A+ A-

Egy átlagos lány és az álomférfi...

Epilógus
Egy valós, igazi, megtörtént esetet szeretnék megörökíteni, hiszen annyira csodálatos volt, hogy félek, hogy egyszer csak elkopik az emlék, és akár egyetlen részlete is feledésbe merül... A könnyebb bele - és újraátélhetőség miatt asszem harmadik személyben fogom írni a történetet, érthető módon persze mindenképp a lány szempontjából - vagy majd közben kiderül...
Pre - a kezdetek
Ugyan megpróbálnék a történetnek abszolút csak "arra" a részére szorítkozni, de bizonyos előzmények szinte elengedhetetlenek. Mint pl. az, hogy a lány, amikor először meglátta élőben azt a fiút, akivel bizonyos komoly ügyek szervezése miatt már sokat beszélt telefonon és több levelet is váltott (viszont soha nem jutott eszébe valami miatt, hogy attól, hogy fiú, még úgy gondoljon rá, bár már maga ez is ritkaság a lány igencsak hézagos pasizási szokásait figyelembe véve az utóbbi időben), szóval amikor élőben meglátta, és a körülöttük lévő sok ismerős arc közül kizárásos alapon rájött, kit is keres, abszolút filmjelenet állt be: a külvilág megszűnt, lelassult, a hangok eltűntek körüle, de legalább is tompultak és torzultak, már - már hallotta lelki füleivel a filmekben megszokott lassításhoz járó lassú, romantikus filmzenét, áll leesett, szem kigúvadt, ha nem lett volna alapból ennyire józan, tutira meg is dörzsölte volna a szemét, mert nem hitte el: egy félisten, maga az álompasi állt nem messze tőle, akiről tudta, hogy most meg kell szólítania, és bemutatkozni, hiszen mint írtam, élőben még nem találkoztak.
Újra körbenézett a teremben lévő nem túl sok emberen, hogy nem lehet - e vmi tévedés, hiszen ilyen nincs, az nem lehet, hogy egy ilyen emberhez kelljen neki bemutatkozni, "ekkora mázlija" nem lehet. Körbenézett, de tényleg senki más nem felelt meg az eddig megismert kritériumoknak, mások túl fiatalok, ismerősök, no meg csakhamar vki a nevén szólítja - így már nincs kétség, tényleg ő az. Hát akkor nosza, rajta, gyerünk, ÉBRESZTŐ!!!, józanodj, imitáljuk már a megszokott földhöztapadt kimértséget! És különben is: mi ez? Mik ezek a reakciók, sőt, inkább reflexek, hiszen semmi akaratosság, mi ez a már - már mámoros döbbenet, amit kb. 12 évesen éreztünk utoljára, de akkor még bőven belefér, egészséges kiskamaszos álmodozás, azzal semmi gond. Na de 23 évesen?! Ennyi minden, ennyi kaland, élet, kapcsolat, csalódás, lehiggadás, kiélés, megrögzött józanság után???!!! Itt valami nagyon nem stimmel... Ez nem is én vagyok... No de az események lassan véget vetnek a gondolatok továbbburjánzásának, hiszen mindeközben közelértünk egymáshoz, és neki még nem esik le, hogy ki is vagyok, szinte értetlenül néz rám, hogy mi ez a határozott (?) közeledés, majd miért állok meg tőle kb. fél méterre és nézek meredten a szemébe. Talán még zavarban is lettem volna... ? Hát ki tudja, de az azért már tényleg nagyon meglepő lenne tőlem... Aztán bemutatkozik, tudod, beszéltünk telefonon, én vagyok az... ja, igen, igen, vigyor, talán a kötelező kedvesség vigyora, talán alapból jár mindenhez, de arra azért nem enged gondolni alapvető önbizalomhiányos gondolkodása, hogy esetleg tényleg neki szól... De nincs is igazából jelentősége, hogy miért. Aztán pár perc csend kicsit később a kötelező körök után, ahol - sajnos? - újra elszabadulnak a felháborodott, értetlenkedő gondolatok: ez most mi? Most akkor mi lesz? És különben is... hogy kerül ide egy egyenesen a legnagyobb sikerfilmekből kilépett legnagyobb és legszexibb filmsztár??? És én meg hogy jövök a képbe? Hogyhogy hozzászóltam? No de aztán jön a megnyugvás: hiszen úgyis erről az egy rendezvényről szólt az egész megismerkedésünk, kapcsolatunk, vége lesz egy pár percen, órán belül, és úgysem látom soha többé! Akkor meg? Akkor meg nem mindegy, hova olvadozom, csöpögök jobbra - balra? Dehogynem, csak nyugodtan, abszolút kockázatmentes a dolog, soha többé hírét sem fogom látni - hallani, hiszen ugyan megvan egymás elérhetősége, de hát milyen alapon keresne ő engem, vagy én őt... ? Úgyhogy baj, bántalom nem érhet, rég nem vagyok én már olyan alkat, aki csak úgy szerelembe esik, majd párnáját gyűrögetve és nevét firkálva mindenfelé álmodozna... Legfeljebb most jól megfigyelem, akarom mondani felzabálom a tekintetemmel, és majd üres, unalmas óráimon lesz kiről álmodoznom - továbbra is kockázat nélkül... Talán vmilyen szinten sajnálja is, hogy még 12 évesen is kimaradt nála az a tiszta erőből való áradozás és olvadozás popsztárok vagy filmcsillagok után, akkor meg legalább itt van egy hús - vér ember, aki bár elérhetetlen, mégis itt van most előttem, látom, hogy él, mozog, beszél, hát csak közelebb van, mint a tévéből vagy a poszterokról... !
Így hát olvadozás ezerrel (bár így utólag eléggé kíváncsi lennék, mennyi látszódhatott ebből kívülről), majd első meglepetés: a fiú beszélgetést kezdeményez a lánnyal.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 4.93 pont (14 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#3 papi 2013. 08. 27. kedd 05:54
Nagyon jó
#2 alextron 2006. 07. 11. kedd 22:39

no comment,tényleg jó
Írj még
#1 Törté-Net 2006. 07. 11. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?