Anyapótlónk indult 1. rész
Egy kis faluból származom. Anyukám bolti eladó, pénztáros, árufeltöltő és takarító volt egy személyben a helyi kis ABC-ben; sokat dolgozott nyitástól zárásig, utána jöttek az otthoni teendők. Apa a helyi TSZ-ben volt mezőgazdasági gépszerelő, traktoros, kombájnos, de a munkáján kívül sajnos semmihez sem értett – vagy nem is akart érteni.
Én, Bogi, gimnazista voltam, szociálisan jogosult a kollégiumi elhelyezésre. Minden reggel és este telefonon beszéltem anyuval, péntekenként mentem haza. Szegény, de jó tanuló voltam. Az osztályfőnöknőm magánéletileg kicsit bezárkózott, de rettentően nagy tudású és munkabírású nő volt, pont mint anya. Matekot, fizikát és tornát tanított, ráadásul sokat ügyelt a koleszban is. Valahogy az első perctől megérezte bennem, hogy szükségem van egy női támogatásra, egy pótanyára.
A fiúk persze gúnyolódtak rajta; negyvenéves öreglányként emlegették, egy olyan „baszatlan picsaként", aki azért olyan kemény, mert hiányzik neki a fasz. Amúgy valóban szigorú volt, vaskézzel tartotta az osztályt, következetes pedagógus a fura, egyedülálló nő szerepében. Néha hallottam a koleszban beszélgetni a barátjával: olyankor gyengéd volt, udvarlós, érzéki és nyálas, de amint észrevette, hogy valaki hallhatja, azonnal visszaváltozott a rideg, távolságtartó nővé.
A ruházata hűen követte a stílusát – vagy éppen ő vette fel álcának, ezt a mai napig nem tudom. Mindig, télen a mínuszokban és nyáron a pokoli melegben is, bő szárú nadrágban, garbóban vagy két számmal nagyobb blúzban, blézerben járt. A haja feketébe hajló sötétbarna volt, amit mindig szoros lófarokba fogva viselt. A sminket megvetette; nemcsak magán, de rajtunk, lányokon sem tűrte. Az arca – ahogy a fiúk gúnyosan hívták – „lóarcú" volt, hosszúkás és kemény vonású. Sokat néztem órákon, a szünetekben, vagy amikor a koleszban volt ügyeletes, és nem csak azért, mert anyára is emlékeztetett, hanem mert volt benne valami megfogalmazhatatlan kecsesség.
Kezdetben hárman voltunk lányok az osztályban, akiket érezhetően felkarolt. Mivel mindhárman jó tanulók voltunk, kezdetben azt hittük, csak ezért. De aztán kiderült, hogy nemcsak ezért. Harmadikra mind matekból, mind fizikából tanulmányi versenyekre vitt magával, és beválogatott a suli kézilabdacsapatába is, aminek ő volt az edzője – mégpedig védőnek. Nem azért, mert testes lettem volna, hanem mert azt mondta: masszívan állok a lábamon, olyan stabilan, amit egy faltörő kossal is nehéz lenne áttörni.
Én, Bogi, gimnazista voltam, szociálisan jogosult a kollégiumi elhelyezésre. Minden reggel és este telefonon beszéltem anyuval, péntekenként mentem haza. Szegény, de jó tanuló voltam. Az osztályfőnöknőm magánéletileg kicsit bezárkózott, de rettentően nagy tudású és munkabírású nő volt, pont mint anya. Matekot, fizikát és tornát tanított, ráadásul sokat ügyelt a koleszban is. Valahogy az első perctől megérezte bennem, hogy szükségem van egy női támogatásra, egy pótanyára.
A fiúk persze gúnyolódtak rajta; negyvenéves öreglányként emlegették, egy olyan „baszatlan picsaként", aki azért olyan kemény, mert hiányzik neki a fasz. Amúgy valóban szigorú volt, vaskézzel tartotta az osztályt, következetes pedagógus a fura, egyedülálló nő szerepében. Néha hallottam a koleszban beszélgetni a barátjával: olyankor gyengéd volt, udvarlós, érzéki és nyálas, de amint észrevette, hogy valaki hallhatja, azonnal visszaváltozott a rideg, távolságtartó nővé.
A ruházata hűen követte a stílusát – vagy éppen ő vette fel álcának, ezt a mai napig nem tudom. Mindig, télen a mínuszokban és nyáron a pokoli melegben is, bő szárú nadrágban, garbóban vagy két számmal nagyobb blúzban, blézerben járt. A haja feketébe hajló sötétbarna volt, amit mindig szoros lófarokba fogva viselt. A sminket megvetette; nemcsak magán, de rajtunk, lányokon sem tűrte. Az arca – ahogy a fiúk gúnyosan hívták – „lóarcú" volt, hosszúkás és kemény vonású. Sokat néztem órákon, a szünetekben, vagy amikor a koleszban volt ügyeletes, és nem csak azért, mert anyára is emlékeztetett, hanem mert volt benne valami megfogalmazhatatlan kecsesség.
Kezdetben hárman voltunk lányok az osztályban, akiket érezhetően felkarolt. Mivel mindhárman jó tanulók voltunk, kezdetben azt hittük, csak ezért. De aztán kiderült, hogy nemcsak ezért. Harmadikra mind matekból, mind fizikából tanulmányi versenyekre vitt magával, és beválogatott a suli kézilabdacsapatába is, aminek ő volt az edzője – mégpedig védőnek. Nem azért, mert testes lettem volna, hanem mert azt mondta: masszívan állok a lábamon, olyan stabilan, amit egy faltörő kossal is nehéz lenne áttörni.
Ez csak a történet kezdete, még 14 oldal van hátra!
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Regisztrálj VIP-fiókot!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
T
Törté-Net
ma 00:00
#1
Mi a véleményed a történetről?
1