A+ A-

Amikor nem a múzsa csókol

Leültem a gép elé, mint napok óta minden délután. Írni készültem, de a múzsa - lévén hogy nő, s mint ilyen szeszélyes -, ma sem akart homlokcsókkal megajándékozni, sőt, konkrétan le se sz..rt. Míg azon merengtem, hogy mit mondok a kiadómnak, kívülről fékcsikorgást hallottam, majd ajtó csapódás, kiadós káromkodás, aztán csend. Végül kulcs fordult a zárban, s kopogó léptek zaja hallatszott. Egyre közelebb, közelebb, végül a dolgozószoba ajtajában ott állt életem értelme. A FÉRFI - csupa nagy betűvel. Bár ebben a pillanatban átütően kék szemei inkább a viharos óceánt, mint ábrándos szerelmest idéztek.
- Mi ez itt? Egy ilyen szennylapnak kellett elmondanod, amire én hónapok várom a választ? Innen kell megtudnom, hogy a nagy írónő nem óhajt férjhez menni. Idézem: „Angel Right a híres krimiíró újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy akkor kötelezi el magát egy megbízhatatlan férfinemű egyednek, majd ha a pokol befagy!”
- Tudod, hogy ez csak reklámfogás. Kérdeztek, én meg azt válaszoltam, amit hallani szeretnének. Tavaly még azt nyilatkoztam, hogy jól megvagyok egyedül, és mivel macskám már van, akiről gondoskodjak, minek nekem férfi. Ezek után, hogy nézett volna ki, ha most meg azt mondom: „Jaj, olyan szerelmes vagyok, mint egy ágyú, nézzetek rám, már nem vagyok cinikus szingli, bocs, meggondoltam magam, férjhez megyek.” Nem gondolod komolyan, hogy egy lap hasábjain hagyom, hogy csámcsogjanak a magánéletem?
- Engem nem érdekelt volna. Én nem szégyellem, hogy szeretlek! Engem nem érdekel, hogy mit gondolnak mások... Tudod mit, jobb, ha most gondolkodom. - mondta, majd szikrázó szemekkel kirohant. Elhűlve ültem, reszkető gyomorral vártam, hogy újra ajtó csapódik, és elmegy, de csend volt. „Valahol a házban van még” - gondoltam.
Életem jelenlegi értelmét - s remélem a jövőben is így lesz, bár most nem úgy tűnik - majdnem pontosan egy éve ismertem meg egy partin. El sem akartam menni, de a kiadóm „finoman” felvilágosított kötelességeimről, s közte volt a nyilvánosság is. Így elmentem. Erőt vettem magamon, felkerestem - nem az orvosom, gyógyszerészem, ahogy javasolják, hanem - a fodrászom, meglátogattam egy kozmetikát, vettem egy új ruhát - száz éve először - és a tükörben látott látványtól még a kedvem is rózsás lett. Sűrű barna hajam megzabolázta a mester, lágy hullámokat, és némi fényt varázsolt rá, a kozmetikus meg egyenesen szépnek sminkelt. Alig ismertem magamra. Az esti futás és fitnesz áldásos hatása is látszott a divatüzlet eladónőjének unszolására megvásárolt kisestélyi vonalát nézve. Szerénykedhetnék, de veszettül jól állt. Ez volt az a bizonyos kis fekete ruha, amit minden nőnek tartania kell otthon. Lágy esésű, elől-hátul mélyen dekoltált darab, amely kicsivel térd fölött végződött. Ettől lehetett volna éppenséggel szolíd, de olyan cselesen szabták, hogy oldalt egészen combközépig fel volt vágva, így tulajdonképpen volt is rajtam ruha, meg nem is. A látványtól ekképp feldobódva egészen jókedvűen indultam a partira. Csak annyit tudtam róla, hogy valami gazdag, görög gyökerekkel rendelkező üzletember tartja most nyíló szállodája tiszteletére. Na - gondoltam - ez is biztos valami „enyém a világ, borulj le előttem földi halandó” típusú díszpinty.
Az újságírók már javában vadásztak a hírességekre mire odaértem. Kiszálltam a taxiból, s kényszeredett bájmosollyal fordultam a vakuk felé. Megszoktam már, hogy úgy tegyek, mintha veszettül élvezném a csillogást. Pedig utáltam. A színlelést, a kényszeredett, kedvességnek álcázott vicsorgásokat, a páváskodó hírességeket, és mindazt a talmi ragyogást, amely körülvette őket. Beérve aztán végigpásztáztam a gazdagon díszített hallt, a görög oszlopokon nyugvó boltíveket, a berendezést... Érdekes volt. Nem giccses, inkább különleges. Keveredett a görög kor romantikája és a mai modern művészet. Végül odaléptek hozzám, s bevezettek a koktélparti helyszínére.
Na, itt már tényleg volt néhány „enyém a világ, borulj le előttem földi halandó” típusú férfi és nő egyaránt. Örömmel konstatáltam, hogy néhány férfiszem végigpásztázza új szerzeményemet, a kis feketét, s ettől persze néhány női szem irigy szemvillanását is bezsebelhettem. Míg gyűjtöttem a pozitív és kevésbé pozitív energiákat, megakadt a szemem egy magas, elegáns, öltönyös jelenségen, egy hölgykoszorú közepén. Először csak a méretei szúrtak szemet, hiszen pont azért vettem észre, mert a körülötte álló modellszépségű nők tűsarkai ellenére is föléjük magasodott. Ahogy figyeltem, egyszer csak felémfordult, s egyenesen a szemembe nézett. Végigfutott rajtam a hideg. Olyan átható mély, kék szemei voltak, hogy majd átfúrták az enyémet. Egyszerűen nem bírtam levenni róla a szemem. Elindult felém, s éreztem, hogy bizseregni kezd a gerincem. Hirtelen melegem lett, s nem tudtam, hogy elmeneküljek, vagy megvárjam, míg ideér. Mindenesetre gyorsan lefoglaltam az ott köröző pincér tálcájáról egy pohár pezsgőt, és belekortyoltam. Közben ő is odaért, ahol álltam.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.07 pont (27 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 papi 2013. 05. 23. csütörtök 05:25
Nekem tetszik
#4 devilmanrobi 2010. 12. 12. vasárnap 20:05
mar reg olvastam egy masik oldalon, 1 pont
#3 Jakobinus 2010. 12. 2. csütörtök 14:45
10 pont!
Ezzel együtt nem állhatom meg, hogy ne tegyem szóvá, mert ebben az írásban is találkoztam vele - de általában szeretném megjegyezni valamennyi írónak és fordítónak -: azt tiudni illik, hogy a ruházat és a hajzat lehet zilált, de a lélegzés, ha olyan akkor "ZIHÁL". A másik kifejezés, ami idegesít a "felé hajol", vagy a "felé guggol" stb. Más az ha valaki felé, azaz hozzá hajolok, ekkor beszélünk felé hajlásról, de ha ráhojolok valakire, akkor FÖLÉ HAJOLOK ... és ez nem "ő"-zés!!!
#2 v-ir-a 2010. 12. 1. szerda 20:38
nagyon szuper, 10 pont
#1 Törté-Net 2010. 12. 1. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?