A+ A-

A tenger gyermekei

A meleg szellő lágyan fodrozta a tenger azúrkék vízét. Mintha az egyébként tükörsima lepel most szabályos ráncokba tömörödött volna. Mindazonáltal az enyhe légmozgás kellemes hűvöset csalt az egyébként forró nyári nap tikkadtságába.
Dana ilyenkor érezte igazán, hogy él. Élvezte, ahogy hosszú szőkésbarna hajába belekap a szellő és viszi magával a levegőben. Szeretett ilyenkor a tengerparton futni, érezni, ahogy a homok a lábujjai közé hatol, majd a tenger apró hullámai kimossák, vagy csak egyszerűen állni a hűs fövenyen és kitárt karokkal élvezni, ahogy a levegő végigsimítja a testét, mint egy gyengéd szerető.
Az apja mosolyogva nézett rá. A fejét enyhén oldalra döntötte és a válla fölött figyelte a lányát. A kis csónak, amiben ültek, nem adott neki nagy mozgásszabadságot, de ez is pont elég volt. Ahogy a szeme sarkában megpillantotta a lányt, kissé már ráncosodó arcán mosoly terült szét. Gir már élete derekán járt. A bőrét barnára cserzette a nap. Rövid hajában, amely olyan színű volt, mint a kókuszdió héja, már megjelentek az ősz tincsek. De a szeme még mindig fiatalosan csillogott, ha a lányára, egyetlen gyermekére nézett.
Dana egyszerűen gyönyörű volt. Maga volt az isteni tökély. Így, háta mögött a végtelen, azúrkék tengerrel, ahogy lehunyt szemmel fordítja fejét a szél felé, amely belekap a hajába, olyan volt, mint a régi mesék tengeri tündérei. Girnek egy pillanatra összeszorult a szíve.
A lány olyan volt, mintha egyenesen a tenger mélyéről érkezett volna. Az istenek palotájából, amely valahol a végtelen kékség alatt fekszik, legalábbis az ősrégi történetek szerint. Olyan volt, mint akit sosem érintett meg az emberi gyarlóság, amitől a régi mesék óva intették az embereket.
A bőre halvány krémszínű volt és csillogóan tiszta. Hosszú nyaka olyan volt, mint egy hattyúé, amelyet néha napján láthat az ember egy-egy sziget nagyobb tavában. Karcsú volt, akár a nádszál, de ugyanakkor hihetetlen mekkora erő szorult belé.
Testét csak egy vékony szövet takarta, amelyet a dereka köré és a nyakperecére tekert. A fehér anyag lebegett a szélben és vékony hártyáján át sejteni engedte a lány formás testét.
Gir megcsóválta a fejét, ahogy a régi mesékre gondolt, amelyek apáról fiúra és anyáról lányra szálltak. Mind azt mesélték el, hogy az ember csak úgy élhet boldogan, ha azzal az egyetlen lénnyel osztja meg élete minden percét, akit a legjobban szeret.
Gir népének tagjai emberemlékezet óta így éltek. A végeérhetetlen szigettenger milliónyi szigetén mindenhol csak két-két ember élt. Két ember, akik életüket örökre összekötötték. A sziget egy kiemelkedő pontjára egy totemet helyeztek, amely két, egymást átölelő emberalakot ábrázolt.
Ez jelezte az esetleg arra vetődő vándornak, hogy a sziget foglalt és nem tanácsos kikötnie. Így a pár örök életét kettesben élhette le békességben, kísértések nélkül.
Ha gyermekük született, azt felnevelték, és amikor betöltötte a régiek rendelése szerinti életkort, akkor az útjára bocsátották.
Gir előre fordult és szomorú tekintettel figyelte a látóhatáron egyre nagyobbá váló szigetet. Ez azon kevés földdarabok egyike volt, ahol nem csak két ember, nem csak egy pár élt. Ahogy egyre közelebb értek, már látta is a fövenyes partot, amely fölött, a szigetet alkotó hegy egyik kiszögellésén, három, egymástól külön álló nőalakot formáló szobor együttese állt.
Ez volt a lányok szigete. Bizonyos távolságonként, tíz-húsz sziget közül egy ilyen célt szolgált. Ha egy fiú elérte a tizennyolc éves kort, akkor elkészítette saját csónakját és elhajózott, hogy megtalálja élete párját, majd keressenek egy szigetet, ahol még nem él senki, és ott telepedjenek le.
A régi történetek parancsai azonban egyértelműek voltak. Miután egy lány megtalálta élete szerelmét és vele elhajózott megtalálni közös lakhelyüket, nem találkozhat más férfival. Még csak nem is láthat egyet sem. Ez alól természetesen saját fiai kivételt képeztek.
A régi mesék, amelyek a hallgatók elé tárták, hogyan szeretett bele egy nő a lányának udvarolni érkező ifjúba és ezzel hogyan döntötte romlásba egész családját, örök érvényű példaként szolgáltak.
Gir az idejét sem tudta, mikor jött létre az első lányok szigete. De az óta, amikor egy lány betölti a tizenhatodik életévét, az apja csónakba ülteti és elviszi egy ilyenre, hogy ott várjon a többi lánnyal együtt, amíg arra nem vetődik egy ifjú vándor, aki beleszeret, és aki az ő szívét is megdobogtatja, és aki aztán magával viszi.
A férfi lassan elfordította a csónakot és megállította az immár sima víz felszínén. Dana kinyitotta a szemét és körülnézett. A szemei olyanok voltak, mint két apró csöpp az őket körülölelő tengerből.
Egy kis öbölben lebegtek, amelyet a sziget ölelt körül. Itt már nem fodrozta a vizet a szél. Tőlük néhány kőhajításnyira már a partot mosták a lagymatag hullámok, amelyet néhány karhossznyi homokos föveny után pálmafák erdeje borított.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.5 pont (26 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#7 listike 2014. 12. 16. kedd 11:16
Gyönyörű történet.
#6 A57L 2014. 04. 12. szombat 05:48
Szép történet.
#5 papi 2013. 11. 28. csütörtök 16:37
Tetszik
#4 Bikmakkocska 2013. 01. 22. kedd 10:35
Túl hosszú, de pazar egy írás.
#3 fakutya 2011. 10. 19. szerda 10:14
túl hosszú bevezetés után, rövid cselekmény, ami kicsit leszbi, kicsit gruppen. Hááát...
#2 Shavo 2011. 10. 19. szerda 01:02
Gyenge.
#1 Törté-Net 2011. 10. 19. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?