A+ A-

Kapor és pillangóvirág

Nagyívű történet egy árva fiú és nagynénje különleges kapcsolatáról
Nem szeretem a mobil telefonokat. A legváratlanabb pillanatokban szabadítanak az ember nyakára olyan híreket, amelyeket szíve szerint nem szeretne meghallani vagy meglátni. Semmiképpen nem azonnal. Bezzeg régen, amikor a levelek napokig vándoroltak a postán! A bennük lappangó kellemetlenségnek volt ideje egy kicsit "kihűlni," megereszkedni. Elveszett egy kissé a méregfoguk! Nem tudtak annyira kellemetlenek lenni, mint így, frissiben. Mint éppen most!
Kelletlenül löktem el magamtól íróasztalomra mobil telefonomat. Az keményen koppant az asztallapon, ám ahelyett, hogy mozdulatlan maradt volna, zörögve továbbhintázott ívelt alfelén. Megjött SMS-ben az értesítés otthonról, Magyarországról, hogy Rozika néni meghalt. "Mély részvéttel értesítjük, hogy özv. dr.Forgách Ferencné életének 82 évében 2010. augusztus 28-án hajnalban elhunyt... Megyei Kórház."
Rozika, vagy másoknak Rozika néni anyám nővére volt. Anyám halála után, 10 éves koromtól ő nevelt fel, indított el az életbe. Ez a rendkívüli asszony anyám helyett anyám volt, sőt annál sokkal, de sokkal több. Bár mindösszesen négy polgárit végzett, természetes intelligenciája, kemény szívóssága révén elérte, kipasszírozta belőlem, hogy- immár magam sem túl messze a nyugdíjtól - most a genfi tavat nézegethetem az irodám ablakából Veveyben. Évtizedek óta itt élek, elsvájciasodtam magam is. Nem messze a székházunktól szép és kényelmes lakásom van, no meg feleségem, felnőtt lányom és fiam. Szép életem volt, illetve hát még van. A feleségemmel, aki született svájci már csak az unokákat várjuk nagyon...
Pedig alig másfél hete jártam otthon (á, igen az otthon és itthon különbsége...), hogy a kórházban meglátogassam Rozikát, aki szokásához híven azzal szórakoztatott, hogy ő voltaképpen hallhatatlan és úgy kell majd agyoncsapni, hogy legyen vége is az életének. Az öreglányba hihetetlen spiritusz szorult, ahányszor csak meglátogattam, mindig ugyanolyan rendületlen hévvel kommandírozta a nővérkéket meg szobatársait. Pénzt szerencsére elfogadott és ez megkönnyítette gondozását, de nem hagyta, hogy kivigyem magunkhoz, ahol mégiscsak kényelmesebb lett volna, neki is... no meg nekem is. Csakhogy összesen talán, ha a háromszor járt kint nálam Veveyben, de amióta betöltötte a 70-et, nem volt hajlandó az orrát sem kidugni a falujából.
"Hiányozna az itthoni levegő, meg az itthoni ízek, meg az emberek," mondogatta.
"Az ízek?" horkantam fel és rápillantottam éjjeliszekrényén a kéksávos kórházi porcelántányéron árválkodó zsömlére, benne egy durván szeletelt párizsival, amely úgy fittyent előre a zsemle két fele közül, mint egy nő kisajkai a punci hasítékából. "Ezek neked a felejthetetlen ízek?"
"Én jól vagyok," mondta és csitítólag rátette a kezét a karomra. "Nekem így jó, hidd el! Itthon vagyok."
"Hát ha tényleg ezt akarod..." hagytam rá.
Ez egy kicsit mellbeütött ezzel az itthon vagyokkal, mintha régebbi honvágyrohamaira utalt volna, amikor sehogy sem találtam helyemet odakint. De ez már régen volt. Azóta sikerült nekem is svájci nyárspolgárrá szelídülnöm...
xxx
Gyönyörű napsütéses őszi napon temettük Rozikát, illetve hát temettem, mert otthonról senki sem kísért el, hiszen ők alig ismerték. De a temetőben ott voltak a barátnői, meg az egykori szomszédok, ismerősök. A gyászjelentést még Veveyből feladattam a helyi lapban - no lám, mire jó az internet - meg hát egy faluban gyorsan jár a hír. Többen üdvözöltek, megismertek, hiszen életem egy részét én is itt éltem le és ide jártam vissza nagynénémet meglátogatni.
Összekulcsolt kézzel ott álltuk körbe koporsóját. Szemem körbejárt az eljötteken, kerestem az elfeledett arcvonásokat, ki kinek lehet a rokona, ki kire vagy mire emlékeztet, s szép lassan süllyedtem el a múltban. Csak a plébános és a kántor érkezése zökkentett ki révedezésemből.
"Dicsértessék a Jézus Krisztus," darálták és keresztet vetettek.
"Mindörökké! Ámen," hangzott a válasz.
Meleg volt, és a nap félig betűzött a ravatalozóba. Kint egyre újabb falusiak érkeztek és érdeklődve nézegettek befelé, hogy kik vannak már bent, de azért maguk odakint maradtak széles karéjban.
"Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében."
"Ámen" - válaszoltuk kórusban.
A pap együtt érző szavai után a kántor belevágott a kezdő énekbe.
Én pedig ismét visszarévedtem a régmúltba vagy fél évszázadot. Rozika háza, az udvarral és a benne a tavasszal virágzó kajszibarackfákkal, a hóbogyóbokor a méhekkel, a kardvirágok, tátikák, meg a margaréták. A színes üvegnégyzetekből szabott szecessziós felülvilágító a napszítta sárgásbarna bejárati ajtó fölött. De szerettem a rajta átszűrődő kék, piros és sárga fényfoltokat bent a verandán, amikor rajta keresztül besütött a nap! A veranda ablakában pedig a sok szobai virág, amelyet Rozika oly féltően ápolgatott.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.96 pont (109 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#13 zsuzsika 2016. 10. 7. péntek 10:15
Ezt az írást folytatni kellett volna.
#12 vakon53 2016. 03. 14. hétfő 15:53
ez nagyon jó volt, várjuk a feleségemmel a folytatást. 10 Pont!
#11 zoltan611230 2014. 02. 6. csütörtök 04:30
Jo.
#10 kgb74 2012. 10. 3. szerda 15:43
nagyon jó történet
#9 papika 2012. 09. 13. csütörtök 19:39
Na végre egy hihető történet!
#8 tam22 2012. 08. 9. csütörtök 15:53
Csatlakozom az előttem szolokhoz,hol van a folytatása?
#7 cervelo 2012. 07. 26. csütörtök 08:09
Hol a folytatás?
#6 v-ir-a 2012. 06. 3. vasárnap 23:16
ez nagyon jó volt, én is várom a folytatást smile
#5 tiborg 2012. 06. 3. vasárnap 08:33
Kielegito erddig jo,de nem teljes sztori...folytatas kivanatos
#4 Kaszkadör 2012. 03. 29. csütörtök 12:30
Nagyon szép történet 10 pont nyes várom a folytatást..
#3 Rinaldo 2012. 03. 29. csütörtök 08:28
Nagyon jó történet,mind ketten jól jártak,a fiú felnötté vált.nagy néni meg sex partnert kapot.
#2 Shavo 2012. 03. 29. csütörtök 07:15
Jöhet a folytatás. smile
#1 Törté-Net 2012. 03. 29. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?