A+ A-

Velencei karnevál

Februárban történt, már több mint egy fél éve. A Velencei Karneválron vettem részt, "üzleti úton" voltam. A magam fajtának minden fontos eseménynél ott kell lennie. Fárasztó foglalkozás, de mindig változatos és izgalmas, ezért szeretem.
Éppen egy gondolában ültem. Velence csodálatos. Mindig megigéz. Most mégis utiársaimat figyeltem. Velem szemben egy rendkivül figyelemreméltó hölgy foglalt helyet. Gyönyörűen öltözködött. Csupa arany és ezüst. Maszkja is a hagyományos, eredeti mosolygós fehér, arany díszitésekkel. Nem lehetett földönfutó, mivel vagy félkiló eredeti arany ékszer lógott róla. Engem legjobban a karkötője fogott meg. Egyrészt mert szemlátomást igazi brillek csillogtak benne, másrészt, mert a hülye is láthatta, hogy nem volt biztonsági lánca, harmadrészt, meg a JOBB kezén volt... Volt vagy százhatvan éves a hölgy, de olyan egyenes háttal ült, ahogy az internátusban tanitották a mult század elején. A hülye férjének meg a kétezer dolláros fényképezőgép minden hullámcsapásnál odacsapódott, ahova én nem szeretném, a farzsebéből meg csak úgy lógott ki a dagadt krokodilbőr tárca.
Ekkor valami fura érzés kerített hatalmába. Minthe nézne valaki. Felkaptam a fejemet, és a látványtól elállt a lélegzetem. A szembe jövő gondola 10 cm - re mellettunk suhant el. Egy lány állt rajta. Barnás ó - arany lepel borította sudár termetét. Maszkja aranyszínű volt, hófehér csillaggal a két orcáján. Rám nézett. Korona szerű arany fejdíszén megcsillant a lemenő nap utolsó sugara, amely vérvörösbe öltöztetett mindannyiunkat, amint egy pillanatra kibukkant a fellegek közül.
Egy pillanat volt csupán. De mintha áramütés ért volna. Egész életem egy csapásra megváltozott, ezt tisztán láttam akkor. Ami eddig érdekes volt, mostanra unalmas nyűggé vált, semmiséggé az élet alapvető kérdései. Csak ültem ott megbabonázva. S hirtelen átcikázott rajtam, hogy mit kell tennem. Nics vesztegetni való időm, most minden pillanat egy emberöltővel ér fel.
Hirtelen elhatározástól vezérelve odaintettem egy másik gondolát. Amint az a miénk mellé simult, "ügyetlenül" léptem felé, és véletlen meglöktem az öregurat, és majdnem a hölgy ölébe pottyantam, és a gondola is majdnem felborult. Szerencsére nagyobb bajuk nem esett... A hölgy kissé megijedt, úgyhogy bocsánatot kellett kérnem.
- Szkúzi bellisszima szinyora! - Mondtam, és esdeklő csókot leheltem a JOBB kacsóján feszülő kifogástalan hófehér selyemkesztyüre. Hiába, vannak még úriemberek.
Átléptem a másik gondolába. Intettem a gondolieronak, hogy siessen a másik gondola után, és hogy súlyt adjak kérésemnek, szép új krokodikbőr tárcámból hatalmas köteg százezer lírást vettem elő, és ketőt nyomban a kezibe nyomtam. Ez megtette hatását. Mint Matula Bácsi keze alatt az ócska ladik, itt is recsegett - ropogott a díszes alkotmány. Suhogott alattunk a víz, fröcsentek a habok. Kiértünk a Canale Grandera. Már majdnem utólértük a lányt. Szinte karnyujtásra volt tőlem. Ahogy ott állt, fennséges nyugalommal. Barna haja a vállára borult csodás összhangban az ó - arany lepellel. Én magam fekete leplet viseltem, fekete maszkkal. (Sőt, még az alatt is volt egy fekete szemkötő, mint amilyen Zorrónak volt. Az alaposság mindig fontos volt számomra.)
Elgondolkozva nézegettem a karkötőt. Tényleg igazi brillek voltak benne. Megér vagy egy pár milliót.
A Ponte di Rialtonál megállítottam a gondolát. Mondtam a gondolásnak, hogy ne tévessze szem elől a másik hajót. Fent a hídon ugyanolyan őrült kavalkád fogadott, mint mindíg. Nyüzsgött a sok nép. Jobbnál jobb cuccokat hurcoltak magukon. Most rá sem hederítettem. A híd lábánál betértem a sarki ékszerészhez. Egy pillanat alatt vörös bársonydobozba került a karkötő, selyem szalaggal.
A San Marco felé haladtunk. Szívem hölgye a Palazzo Loredan degli Ambasciatori nagyszabású báljára volt hivatalos. A nagy mólóra egymás után, seregesül érkeztek a vendégek. A belépés sem okozott gondot, habár utánam valami fennakadás lehetett, valaki nem találta a meghívóját.
Midőn beléptem, már állt a bál. Épp keringőztek. Szivem hölgyét sehol sem leletem a nagy forgatagban. Most már tudom, hogy egy aranyozott puttó mögött bújt meg, és csak a bolondját járatta velem. A pincérek sorra hozták a pezsgőt. Pár körre beneveztem, de talán nem kellett volna. Csak idegesebb, zaklatottabb, feszültebb lettem, amint a párok kavargása közepette nem leltem akit kerestem.
Egyszerre ugyanaz az érzés kerített hatalmaába, mint az előbb a gondolában. Az az egyirányba mutató időtlen letisztult nyugalom. A zene elhalt füleimben. Egy komornyik állt előttem. Nem véletlenül állt ott. Nem csak arra járt. Szemben állt velem. Nyilt, mosolygós tekintetű, széparcú fiatal fiú volt. Egyenesen a szemembe nézett, én vissza rá, csodálkozva. Ahogy megemelte a kezét, vettem csak észre, hogy aranytálcán két pohár pezsgőt kínál. Hirtelen világos lett minden. Elvettem a poharakat, és köszönés képpen biccentettem. És megfordultam. Éreztem, hogy meg kell fordulnom. És ott volt Ő.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.76 pont (17 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 papi 2016. 03. 8. kedd 08:03
Egész jó.
#3 zsuzsika 2014. 12. 1. hétfő 07:17
#2 A57L 2014. 10. 29. szerda 16:52
Nem rossz történet.
#1 Törté-Net 2002. 01. 17. csütörtök 18:00
Mi a véleményed a történetről?