A+ A-

Önkéntes véradó

Már nagyon bántam, hogy hagytam magam rábeszélni. Nemrég töltöttem be a 30-at, de még életemben nem adtam vért. Igaz - főleg a munkatársamtól, aki már platinaérmes véradó volt - nagyon sokat hallottam arról, hogy ez minden embernek - aki csak megteheti - a kötelessége lenne, meg hogy lehet, holnap éppen én szorulok majd arra, hogy vért kapjak... bla-bla-bla... de hát mit tegyek, ha egyszer rettenetesen irtózom még a vér látványától is.
Itt ülök már több, mint két órája, szédülök, émelyeg a gyomrom, ahogy érzem a vérszagot, ahogy látom a rendelőből kijövő embereket, akik a tampont a kezükre szorítva, boldog mosollyal az arcukon - hogy eleget tettek humánus kötelességüknek - vonulnak át a másik terembe, hogy ott aztán megbeszéljék egymás között, ki hány hektoliter vért adott le már eddig...
Általában már a picit vadabb horrorfilmeken is rosszul voltam, elég volt, ha a filmben egy csöpp vért láttam, és már csuklottam is össze, akár a kártyavár. Gyakran voltam emiatt a nevetség tárgya. Pedig úgy harcoltam ellene, de bármennyire is erőlködtem, a második, harmadik csöpp vérnél akkor is összecsuklottam. Talán az édesanyámtól örököltem, aki még a mélyhűtött csirkét is a szomszédasszonnyal daraboltatta fel, annyira írtózott a vértől...
Szóval itt vagyok már órák óta, és már az is, aki jóval utánam jött, régen elment. A munkatársam győzött meg, hogy jöjjek el én is, mert most éppen az én - viszonylag ritka - vércsoportomra volt szükség. Ülök az augusztus közepén jellemző csaknem 1000 fokra felmelegedett váróteremben, és már csak egy ember van előttem, aztán nincs menekvés, én vagyok a soron. Ha nem lenne olyan csinos a nővér, aki minden egyes véradót kedves mosollyal kísért ki, megköszönve neki, hogy eljött és segített másokon, már régen elmenekültem volna. A nővér minden alkalommal rámnézett, biztosan feltűnt neki, hogy már órák óta itt várakozom. Vállig érő gyönyörűen hullámos vörös haja volt, szinte világítóan szép zöld szemei - mint az OTP reklámban - karcsú teste, hosszú lábai, formás mellei, gömbölyded feneke - szóval egyszerűen tökéletes, az egyetlen hűsítő színfolt ebben a hófehér, forró, vérszagú rendelőben...
- Nos? - szólt, amikor az utólsó véradót is kikísérte.
- Jön vért adni, vagy csak úgy nézelődik? - mondta megkomolyodva, mert észrevette, hogy fátyolos tekintettel a mellei közé bámultam, ahol egy pici izzadságcsöpp kezdte meg irigylésre méltó útját a két tökéletes félgömb között.
- Öööö... - mondtam nagyon okosan, mivel semmi más nem jutott az eszembe. Felálltam, de amikor a nővér háta mögött a rendelőben megpillantottam egy fehér ládában a vérrel telt áltlátszó műanyag tasakokat, elöntött a halál verejtéke és legszívesebben elfutottam volna.
Szinte úgy tolattam be a rendelőbe és lezuhantam a fehér lepellel letakart ágyra.
- Először? - kérdezte a nővér és mosolyogva nézett rám, miközben készítette a "kivégzőeszközöket“.
- Igen, először... - bólintottam erőtlenül és úgy éreztem magam, mint tizenegynéhány évvel ezelőtt abban a füstös szobában, amikor a csöppet sem fiatal, félholt részeg szomszédasszonyom elkezdte gombolgatni a nadrágom sliccét, és ugyanezt kérdezte tőlem...
- Semmi baj, nem fog fájni, egykettőre megleszünk. - mondta ismét megnyugtató mosollyal az arcán, ami viszont engemet egy csöppet sem nyugtatott meg, mert megláttam kezében a hatalmas tűt, amivel nemsokára meggyilkolja a kezemet...
Próbáltam másra koncentrálni, a melleit figyeltem köpenye kivágásában, de most valahogy ez a gyönyörű látvány sem kötötte le annyira a figyelmemet, hogy ne vettem volna észre, amint a félméteres tűt a kezembe nyomja, fel egészen az agyamig...
Az igazat megvallva, tényleg nem fájt olyan nagyon, de amint elképzeltem, hogyan ömlik a drága vérem az átlátszó tasakba, azt hiszem elájultam, mert a nővér kedves hangját csak valahol messziről hallottam, amint a jószagú, térdig érő, harmatos fűben, gyönyörűen sugárzó napsütésben magyarázza nekem, hogy már nem tart sokáig, rögtön megtelik a tasak... Azt hiszem, ő semmit sem vett észre, csak azt látta, ahogy ott fekszem behunyt szemmel...
- Na, kész is... - tértem magamhoz, amint a nővér az illatos, enyhe szellőben hullámzó fűben hozzámlépett és a kezemre szorította a fertőtlenítőszeres tampont.
- Viszontlátásra! - szóltam erőtlenül, ahogy magamhoz tértem az ájultságból és rögtön ugrottam is az ajtóhoz, nehogy véletlenül közelről lássam a zacskóba zárt véremet...
Azt már megint csak valahonnan a távolból hallottam, amikor a nővér nekem háttal állva kedvesen odaszólt, hogy lassan keljek fel az ágyról, nehogy rosszul legyek...
... Éreztem, ahogy a tenger hullámai nyaldosták a lábamat, ahogy a forró homok simogatta a talpamat, hallottam a sirályok sikoltozását, orromat megcsapta a sós tengervíz illata... és az ég... az ég az gyönyörű kék volt... és ott volt ő is, a nővér, eszméletlenül szép volt a fehér köpenyében, ahogy hullámos vörös haja lobogott a hűvös tengeri fuvallatban...(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.08 pont (24 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 A57L 2014. 02. 12. szerda 06:28
Nem rossz.
#4 g7 2010. 03. 28. vasárnap 20:50
Szerintem egyszer sem! 4,5 dl-t vesznek le, akár először mész, akár huszadszor. Minimum 3 hónap múlva mehetsz ismét. Régen adtak virslit és sört, most csak egy 500 Ft-os utalványt adnak és egy ásványvizet. Én 31-én megyek ismét! Immár 29-szer, de jó nővérrel még nem találkoztam! :( Egyébként elmegy az irás 7-8 ponttal.
#3 Anita 2009. 09. 27. vasárnap 10:23
Szuri? Ami nem a vénába megy.
#2 Olvasó 2009. 09. 22. kedd 06:40
Nem rossz,de az író még nem volt véradáson(vagy csak egyszer).:)
#1 Törté-Net 2009. 09. 22. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?