A+ A-

Sötét keresztes

A démonok - ezek az emberszerű, de közel sem élőnek nevezhető teremtmények - közel 300 éve tartják rettegésben világunkat. Nőket és gyermekeket áldoznak sötét teremtőiknek az árnyak világából. Persze a helyzet már közel sem ilyen egyszerű: több démonfatty - az emberek démonoktól született felemás gyermekei - egymás között szaporodtak, és fiaik és lányaik gyakran szintén démonok vagy emberek lettek, és szívük nem feltétlenül arra húzta őket, ahová fajtájuk szerint kellett volna. Egyre többen mentek a maguk feje után. Ez a történet is egy sötét keresztesről szól: rólam.
Mióta megszülettem, mást sem láttam, csak azt, hogy fejetlenség uralkodik körülöttem, és a királyok és klánhercegek pozíciója egyáltalán nem olyan megingathatatlan, mint amilyennek mutatni próbálják azt. Ennyi erővel én is lehetnék egy közülük. De engem nem vonzottak kicsinyes és önző céljaik, és nem voltam hajlandó szolgálni sem őket. Elhatároztam, hogy én leszek az, aki véget vet ostoba harcaiknak, és én leszek az első, aki megpillanthatja a napot úgy, hogy nem fedik el a végeláthatatlan füstfellegek.
Minden utamban álló démont és embert megöltem, kicsiket és nagyokat, erőseket és gyengéket, nőket és férfiakat egyaránt. A várakat felégettem, a szolgákat elhajtottam. A zsákmányt elcseréltem vagy magam éltem fel a zord tájakat járva. Eleinte persze nehéz volt, és inkább menekültem, mint támadtam. De minden megváltozott: most már van egy társam, és ketten bármit megtehetünk. Valóban, bármit...
Egy egészen világos, inkább csak borongósnak nevezhető napon találkoztam vele. Épp egy tisztább vizű csermely partján térdeltem és ittam, amikor mögöttem egy haldokló bükkfa száraz levelei halkan megzörrentek. Bár úgy tettem, mintha nem vettem volna észre, figyelmemet abba az irányba összpontosítottam. Valami nesztelenül földet ért, nagyjából nyolc-tíz lépésnyire, kissé jobbra. Mint egy macska, hangtalanul mögém lopózott. Vagy tolvaj volt, vagy gyilkos. Nekem egyre ment. Hirtelen mozdulattal kivontam a kardom, és egy forduló vágással felálltam.
Női sikoly hördült, és arcomba fekete, meleg és ragacsos nedv - démonvér - freccsent. Tekintetem végigpásztázta a földön vonagló, meztelen, fakószürke testet: deréktájt, viszonylag alacsony szögben szeltem ketté, a penge a bestia hóna alatt nem sokkal hagyta el szerencsétlent. A felsőtest persze maradék lélekjelenlétével próbált kapálózva eltávolodni. A márványfehér, nagynak éppen nem nevezhető, de formás mellek minden bukdácsolásra megremegtek. Az altest közben magatehetetlenül, ütemesen rángott. És akkor szemügyre vettem a démon arcát is: egy rémült lány volt, befont, fekete hajjal: fülei hegyesek voltak, homlokából három apró, tompa szarv állt ki. Vörösen izzó szemében kín, döbbenet és rettegés keveréke csillogott.
Nem tudott meghatni. Ez számára eleve nem volt halálos seb. Alig egy év alatt képes lett volna visszanöveszteni az egész testét. Három nagy lépéssel mellé kerültem, és a mellkasába szúrva a fegyverem a földhöz szögeztem. Fájdalmasan feljajdult, és rámarkolt a pengére. Persze ezzel csak azt érte el, hogy az ujjait is megvágta. Szűkre húzott szemekkel hajoltam oda, egészen közel a bájos kis arcához, és úgy kérdeztem tőle egészen halkan, szinte súgva:
- Mit akarsz tőlem?
A válasz elmaradt, csupán a riadt pillantások vándoroltak egyik szememről a másikra, és vissza. Mivel ez nem volt elég magyarázat, ezért Csizmámmal ráléptem a mellére, és kihúztam a kardot, hogy a torkának szegezzem. Most állva tettem fel, és jóval hangosabban a kérdést:
- Mit akarsz tőlem?
Most már érkezett egy kevéske válasz. A vég ilyes szintű közelsége még egy démont is szóra bír. Könnyek gyűltek kiszáradtan meredő szemében. Félrepillantott. Ez nem tetszett, ezért a kard lapjával végigsimítottam az arcán.
- Ha nem beszélsz, megöllek - tettem hozzá, bár nem adtam volna sok esélyt, hogy képes legyen megszólalni.
- N-nem... - kezdte némán tátogva - Én nem akartam...
A beszéd nehezen ment neki. Nem is csoda, elvégre a rekeszizmából csak nagyon keveset hagytam meg neki, sőt, a tüdejéből is hiányzott egy darab.
- Hogy mit nem akartál, az egyáltalán nem érdekel.
A fegyver hegye nyomatékosítás képp a talajba mélyedt.
- Azt mondd, amit akarsz!
A gyermeki archoz tartozó ajkak megremegtek a félelemtől.
- Én... nem tudtam... én... - huhogta, de egyre kevésbé volt érthető, amit mond. Végül elájult. Úgy döntöttem, egyelőre nem ölöm meg. Kíváncsivá tett. A biztonság kedvéért levágtam az ujjait, és kezeit a nyakához kötöztem, majd ott helyben sátrat vertem.
Be kellett látnom, hogy ez a lány kimondottan érdekel. Este, a tábortűz mellé vonszoltam az altestét is. Ekkor vettem észre, hogy - nagyjából három-négy arasz hosszúságú - farka is van. Apró reflexrángások futottak végig a lábain, ahogyan hozzáértem. Időről időre bámulatba ejtett a démonok anatómiája. Testük működése egészen más alapokon nyugodhatott, mint az embereké. Máskülönben már rég merev lenne mindene.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 5.43 pont (21 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 zsuzsika 2015. 01. 25. vasárnap 11:58
Nem kicsit durva.2 pontnál nem ér többet.
#4 A57L 2014. 01. 27. hétfő 05:28
Elmegy.
#3 papi 2013. 05. 29. szerda 05:49
Ez kissé dúrva
#2 kelyhecske 2010. 07. 13. kedd 22:09
hol van itt az erotika???
#1 Törté-Net 2010. 07. 12. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?