A+ A-

Szerelmem, Anna

A lift csigalassúsággal vánszorgott. Egy örökké valóságnak tűnt, amíg az egyik emeletet elhagyva elérte a következőt. A halk, duruzsoló zene és a még azon is átszűrődő durva nyikorgás szinte már az őrületbe kergetett.
A szívem a torkomban dobogott. Az ajkaim kiszáradtak, a tenyerem viszont úgy izzadt, mintha legalább ötven fok lenne. A lábaim reszkettek, mint a kocsonya. Nem tudtam magamnak parancsolni. Pedig én nem voltam ilyen. Anna már ezer éve a legjobb barátnőm volt. Mindent tudott rólam és én is róla. Azt is tudta, hogy leszbikus vagyok. Mindig is tudta. Talán már régebben is, mint ahogy én magam rájöttem. Mindezek ellenére sosem volt elutasító. Sosem nézett rám undorodva. Még csak másképp sem. A legjobb barátnője voltam és ő is az enyém. Sosem tekintett rám úgy, mint nőre és én sem őrá... Legalábbis mostanáig.
Belenéztem a lift egyik falát betöltő tükörbe. A karcos üveget elcsúfító tucatnyi falfirka közül egy falfehér arc nézett vissza rám. A számat feszesen összeszorítottam, ahogy tudattalanul mindig, amikor ideges vagyok. Ezt gyorsan abba kell hagynom. Még a végén elárulom magam Anna előtt. Ahogy belenéztem a saját zöld szemeimbe a tükörben, egyáltalán nem voltam elégedett azzal, amit látok. Ha valaki ilyen ijedt és tanácstalan képet vágna, én lennék az első, aki barátilag leordítja a fejét, hogy szedje már össze magát, és ha kell, még fel is pofozom, hogy észhez térjen. Most viszont maximálisan meg tudtam érteni ezeket a barátaimat.
Pedig nekem még könnyű dolgom volt. Már ha ez egyáltalán lehet könnyű. Annával az óta ismertük egymást, mióta az eszünket tudjuk. Őt nem botránkoztathattam meg semmivel. Bár teljesen különböző személységek voltunk, mégis tökéletes összhangban, szinte tökéletesen kiegészítettük egymást. Egymás mellett nézve minket én magas voltam, nagydarab (a még egészséges karcsú testalkatom mellett is) és midig azt mondták, hogy a megjelenésem, az arckifejezésem, a tekintetem magabiztosságot, öntudatosságot sugároz. Anna viszont alacsony volt, vékony és kissé félénk, de nagyon kedves és magával ragadó. Már az első pillanattól beleszerettem, ahogy megláttam. Bár ez talán egy leszbikus szájából kicsit más értelmet kap.
Nem. Akkor még nem voltam belé szerelmes. MÉG nem. De már az első pillanattól kezdve megvolt köztünk az a láthatatlan kötelék, amit egyszerűen nem lehet szavakkal leírni. Annak ellenére, hogy teljesen mások voltunk. Én mindig is nagyszájú voltam és szókimondó. Nem szerettem az olyan embereket, akik nem képesek dönteni, nem képesek lépni. Emiatt sokszor haragos tekintetek kereszttüzébe kerültem, de Anna midig megvédett. Ő nem volt ilyen. Ő alapvetően csendes volt és visszahúzódó. Nem volt sosem az a tipikus zárkózott lány. Talán azt mondhatnám, hogy sosem beszélt feleslegesen. Inkább csak megbújt a többiek között és figyelt. Kerülte a konfliktusokat, de ha a barátairól volt szó, akkor mindig teljes erőbedobással állt ki mellettük és mindig mindenkit meggyőzött.
Talán ezért szerettem bele. De lehet, hogy ez csak egy újabb csepp volt abban a pohárban, ami abban a pillanatban kezdett el telítődni a szívemben, amikor megláttam őt és először rám mosolygott, és most csordult ki végleg.
Teljesen mások voltunk. Ez nem vitás. Én szerettem feltűnősködni. Szemben úsztam az árral. A szüleim majdnem a frászt kapták, amikor először hazaállítottam raszta frizurával, de aztán ehhez is hozzászoktak. Fiús lány voltam. Nem nevezném magam erőszakosnak, de a kelleténél többször használtam az öklömet. Egy lányhoz képest túl sokszor is. Mindent kipróbáltam, amit csak lehetett. Egy ideig volt egy saját rock bandánk is néhány haverommal, de nem értünk el nagy sikert. Viszont legalább egy ember volt, akiről elmondhattuk, hogy az igazi rajongónk. Pontosabban talán csak az én igazi rajongóm. Anna mindig ott volt és hallgatott minket. A szemében csillogott az érdeklődés és a büszkeség. Újabb csepp a pohárban.
A lift fülsértő zenéjén keresztül halk pittyenés hallatszott. Már csak két emelet. Gyorsan össze kell szednem magamat. Nem állhatok így elé.
Enyhén megütögettem az arcomat. hogy magamhoz térjek és lesimítottam a ruhámat. Alaposan kiöltöztem. Talán a kelleténél jobban is. De végtére is az Ő születésnapja van. Ő mindent megérdemel.
Lenéztem a kezemben szorongatott kis dobozkára és összeszorult a szívem. Vajon mit fog hozzá szólni? Egy vagyonba került, de én nem sajnáltam rá a pénzt. Mindent az én egyetlen szerelmemnek.
Nem reméltem semmit. Nem vártam, hogy majd a nyakamba ugrik és megcsókol. Eszembe sem jutott, hogy ezt kihasználva az ágyba csábítsam. Nem akartam tőle semmit. Legalábbis tudatosan nem. Csak azt akartam, hogy boldog legyen. Hogy örüljön.
Már régóta féltékenyen néztem azokra a pasikra, akik abban a kegyben részesülhettek, hogy Annát a barátnőjüknek nevezhetik. Nem érdemelték meg őt. De vajon én megérdemlem? ... Nem. Nem is akartam megtudni.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.42 pont (26 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#7 listike 2014. 12. 11. csütörtök 19:21
Nagyon tetszett.
#6 A57L 2014. 04. 22. kedd 05:49
Kellemes írás.
#5 papi 2013. 11. 28. csütörtök 16:36
Nagyon jó
#4 Bikmakkocska 2013. 01. 22. kedd 10:41
Piszok jó, és még egy kicsit hihető is.
#3 sedke 2010. 08. 13. péntek 14:16
Ha 30on felüli nőknek, anyukáknak van kedvük egy fiatal fiúval hancúrozni írjanak. E-mail:jump@lajt.hu
#2 steve983 2010. 08. 13. péntek 01:49
Kitűnő csak így tovább!!!!
#1 Törté-Net 2010. 08. 13. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?