Orgonák 2. rész

Édesen cirógatja az arcomat, majd mind két kezével a nyakamon áthaladva hátulról beletúr a hajamba. Kellemes borzongás fut végig a testemen, nagyon tudja ez a kis dög, hogy mit szeretek...

Tudja hisz az életem része, önmagam másik fele, napjaim csodája, éjszakáim álomtársa. Még érzem a kicsi pocakjának rángását csituló gyönyörének elhamvadó zenéjét.
Sóhajai a kielégültségét tolmácsolják. Lecsukott szemhéjai lassan nyílnak fel, ajkai csókkal becéznek. Huncut kis mosoly jelzi, erőre kap benne a szerelem, és a két csodaszép tündér szempár vad vágyak tűzét küldi felém. Ajjaj, most semmisülök meg, most veszek el tengerkék szemének végtelen világoskék sztrádáján, ahol mindig finoman siklok, kezei simogatása mentén szétnyílik a tér, bezár minket egymásba... egyre beljebb és beljebb haladunk!

Egyik keze hátulról a hajamba túr és határozott mozdulattal meghúzza a rövid szőke tincseket. A hasam görcsbe ugrik, és egy halknak ugyan nem nevezhető hang tudatja vele élvezem, amit csinál. Ajkaimat enyhén harapdálja, és szívogatja, nyelve megrészegült táncot jár az enyémmel. Gyengéden újra meghúzza a hajam és ajkunk szétválik, egy mosolyt küld felém és így szól :
– Gyönyörűm, most én kérem a tested tündérmeséjét. S ez a szó s ez a hang az, aminek bilincsbe vert rabja vagyok már tíz éve, de Istenemre a világ legboldogabb rabja.
Lefordít magáról az ágyra és én süppedve, remegve zuhanok a kéjes mámorba. Szerelemittas gyengédséggel takar be a forró testével. Simogató keze felkorbácsolja a testem kínzó éhségének vágytól szenvedő titkos ösvényeit.

Szájába veszi feszülő kemény melleimet, és pajkos kis játékba kezd velük. Kelyhemben egy édes lüktető dzsungel tamtam jelzi nagyon jó, amit csinál. Mellkasom zihál, és akár a kifeszített széltől dagadó vitorla, olyan duzzadt kis csiklót érzek a dombjaim közt. Alig várom, hogy a keze arra tévedjen, és belém kússzon már végre. De gonosz kis tigris és nem felejtette el, hogy én is ekképpen gyötörve húztam fel őt a szivárványos rétre. Keze végeláthatatlan simogató hadjáratot jár a testemen, csak éppen a dombjaimat nem érinti. Könyörögve nézek rá, mire ő egy cinkos kis kacsintással elintézetnek tekinti azt, hogy most ő a főnök.

Kihúzva a határok legszélére a türelmem fogytán, minden fegyelmezett idegszálamat a kéj korbácsolja és tudja, most kell megadnia azt, amire remegve vágyok már.