Ma kora este indultam haza a munkámból. Kicsit fáradtan, de szerfelett jó kedvvel. Nem tudtam, hogy miért volt jó kedvem, de nem is igazán érdekelt. Felszálltam a villamosra, mely az idopontnak megfeleloen még nem volt zsúfolásig tele. Untamban elkezdtem körbenézni a villamoson. Nem láttam semmi különöset, a szokásos unott arcok, egy - két ember telefonált, páran beszélgettek.
Mígcsaknem megpillantottam Ot. Ott állt a következo ajtónál. Hideg napok voltak. Rajta sötétszürke kabát és fekete nadrág. Hosszú világosbarna haja kibontva pihent a vállain és a hátán. Csodálatos arcán azok a szép nagy kék szemek az utcát kémlelték, mintha vártak volna valamire. Sportos alkat volt, de nem izmos. Szolid, de látszott rajta a határozottság. Kicsit bátortalanul, de pár lépéssel közelebb mentem hozzá.
Belefeledkeztem a szépségébe, a fantáziám szinte azonnal beindult. Igazi nappali álom tunt fel szemeim elott. Mi ketten az Alpok egyik hegyi tavának partján nyáron egymás karjában kémleljük a hegyek felett a naplementét. Hátulról karolom át, rajta könnyu lepel, rajtam csak egy bermuda. A hoség mindkettonket megizzaszt, s a csodálatos fényjáték után belevetodünk a vízbe. Vizes ruhája szemem elott tapad testére, fehérség takarja, mégis minden tagját látni vélem. Haja feltuzve, kecses nyaka, érzéki vállai elottem magasodnak ki a vízbol. Formás melleire simul a vékony ruha, mely alant a gyönyöru combjaira tapadva végzodik. Csípoje körül némileg lobog a hosszú póló, de a nap utolsó sugarai még átvilágítanak rajta, s körvonalazódnak kecses kanyarulatai. Valamivel lejjebb fazonra vágott szeméremszorzetét pillantom meg. Karjaival feje mögé nyúl és elkezdi bontogatni...
Hirtelen azon kaptam magam, hogy o is engem nézett. Méltóságteljesen és alaposan végigmért. Tekintetünk találkozásakor valami kellemes melegség töltött el. Érzetem már hasonlót, de ennyire intenzív még soha nem volt. "Te jó ég, mindjárt le kell szállnom" - gondoltam magamban. Elindultam az ajtó felé, és egyre közelebb kerültem hozzá. Még mindig egymást néztük, a szemkontaktus nem szakadt meg. Egészen közel kerültem hozzá, szinte már csak araszok választottak el tole. Megálltam az ajtó elott.
Szinte el sem hitem, hogy nekem onnan akkor le kellett szállnom. Pedig így volt. Meg is teszem, mert otthon is volt egy - két dolgom. Nem rohanok. Megvártam, míg elhaladt mellettem a villamos, s még egy utolsó pillantást vethettem rá. "Vége. Ennyi" - csak ez járt a fejemben. Miért is nem szólítottam meg.
Ezeken gondolkodtam, míg azt a pár lépést megtettem a lakásig.
Belépek a lakásba. Eszembe jut, hogy ma találkozót beszéltem meg egy régi netes ismerosömmel, akivel még soha nem találkoztunk. Két évvel idosebb nálam a hölgy és szinte mindent tudunk egymásról. Foglaltam egy asztalt egy nagyon kellemes kis vendégloben. Családostul járunk oda, ismernek már régen minket, a Chef tartozott nekem egy szívességgel, így megkértem, hogy ez a mai nap legyen egy picit különleges. De nem tudom, hogy a délután történtek után mi legyen. Kedvem volna utánaszaladni, rohanni, megszólítani elbeszélgetni vele, órákon keresztül nézni, tekintetét fürkészni.
Megmosakszom. Ránézek az órámra, s észreveszem, hogy el kell lassan indulnom. Beülök az autóba, s a vendéglotol nem messze találok parkolóhelyet. Bementem, levetem a kabátom, s leülök az asztalhoz. Véletlenül egy kicsit szeparált asztalhoz ültettek, a többi foglalt volt. Az ajtót nem látom, de tudja a nevem, és ide fogják vezetni. Éppen ismét arra a lányra gondoltam, mikor meghallottam, hogy valaki a nevemet mondja, s mire feleszmélek, már ide is vezették. Felnézek, s nem akarok hinni a szememnek. Egy módfelett ismeros szempár nézett le rám. Ugyanaz a kedves arc, a hosszú barna haj, és ugyanaz a test. Felállok, szembe kerülök vele. Egyikünk sem szólal meg. Csak most veszem észre a szemem sarkából, hogy a pincér, aki idekísérte úgy látszik, észrevette, hogy valami nem szokásos dolog történik itt és halkan odébbállt. Még mindig egymás tekintetét kémleljük. Köszönni akarok, de egy hang nem jön ki a számon. Végül nagy nehezen, s halkan rebegem, hogy: "Szia!" Kisvártatva o is feleszmél, s ugyancsak halkan köszön. Nem is veszem észre, annyira elmerülök a látványban. Lassan már kínosan soká állunk itt így. Úgy gondolom, hogy elég régen "ismerjük" egymást, s közelebb hajolok, hogy megpusziljam. Kicsit erotlenül, s félig tudatlanul teszem ezt. Végül arához érek. Ajkaink szélei véletlenül találkoznak. A világ egy pillanatra megáll körülöttünk. Közelebb kerülünk egymáshoz, s ezáltal közelebb kerülnek szájaink is. Mint ha már régen ismernénk egymást, oly önfeledten kezdünk el csókolózni. Csendesen, nem hevesen, hiszen tulajdonképpen eloször értünk egymáshoz, és rögtön ilyen szép élményben van részünk.
Azért szerencsére észbe kapok, hiszen vendégloben vagyunk és finoman abbahagyom. Leülünk, s hogy megtörjem a csendet már - már szólni akarok, mikor neki elobb sikerül kimondania, hogy: "Köszönöm.(...)
Netes ismerős a villamoson
A szavazáshoz VIP szükséges!
Átlag: 7.58 pont (53 szavazat)
