A+ A-

A kéz

Tovább maradtam a munkahelyemen mint szoktam. Borús téli nap volt , lassan közeledtek az unnepek es odabent meg az év vége elott le kellett adni pár munkát. Azokkal szenvedtem sokat és így csak két órával a hivatalos munkaido befejeztével tudtam szabadulni. Fáradt voltam, nem tartozom azok köze akiknek a hangulatát bármilyen módon befolyásolja az idojárás, de az a téli este olyan volt, hogy még nekem is rossz közérzetem lett. Valószínuleg benne volt még a munka, a határido és a többi probléma ,így rosszkedvuen battyogtam a metró fele.
A metróval egészen a HEV végállomásig mentem, ahonnan még hosszú, majdnem félórás utazás várt rám, amihez semmi, de semmi kedvem nem volt. De valahogy csak haza kellett jutnom és unottan, fáradtan lépkedve sétáltam végig a HEV megálló peronján. Amilyen pechem volt a zöld vaskígyó még nem állt bent. Elorementem, ahogy szoktam, közben kerulgettem az embereket,akik szintén várták,hogy a HEV megérkezzen az állomásra. Nem voltak sokan, elvégre már hét óra is elmúlt, de azért jopáran várakoztak.
Az ajtónál, vagyis inkább az ajtó helyénél, ahol fel szoktam szállni egy fiatal no és egy idosebb úr álldogált. Mindkettejukön látszott,hogy munkából jönnek; az úr fáradt szemeit dörzsölgette és olyan arcot vágott mintha soha többé nem jönne HEV a vágányra, a no viszont elég jól viselte a munkanap fáradalmait; buszkén tartotta a fejét és szemei fényesen csillogtak. Egyik kezében egy FishBone nylonszatyrot tartott,aminek anyagán keresztul tisztán lehetett látni, hogy a könyvnek,amit magával hurcol Leslie L Lawrence a szerzoje.Egy aprócska fekete táska is volt nála, amely a bal válláról lógott lefelé. Nem volt elokeloen öltözve, de határozottan csinos volt. Azt se mondanám,hogy szép volt, de azért a fantáziám el tudott kápzelni róla egy-két dolgot. Kb 26 év köruli lehetett, rövid barna haja volt, egy farmer es egy vastagabb sötét színu kabát volt rajta.
A tekintetunk találkozott - lehet hogy csak én érzékeltem úgy mert már nagyon szerettem volna ha azon a napon ér valami pozitívum -és mintha aprócska mosolyt véltem felfedezni az arcán és lángocskákat a szemében. Nem tudtam mire vélni a dolgot, azt hittem csak a képzeletem játszik velem és tényleg fantáziálok. De a tekintetunk mintha egymáshoz tapadt volna, el akartam fordulni, de csak nem tudtam elszakadni igézo pillantásaitól. Végul mégis elfordítottam a fejem ,mert meghallottam az alagút mélyérol érkezo ismeros dubörgést, és a távolban megpillantottam a HEV reflektorainak fehér pászmáját.
A jármu lassan, ahogy szokott, begördult az állomásra és hangos sziszegés közepette kinyitotta az ajtókat.Télen néha elofordul,hogy a HEV-en egy-egy kocsiban nem égnek a lámpák és mikor este megy haza az ember,akkor a sötétség veszi körbe az utazás során. Olvasni nem lehet, viszont egész jól ki lehet látni, és nem zavaróak a jármu belso világításának bágyadt sárga illetve kékes fényei és az ablakuvegen visszatukrözödo arcok. Azt hiszem ez most jól is jött nekem, mert az imént beállt HEV-nek a második kocsija is ilyen fényhiányban szenvedett. Legalább elbóbiskolhatok majd, nem kell hunyorogva magam elé bámulnom.
Az a pár utas leszállt , a várakozók pedig megszálltak az ures szerelvényt.A hátsó ajtónal szálltunk fel: az öregúr egybol a kocsi belseje felé fordult, a fiatal no pedig a kocsi vége felé, abba a kis ficakba ahol csak pár ulés volt. Már éppen fel akartam volna szállni,amikor eszembe jutott, hogy újságot kell meg vennem. A HEV indulásáig még volt hátra két perc ezért gyorsan elrobogtam az újsagos stand irányába. A hangosbemondó már figyelmeztetett,hogy a vágányról mindjárt vonat indul, én pedig igencsak kapkodtam a lábamat, hogy visszaérjek a kiszemelt kocsiig. A kocsi félig megtelt, és én - máig sem tudom miért- a ficakba kanyarodtam be, pontosan oda ahova pár perccel ezelott a fiatal no is beult. Rajta kívul csak egy öregasszony volt a HEV ezen részében; o ult a menetirány szerinti bal ablaknál, a másiknál pedig, háttal a menetiránynak a no. Leultem a mellette levo ures ulésre, én is szintén háttal a menetiránynak.
Láttam hogy rám pillant de én mintha észre se vettem volna.Nagyon hulyén éreztem magam. Mi a fenét keresek én itt?
Habár mindegy, haza kell jutni, nem mindegy hol ulök? Két megálló és az egész egy csöppet sem fog már érdekelni.Kigyulladtak a sárga fények és megszólaltak a felszállás befejeztét jelzo sípok. Nagyon idegesíto tud lenni,amikor perceken keresztul szólnak, de szerencsére most hamar kialudtak a fények és a HEV lassan kigördult az állomásról, mi pedig belefolytunk a sötétségbe.
Aki utazott már ilyen körulmények között az tudja hogy ilyenkor milyen sötét van a kocsiban. Még a "helyzetjelzok" se világítottak. Amikor a no keze a combomhoz ert, kové dermedten. Úristen mi lesz most? Aztan rárivalltam magamra magamban, hogy nyugalom, most az lesz amirol a piszkos fantáziádban szoktál álmodozni.A kéz csak pihent a lábamon,majd szép lassan elindult felfelé.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7 pont (22 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#8 zsuzsika 2016. 10. 6. csütörtök 09:28
Érdekes volt.
#7 feherfabia 2015. 07. 22. szerda 19:11
Jó a történet!
#6 A57L 2014. 01. 21. kedd 06:14
Nem rossz.
#5 papi 2013. 08. 24. szombat 13:51
Egész jó
#4 genius33 2012. 10. 5. péntek 07:20
Nekem is bejött.
#3 v-ir-a 2012. 09. 16. vasárnap 22:01
nagyon tetszett...
#2 Sasha 2005. 04. 26. kedd 09:06
szépen írsz!
#1 Törté-Net 2005. 04. 24. vasárnap 00:00
Mi a véleményed a történetről?