ismételve megsimogattam a fejét. Elkapja a csuklómat, és vonszol kifele a klubból. Vihogva követem, olyan erősen fogja a csuklómat, szinte fáj, de az egyetlen észrevételem a szép izmos, kerek válla és a gyönyörű karamell bőrszíne. Semmi félelemérzet. Thank you, Goldschlager... A bejáratnál kérdez valamit, már nem emlékszem, csak arra, hogy nem válaszolok, csak vigyorgok, mire ő nekitol a falnak, és úgy csókol, a falhoz préselve. Szenvedélyes.
A szemembe néz egy pillanatra, ravaszul összemosolygunk, és tovább vonszol a csuklómnál fogva. A Pall Mall nem épp egy eldugott zegzug, inkább előkelő utcának számít, tele utcai térfigyelő kamerákkal, egyikőnket sem zavarja, beülünk a kocsija hátsó ülésére, ő bontja a sliccét, és meg sem fordul a fejemben ellenkezni, teszem a dolgom. Ő a fenekem simogatja, és nem is tart neki soká, óriásit élvez a számban. Nem hiába az a sok bajnoki cím, amit begyűjtöttem már ezért a tudományomért... Még magához sem tér, én kiszállok, és visszamegyek a klubba. Az utca hidege kijózanít: na, fiam, anyád ezt tudná... De akkoriban annyira el voltam vetemülve, hogy ez akár az életem szerves részének is tűnt. Azért nem akartam vele még egyszer találkozni, nehéz lett volna a szemébe nézni. A hátsó pultnál gyorsan ittam még egyet a fahéjas csudaitalból, fertőtlenítés gyanánt. ;-)
Eddig a földszinten táncoltunk, ezért most az emeletre mentem, egy gyors sminkellenőrzés a mosdóban, és vissza a haverokhoz. Már ők is az emeleten, kérdezősködnek, hova tűntem, aggódtak. Semmi baj - mosolygok sokat sejtetően. Nade mégis, ki a karamell srác? Akkor jövök rá, meg se ismerném, kivéve alsónadrág nélkül... Kis idő múlva ő mégis megtalál. Adjam meg a számom. Nem. De. Nem. De. A nyolcas. Az meg mi? A szerencseszámom. Nem akarok tőle semmit. Mégis annyira odavan a kocsiban nyújtott alakításom miatt, hogy nem tágít. Ragaszkodik hozzá, hogy hazavisz. Ki van zárva. Mégsem adja fel. Beszélgetni kezdünk, folyton belekötök, bármilyen álláspontot képvisel, még ez is bejön neki. Látom, hogy annyira jó vagyok nála, ha kiderülne, hogy 50 éves thai férfi vagyok, az sem érdekelné... Sokat beszélgetünk, és biliárdozunk is, ennyi célzóvíz után olyan jól megy, hogy egész szoros a befutó, de végül ő nyer. Jön egy haverja, mennének haza, egy kocsival jöttek. Ja, a fekete Alfa. - Honnan tudom? Mosolygunk. Ki tudja, miért, velük megyek. London nem legelőkelőbb negyede, már azon gondolkodom, innen hogy tudok hazajutni... Kis susmus a haverokkal, mi kiszállunk egy lepukkant lakásnál, a többiek elmennek a kocsival. Nem tudja, hogy nyílik az ajtó, nyilván nem nála vagyunk. Ajtó alatt kis cédula, a főbérlő figyelmeztet, hogy az albérlet múlt héten lett volna aktuális. A fényképeken indiai család, tehát annál a srácnál vagyunk, aki vezetett. Nem tudott hazavinni magához, szóval nem egyedülálló. Azért vadul egymásnak esünk, azonnali az összhang, úgy illünk egymáshoz, mint borsó meg a héja. Mivel tudom, hogy az ott nem az ő vetett ágya, ezért mindenhol csináljuk, csak az ágyban nem. Soha véget nem érő vad pózokban szexelünk, nem tudunk betelni egymással.
Ez maga a nirvana. Ha most halnék meg, boldogan tenném... A kedvencem az volt, amikor a fotel háttámlájára felültem, ő az ülőfelületre térdepelve dug, és a fotel minden lökéssel majdnem hátrabukik, de aztán mégsem. Azon az estén lett kedvencem a háttal lovaglás: az egyik heréje olyan nagy, mint egy jó nagy narancs. Kérdezem, hogy fáj e, mondja, hogy ez csak valami felgyűlt szövet, semmi baja, és azon az estén a kedvencem lett ez a narancs méretű heregolyó. Innen kapta későbbi becenevét, Mr Balls.
Lefeküdt, én meg háttal ráülök lovaglópózban, és amit az a golyó művelt a csiklómmal, az maga a mennyország. Ő is örült, mert úgy meglovagolták, mint még soha, és közben végig az imádott seggemet marcangolhatta.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.04 pont (26 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#8 veteran 2014. 10. 13. hétfő 11:08
Nem rossz.
#7 A57L 2014. 10. 7. kedd 09:19
Közepes írás.
#6 zsuzsika 2014. 10. 7. kedd 06:47
6 pont.
#5 Andreas6 2014. 10. 6. hétfő 07:15
Kicsit alápontoztátok!
#4 Rinaldo 2014. 10. 6. hétfő 06:40
jó.
#3 listike 2014. 10. 6. hétfő 06:11
Olvastam már jobbat is.
#2 feherfabia 2014. 10. 6. hétfő 05:50
5P
#1 Törté-Net 2014. 10. 6. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?