A+ A-

A bosszú

Sziasztok! Ez egy fiktív történet, bár azért van némi valóság alapja. Ez életem első nagyobb lélegzetű, komolyabb írásműve, remélem némelyeknek tetszik majd.
Sejtettem, hogy az elkövetkezendő néhány órában megint gyilkos mennyiségű dohányfüstöt fogok belélegezni, mert noha én nem dohányzom, volt osztálytársaim ezt megteszik helyettem is bőséggel. Mégis örültem ennek az estének. Az ország egy távoli csücskében kezdtem egyetemre járni, elszakadtam a barátaimtól, akik közt most ültem. Egytől-egyig nagyon szerettem őket, sokat nevettünk együtt, sokuknak sírtam is már a vállán, így aztán értük még a tekintélyes nikotinfelhővel is hajlandó voltam megbirkózni. Épp vidáman csacsogtam egyikükkel, mikor valaki hihetetlen gyengédséggel forró levegőt lehelt két lapockám közé, majd finoman megcsókolta nyakszirtemet. Csaknem kiesett a borospohár a kezemből, miközben a velem szemközt ülő barátnőm döbbent arcába bámultam. Elismerem, a ruhám kivágása tekintélyes volt, mégsem azért vettem fel, hogy bárkit is elcsábítsak vele, főleg hogy bár hónapokkal ezelőtti, de szerelmi csalódásból próbáltam kilábalni. Igyekeztem hangtalanul rávenni Csillát, hogy legalább mimikával vezessen rá, ki áll mögöttem, de ez sajnos nem jött össze. Kénytelen voltam megfordulni, annál is inkább, mivel a mögöttem tanyázó valaki a pólóm és a nadrágom között kivillanó csupasz bőr simogatásába kezdett. Hirtelen lendülettel megfordultam a padon, és szemben találtam magam azzal, akit már hónapok óta igyekeztem kiverni a fejemből.
- Na már csak ez hiányzott nekem - gondoltam reménytelenül, miközben erőltetett vigyort indítottam útjára felé. Leült mellém, és mesterkélten rajongó tekintetét le sem vette rólam, amíg meg nem győződött róla, hogy belül most már halálra röhögöm magam. Hiábavaló volt minden próbálkozásom, mármint hogy haragudjak rá. Bár legszívesebben forrtam volna a dühtől, képtelen voltam erre. Kezdett gyanússá válni a játék, főként, hogy egyszer az életben már alaposan pofára ejtett. Drasztikus módon értem akkor földet a néhány napos felhők közt lebegés után. Hát igen, és mindezt neki köszönhettem. Románcunk anno mesébe illően indul, de záros határidőn belül önmaga dugába dőlt.
Érthető hát, hogy kíváncsi voltam: ezt igyekszik-e épp megismételni, mert köszöntem, én abból nem kértem. Ám még kedvenc barátnőm tekintete, sőt amint körbenéztem, az egész társaság hangtalan üzenete is azt sugallta, hogy ha valamikor, hát most kell mindent megtorolnom. Negédes mosollyal fordultam hát a cseppet sem szerencsétlen áldozat felé. Nagyon is megérdemli, amit kapni fog.
- Na mi zujs? -kérdeztem tőle a lehető legközömbösebben.
- Szakítottunk Borival. - közölte azzal a tudattal, mintha én ebből mindent értenék. Értettem is.
- Aha, - bólintottam - bár voltaképp az sem zavarna, ha még együtt lennétek.- tettem a tenyerem a térdére, miután éreztem, hogy az ő keze a két combom közé csúszik.
- És miért lett vége? - teszem fel a drámai jelentőségű kérdést, csakhogy fenntartsam a társalgást.
- Tudod te azt - közli sokat sejtető mosollyal.
- Persze hogy tudom; hiányzott a tűz, a lángolás! - tört elő belőlem epésen, bár korábban megfogadtam, hogy ha még találkozom vele az életben, türtőztetem magam. Tudtam, hogy csak kinevetne.
- Ez is igaz, bár én nem erre gondoltam. - válaszolt, miután megrágta magában kitörésemet.
- Naná...most jön a szöveg, hogy június óta csak azon tépelődsz, hogy mit is akarsz valójában, és most jutottál el odáig, hogy engem, csakis... Ijedten kaptam kezemet a szám elé. Egyrészt, mert ez nem hangzott épp szerényen. Tudtam, hogy az érettségi óta sokat változtam, és bátran állíthatom, hogy előnyömre, de ez akkor is elég beképzelt dumának hatott. Másrészt eszembe jutott, hogy hála a nem épp halk előadásmódnak, most az egész társaság ezen csámcsoghat majd legalább egy hétig. Ám mikor körbenéztem, csak azt láttam, hogy mindenki diszkréten mással igyekszik foglalkozni.
- Valahogy úgy! - ocsúdtam fel a válaszára. Na erre nem számítottam. Nem hittem, hogy így megalázkodik majd, mert nála ez már megalázkodás számba ment.
- De valld be, hogy te is így vagy ezzel! - suttogta a fülembe, miközben a keze ellentmondást nem tűrően tört előre, már-már veszélyes területekre. Szinte az érintés gyönyörűségétől elvesztettem az eszemet, ugyanakkor kétségbeesetten igyekeztem minél flegmábbnak tűnni.
- Nem igaz? - forszírozott tovább, mivel nem válaszoltam.
- Meglehet. - mondtam tettetett közönnyel.
- El szeretnék menni - hallottam valamivel később fojtott hangját, s amint ránéztem, meglepődve tapasztaltam, hogy komoly a tekintete.
- Ég áldjon - válaszoltam neki mégis hidegen.
- Veled - közölte erre a lehető legnagyobb nyomatékkal.
- Én is akarom - duruzsoltam a fülébe mintegy megenyhülve. - Ma este meg is kapod, amit szeretnél, de nem mos, még maradjunk egy kicsit. Ezt ugyan hiba volt mondanom, mert ettől a perctől kezdve nem lehetett bírni vele.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 5.33 pont (24 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#3 A57L 2014. 05. 6. kedd 07:03
Gyenge lett.
#2 listike 2014. 02. 18. kedd 13:49
Kis gonosz.
#1 Törté-Net 2004. 01. 23. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?