A+ A-

Új élet

Májusi nap volt. A buszpályaudvaron álltam. Mellettem az utazótáska, benne az egész életem, vagy csak a fele, fogalmam sincs mi van benne, csak gyorsan bedobáltam, ami a kezembe akadt. Összevesztem anyuval és akkor jött el az a pillanat, amikor úgy érzetem, hogy nem bírok tovább maradni a városba. Elegem volt. A családból, az emberekből, az állítólagos barátaimból, az egész városból. Már régóta gondolkoztam azon, hogy el kéne menni, de valahogy sohasem volt elég bátorságom hozzá. Hát azon a reggelen végleg betelt a pohár. Nem volt miért maradnom. Elindultam. És hogy hova?
Volt egy nagyon jó barátom, egy férfi. Illetve az túlzás, hogy barát, hiszen még sosem találkoztunk, csak e-mail-en keresztül tartottuk a kapcsolatot. De minden tudott rólam, a családi dolgoktól kezdve, a pasi ügyeimen át, amik nem voltak túl izgalmasak, mindig ugyanúgy végződött: kihasználtak.
Szóval felhívtam és elmondtam neki, hogy mi a helyzet. Csak annyit kérdezett, hogy mikor érek oda, és hogy várni fog a többi miatt ne aggódjak.
10 perc és indul a busz...
Szóval igazából fogalmam sem volt, hogy mi is lesz ennek a vége, de már csak az érdekelt, hogy elmenjek a városból.
Zoli (mert így hívták, akire mostantól számíthattam) volt az egyetlen olyan ember, akiben megbíztam. Idősebb volt nálam. Én 22, ő meg 37. Engem sosem zavart a korkülönbség, főleg hogy tényleg csak barátok voltunk. Mindig számíthattam rá, használható tanácsokat kaptam tőle, de az elmúlt pár hétben már ezek sem segítettek túl sokat. Az egész eddigi életem egy katasztrófa volt. Változtatni kellett.
Megvettem a jegyet, aztán kényelmesen elhelyezkedtem az egyik ablak melletti ülésen. Fura érzés volt mindent ott hagyni, amit addig az életemnek hittem, de tudtam, hogy csak jobb lehet.
Kb. 2, 5 óra volt az út. Zoli már várt rám. Kicsit érdekes volt a helyzet, hiszen még sosem találkoztunk, de ez egyáltalán nem zavarta sem őt sem engem. Sőt, olyan volt mintha ezer éve ismernénk egymást, és már többször találkoztunk volna. Hozzá mentünk. Megmutatta a szobámat. Szép nagy házba lakott, egyedül. Vagyis az egyik lánya vele élt, de ő még kicsi volt, 4 év körüli. Nem volt szegény, vállalkozóként tevékenykedett, de sosem az érdekelt egy pasiban, hogy mennyi pénze van.
Persze kicsit kényelmetlenül éreztem magam, hogy csak így betoppanok az életébe, se állásom sem semmi, de azt mondta, emiatt ne aggódjak, majd segít valami állást szerezni, addig pedig nyugodtan lakhatok nála, úgyis mindig egyedül van, meg a kislánynak is jobb lesz, hogy van egy nő a háznál.
Szóval így kezdődött az új életem.
Hamar beilleszkedtem, gyorsan kiismertem magam a városban. Amíg nem volt munkám, addig sem akartam tétlenkedni, szóval kicsit rendbetettem a házat. Egy takarítás már igazán ráfért. Igaz volt takarítónő, aki hetente egyszer jött, de hát az nem sokat ért. Főztem, mostam, meg ilyen apróságok. Zoli már az első alakalommal le akart beszélni róla, hogy nem kell ezt csinálnom, de én ragaszkodtam hozzá, ha már ingyen lakok nála, legalább ennyit had csináljak.
A kislányt is gyakran vittem az oviba és én is mentem érte, ha Zoli nem ért rá. Nem volt terhemre, aranyos kiscsaj volt, nem kellett magyarázkodni neki, hogy miért is lakok én náluk. Bár tudtam Zoliról, hogy volt pár nője, akik szintén ott laktak, de ők más minősítésben, mint én.
Szóval Niki (Zoli kislánya) valószínűleg hozzá volt már szokva a dolgokhoz.
Így teltek múltak a hetek.
Egyik este nem tudtam aludni, kimentem a konyhába egy kis vízért. Meglepődtem, hiszen Zoli is ott ült, kissé meg is ijedtem, mert nem vettem észre, hogy ott van.
Eléggé gondterheltnek láttam, megkérdeztem, hogy mi a baj. Elmondta, hogy túl sok a munka és egy kicsit fáradt ez miatt. Elbeszélgettünk egy kicsit majd elindultunk aludni. Megköszönte, hogy ilyen kedves vagyok hozzá. Erre csak annyi volt a válaszom, hogy én tartozok köszönettel, amiért befogadott.
Időközben munkám is lett, egy boltba voltam kisegítő, igaz csak 6 órás munka volt, de legalább volt időm az otthoni dolgokra is, meg elmenni Nikiért az oviba (már rendszeresen én jártam érte). Zolival az esti kis találkozásaink a konyhában rendszeressé váltak. Ilyenkor megbeszéltük a napi dolgokat, meg minden féléről dumcsiztunk. Egyik ilyen este történt, hogy Zoli fura kéréssel állt elő, ami nem volt más, mint hogy aludjak vele. Nem igazán tudtam hova tenni a dolgot, hiszen már 2 hónapja laktam nála, de eddig semmi ilyen jellegű közeledést nem vettem észre rajta. Miután látta rajtam, hogy meglepődtem a kérésen, gyorsan leszögezte, hogy ne értsem félre a dolgot, ő nem akar semmi olyat, csak mivel tudta rólam, hogy nem szeretek egyedül aludni, és hát neki sincs kivel megosztani az ágyát, gondolta, hogy esetleg...
Hát igen, jól tudta, tényleg nem szerettem egyedül aludni, de mivel nem igazán tudtam, hogy mit is kéne válaszolnom, időt kértem, hogy majd átgondolom a dolgot. Szóval aznap este is egyedül aludtam.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.03 pont (35 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#7 papi 2014. 01. 1. szerda 12:27
Nagyon kedves történet.
#6 listike 2013. 04. 26. péntek 10:47
Gratulálok. 10pont.
#5 genius33 2013. 04. 22. hétfő 07:25
Szerintem tök jó lett.
#4 laczbazs 2009. 04. 16. csütörtök 18:32
A helyesírásra én is néha felkaptam a fejem, és néhol a fogalmazás is ... nem mondhatom azt hogy hagy némi kívánni valót maga után, hisz nem bírálhatlak, csak azt mondom, hogy az én ízlésemnek nem mindenhol felelt meg. (gondolok itt pölö a szóismétlésekre.)

de ettől függetlenül tetszett, nem mondanám hogy életszígú, de valóban egy érdekes történet összefoglalása. Érdemes lehet kibontani, vagy folytatni.
#3 azavalaki 2009. 04. 14. kedd 15:35
Sok a helyesírási hiba, egyébként jó.
#2 pincér 2009. 04. 14. kedd 14:13
nagyon jó történet, igényesen megfogalmazott, érzelmes, remek. Ha van folytatás szívesen olvasnám! Gratulálok
#1 Törté-Net 2009. 04. 14. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?