A+ A-

A porta

Már vagy egy félórája ülök a vonaton. Legalább ennyit álltam is már. Természetesen tele van Szolnokig mindig a vonat, különösen így hétvége előtt. Millió ember a peronon, aztán ember-emberhátán lépdel, a vécére és vissza, ki a fülkéből és be. Valaki elől bokáig lehúzta az ablakot, vág be a hűvös, eső illatú nyár szél. Talán ettől retteg minden idősebb ember, hogy bevág a nedves huzat, de akkor ott nekem nagyon jól esett. Egy idő múlva már azért fázott a fejem nekem is, éreztem a fejbőrömön, hajam minden ide-oda csapódását...
- Ne haragudj, az ablakot nem lehetne...
Tökig fölnyomja az ablakot, és jelentőségteljesen rám néz, hogy kérem szépen itt az a szuka, aki miatt itt most mindannyian meg fogunk fulladni, de hát ha, ha ő így akarja... - volt a pillantásában. Na akkor jött ki egy férfi a hátam mögötti fülkéből, és bőröndjét maga előtt tolva a levegőben, lépdelt át, a folyosón álldogálók lábfején, csomagján, hátizsákján, és lassan araszolt a kupé kijárata irányába.
- Üljön le kisasszony, én úgy is leszállok - mondta előttem elhaladtával.
Hát így kerültem be a helyére, háttal a menetiránynak, ezt utálom, de most ez se nagyon érdekelt. Bambultam a rohanó tájat. Fák legelők, megint fák, közben a villanypóznákról lógó vezetékrendszer adott egy alapritmust is minden változó háttérnek... Elálmosodtam.
Mikor felébredtem teljesen egyedül voltam a fülkében. Úristen ennyire elaludtam volna. Kint a folyosón se tartózkodott senki már. Telefonomon láttam hogy erős negyven percet vészeltem így át. Csomagom megvan, baj nincs. Előrementem, a WC felé, és hát itt is ott is kornyadozott néhány utas.
Kisség megnyugodva foglaltam el helyem ismét. Eszembe jutott Sanyim, meg hogy most nem szóltam neki arról, hogy jövök. Nagyanyám persze, leszúrt, hogy: "egy férfihoz fiam soha se állíts be váratlanul".
Hát én bizony nem szóltam neki. Párszor behívtam a számát a telefonomba még az út során is álltomban, de valahogy felhívni... nem vitt rá a lélek. Nagyon vágytam már rá, nem dumáltunk vagy egy hónapja rendesen, szex se volt már rég, gondoltam most lesz, ami lesz. Titkon abban bíztam, hogy azt az őszinte örömöt amit kedvesének látványaként előcsalok belőle, örökre belémívódva vénségemig erősíti majd szerelmünket. Végállomás. Hervatag fényű vasútállomás, bár inkább csak a felgyülemlett felhők miatt borult sötétbe minden, mert még igencsak délutánfelé járt az idő. Villamossal egykettőre ott voltam a ház előtt, ahol Sanyi bérelt egy szobát. Harmadik-negyedik csengetésemre, csak az a rosszkedvű Horváth néni bújt elő. Magyarázkodás, beszélgetés, udvariassági körök, a "hogytecciklennik"-kel. Aztán ismét kint az utcán találtam magam egykettőre. Annyit megengedett, mert bár ezerszer látott ugyan "de mégsem lehet a szoba bérlője nélkül benn tartózkodni", szóval megengedte, hogy a batyuimat letehessem a szobába, aztán mehetek dolgomra. Öt óra. Este tízig benn van szoliban a kedvesem, valami hülye irodaház portáján. Melót vállalt esténként szegény, hogy a tandíjat, könyveket, az albérletet tudja fizetni. Mindenes egy infopultnál. Kissé hervadtan sétálgattam a délutáni vihart követő néma csöndben a város sétáló utcáján. Tócsák ismeretlen emberek, hazasiető párok... Egyre inkább hiányzott a kedves.
Taxival vitettem ki magam végül is az irodaházig. Fogalmam se volt a költői nevű hely hollétéről. Benn a sétálóutcán kérdezősködtem, felőle, de csak egy néni tudta, hogy kifelé, a Pesti út felé van a kérdéses objektum, és csak a vállát vonogatta, hogy miképp jutok én el oda.
Kiszálltam a taxiból, és egy kivilágított bejárat elegáns anyagokból összerakott, krómosan futurisztikus képe bontakozódott ki előttem. Mintha egy taxinyi idő alatt, a messzi Anglia valamelyik exkluzív irodaháza elé repített volna az idő. Kicsit megilletődötten lépdeltem befelé, és csak reménykedni tudtam, hogy a kedvesem mosolyog majd bent, egy pult mögül és nem egy vadidegen pasas, akinek eléggé nehezen tudnám elmesélni, hogy péntek kora este, hatfelé mi a fenét keresek egy kihaltnak tűnő irodaház portájánál. Sokmindenre számítottam, de az ennyire elképedt kedvesem arca az felejthetetlen marad sokáig. Örült egy pillanatig ugyan, majd pedig rettenetesen félt valamitől. Kameráról beszélt, ami végigpásztázza időről-időre a terepet, meg, hogy nem fogadhat ismerősöket, barátokat itt a portán, mert kirúgják érte, meg hasonlókat hadart.
- Mi van? Hát nem érted? Utaztam egymillió kilométert? Te meg fosol egy idióta biztonsági kamerától, aminek felvételeit soha senki nem nézi meg, legfeljebb, ha valami gáz van akkor.
- Gyere, gyere, most be a pult mögé és valahogy ülj le, úgy hogy ne látszon ki a fejed.
- Hát te teljesen meghibbantál, hallod...
- Gyere dumálhatunk, meg minden, csak azon a kurva felvételen ne látszódjék, hogy valaki van a pult innenső oldalán., értsd meg. Tízkor lejár az időm és mehetünk haza... nna.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.15 pont (13 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 feherfabia 2015. 09. 13. vasárnap 07:08
Nem rossz!
#3 papi 2014. 06. 7. szombat 09:49
Nem rossz
#2 A57L 2013. 10. 8. kedd 04:40
Egész jó.
#1 Törté-Net 2004. 09. 21. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?